BKV-Figyelő

Négy busz maradt ki

BKV figyelő.hu

2008.12.11
09:56

Aki BKV-val megy időre valahova, az jó, ha előre belekalkulálja a késést is a saját menetrendjébe, ugyanis a BKV buszok a budapesti dugók, és a rossz műszaki állapotok miatt már van ahol egyáltalán nem menetrend szerint közlekednek. Olvasónk a vizsgájáról késett el, mert négy busz kimaradt:

Üdvözlöm!

Egy ma reggeli élményem miatt írok önöknek. Nem voltam boldog, elkéstem a vizsgámról.

Az Astoriától szerettem volna a Fővám térre eljutni a 149-es vagy a 249-es buszok valamelyikével. 9:20-ra értem fel a megállóba a metróból. 9:40-kor jött egy 149-es. Az eltelt 20 perc alatt nem egy, hanem négy busznak kellett volna elmenni ezekből a menetrend szerint. Ezt követően a menetrend szerint ötperces út tíz percig tartott. Így összeadva, majdnem félórás többletmenetidővel számolunk már. Délután, amikor ugyanezen az útvonalon jöttem visszafele (Fővám tér - Deák tér), akkor szerencsére nem kellett 20 percet várnom, de az kb. kétszer annyi ideig tartott, hogy a busz átjusson a Kálvin téren az építkezés melletti kb. 50m-es szakaszon, mint hogy onnan eljusson a Deák Térig.

Tudom, a felszíni járatok menetrendjét nagymértékben befolyásolhatja az aktuális forgalmi helyzet. De vannak pontok, ahol elő lehetne segíteni, hogy ezek a felszíni járatok, akadályok nélkül közlekedjenek. Szerény véleményem szerint a következő módon lehetne ezen a szakaszon a közlekedést:

- A Múzeum körúton a Kálvin Tér fele jelenleg két sávban megy a forgalom. Itt rendszeresen lassú a haladás, mivel a Kálvin Téri kereszteződéstől feltorlódnak az autósok gyakran egészen az Astoriáig. Itt a két sávból miért nem lehetne az egyiket ideiglenes buszsávnak kijelölni? Vagy, ha közlekedésszervezési okokból kell az autósoknak két sáv, akkor miért nem lehet a parkolósávot átmenetileg felszámolni és ideiglenesen - a villamospótlás idejére - ott kijelölni buszsávot. Ezzel a buszok pillanatok alatt eljutnának a Kálvin Térig.

Megoldás: ideiglenes buszsáv a múzeum körúton a Kálvin tér felé (a jelenlegi egyik sáv vagy a parkolósáv rovására)

- A másik problémás terület a Kálvin Téren, a metróépítkezés mellett vezető rövid szakasz. Ahogy láttam, ma már megnyílt egy új sáv, de a helyzet rosszabb lett, mint ameddig csak váltakozó irányokban haladt a forgalom az egy sávon. Eltűnt a sorompó, így nagyon sokan behajtanak, akiknek nem volna jogosultságuk a "csak BKV, taxi, építkezési forgalom" tábla miatt. Itt miért nem lehetne, akár a rendőrséggel együttműködve, megoldani, hogy tényleg csak az arra jogosultak hajtsanak be oda. Egyébként ilyen kritikus zónákból a taxikat is ki kellene tiltani, hiszen a taxisok természetesen ott fognak áthajtani, nem pedig kerülni, és gyakran a sáv teli van taxisokkal, és emiatt a busz csak a harmadik zöldre jut át a lámpán.

Megoldás: A Kálvin térre valóban és ellenőrzötten csak a BKV és az építési forgalom hajthasson be taxik nélkül

Valljuk be, pl. az utóbbi probléma megoldása csak egy odafigyelést igényel. Ha cél, hogy a tömegközlekedést minél többen válasszák az autó helyett, akkor annak egy minőségi alternatívának kell lennie. Ha ugyanúgy együtt araszol a buszom 20 perces várakozás után az autókkal, amikben meleg van, szól a zene, nincs kosz, akkor miért válasszam a tömegközlekedést, ami nem is feltétlenül olcsóbb már.

Nem választ kérek, hanem az említett járatok felvázolt problémáinak a megoldását.

Köszönettel:

Jurdi Archibald

komment komment Címkék: budapest bkv busz menetrend utas panasz észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása