BKV-Figyelő

Mi a teendő, ha zaklat a BKV ügyvédje?

BKV figyelő.hu

2009.02.10
07:19

Sorra jelennek meg a blogokon, fórumokon olyan bejegyzések, mely szerzői a BKV ügyvédjére panaszkodnak. A BKV által megbízott dr. Kováts Sebestyén László emberek százainak (ezreinek) küld olyan levelet, felszólítást melyhez a címzettnek nincs köze, vagy ha érintett is a témában, büntetése már évekkel ezelőtt elévült. BKV-figyelőn is olvashattatok már olyan bejegyzéseket, hogy valakinek annak ellenére küldtek felszólítást (fenyegették meg), hogy bizonyítani tudta, nem bliccelt, bérlete volt, az adott időben nem is tartózkodott az országban. Olyan 13 éves gyerek is kapott már fenyegetést a BKV-tól, aki a cég szerint személyi igazolvánnyal igazolta magát, ami 13 évesen elképzelhetetlen. Kováts nem csak a BKV-nak, az Állami Autópálya Kezelő Zrt-nek is dolgozik (dolgozott), ahol szintén pótdíjjakat vasalt be a matrica nélkül autópályán közlekedő autósoktól. Fél éves munkájáért (2007.08. 10. - 2008. 01. 31). az ÁAK weblapján lévő információk szerint 60 000 000 (azaz hatvanmillió) forint sikerdíjat kapott.

Ha a BKV-tól, vagy a Kovátstól levelet kapunk, ami nem ajánlott küldemény, bontsuk ki a levelet, olvassuk el, majd ha elévült, vagy nincs közünk hozzá, dobjuk ki a kukába. Ha bírósággal fenyeget, nem kell megijedni, elévülési időn túl nem tud mit tenni (kiröhögik). Semmit nem kell bizonyítanunk, annak ellenére sem, hogy az ügyvéd minden esetben azt akarja, hogy az utas bizonyítsa, nincs köze az ügyhöz, nem bliccelt, volt bérlete. stb A BKV állít valamit, neki kell bizonyítani annak valóságát. Fontos, hogy a levélre semmi esetben sem reagáljunk, mert az elévülési idő megszakad. Ha van időnk ezzel foglalkozni, van jó ügyvédünk, akkor kell válaszolni, és személyes adatokkal való visszaélés miatt saját ürülékébe nyomni ennek a szemétnek a fejét.

A BKV ügyvédje jelenleg arra játszik, hogy valamelyik BKV utas a levél átvételekor megijed a bírósági fenyegetéstől, a behajtóktól és még akkor is fizetni fog, ha semmi köze a büntetéshez. Nem kell félni! A BKV senkihez nem küld ki behajtókat, senkit nem visz bíróságra, mert állítását nem tudja igazolni. Semmiképpen ne fizessünk be olyan büntetést, amihez nincs közünk, vagy elévült.

A BKV ügyvédje hiába vinné bíróságra az ügyet, a jog titeket véd, nem az ügyvédet. A jogi fórum egyik olvasója tökéletesen összefoglalta a fontos tudnivalókat, ezt itt megtalálod:

1.) ELÉVÜLÉS

A 20/1981. (VI. 19.) MT rendelet a közúti személyszállítási szerződésekről 1. § (1) bek. szerint a rendelet hatálya az autóbusszal, trolibusszal, villamossal vagy személygépkocsival díj ellenében végzett személyszállításra, továbbá a járművek bérbeadására terjed ki.

E körben a személyszállítási szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el. Az Ombudsman szerint vitatható, hogy ez miért nem terjed ki a HÉV-re, METRO-ra, stb. is, de ez a vélemény nem jogszabály. Ha a követelés keletkezése óta 1 (5) év eltelt,a követelés elévült, ami azt jelenti, hogy bírósági úton nem érvényesíthető. Az elévülést kizárólag olyan felszólítás szakítja meg, amelynek általad történő átvételét bizonyítani tudják (tértivevény, vagy ha visszaírsz, hogy megkaptad).

Így ugyan az ügyvéd felszólítgathat, hogy fizess, de ha nem fizetsz, nem tud mit csinálni. Úgy látom arra játszanak, hogy a laikusok egy ügyvédi felszólításra becsinálnak és fizetnek. Ha elévülésre hivatkozol, az ügyvédnek kell bizonyítania, (általad bizonyítottan átvett okirattal), hogy felszólítottak a tartozás megfizetésére és az elévülés megszakadt.

2.) BIZONYÍTÁS

Erről egy olyan aranyos információ volt a BKV honlapján, ha a BKV követel rajtad valamit, neked kell "tisztázni magad" (azaz bizonyítanod, hogy nem is lógtál). Ez tévedés, a BKV-nak kell bizonyítania, hogy megalapozott a követelése. A bíróság e körben azért minden pimflit nem fogad el, így ha pl. aláíratlan, vagy nem általad aláírt jegyzőkönyvet lobogtatnak, az a bíróság előtt nem bizonyíték.

Ugyancsak abszurdnak tartom, amikor arra biztatnak, hogy ha valaki arra hivatkozik, hogy nem ő írta alá a jegyzőkönyvet, tegyen feljelentést a rendőrségen. Itt a BKV polgári jogi követeléséről van szó és nem büntetőügyről, így a perben a BKV-nak kell bizonyítania, hogy te írtad alá a jegyzőkönyvet, és nem neked, hogy nem. (Több beírás is mutatja, hogy ezt a feljelentgetést többen is jól megszívták.)

3.) AZ ÜGYVÉD ELJÁRÁSI JOGA

A BKV nevében bármely ügyvéd csak meghatalmazással járhat el, így ha az ügyvéd nem csatol megkereséséhez a te tartozásoddal kapcsolatos ügyre vonatkozó (vagy esetleg általános) meghatalmazást, amit a BKV részéről cégszerűen aláírtak (eredetiben), akkor visszakérdezhetsz, hogy az ügyvéd mi alapján írogat neked a BKV nevében. Az, hogy az ügyvéd neve esetleg szerepel a BKV honlapján, nem jelent semmit, ez nem meghatalmazás.

Összefoglalva: Ha a BKV jogtalanul akar rólad behajtani bármit is, nem szabad megijedni, idegeskedni rajta. Nem kell vele foglalkozni. Semmiképp ne reagáljunk az ügyvéd megkeresésére, ne vegyük fel vele a kapcsolatot. Hiába fenyeget az ügyvéd, ha tényleg alaptalan a követelése, akkor tehet bármit, neked adnak majd igazat. Ne higgyük el, hogy bármit is bizonyítanunk kell. A BKV állít valamit, neki kell bizonyítani, hogy akkor te ott voltál, te lettél megbüntetve.

komment komment Címkék: budapest bkv ügyvéd büntetés levél pótdíj bkvfigyelo kováts

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása