BKV-Figyelő

Nem adta ki a BKV az offshore cégek papírjait

BKV figyelő.hu

2009.03.18
17:30

Hiába kérte ki Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának a tagja múlt héten a BKV vezetésétől az offshore cégektől megrendelt tanulmányokat és teljesítési igazolásokat, a társaság nem adta ki neki. Ezért Vitézy kezdeményezte a felügyelőbizottság soron kívüli ülését.

Vitézy Dávid az Indexnek elmondta, hogy múlt hét pénteken kérte ki az offshore szerződéseket, mert sok híresztelést hallott a BKV és a városháza folyosóin, és részben az MTI-ben arra vonatkozóan, hogy a tanulmányokat illetve a teljesítési igazolásokat a BKV dolgozói utólag rakták össze.

Hozzátette: mivel a múlt heti, a témában tartott vezérigazgatói sajtótájékoztatón Kocsis István vezérigazgató azt ígérte, hogy be lehet tekinteni az anyagokba, a félreértéseket eloszlatandó keddi határidővel kérte az papírokat, amikért közel 50 milliót fizetett ki a BKV.

Mint arról az Index beszámolt [1], összesen 23 céggel, közöttük bétékkel, offshore cégekkel, ügyvédi irodákkal kötött tanácsadói szerződést a BKV tavaly szeptember 1. óta. A szerződések összértéke meghaladja a százmillió forintot.

A legnagyobb értékű szerződéseket egy Dandy Trading Ltd. nevű és egy Everest Capital S. A. nevű svájci székhelyű céggel kötötte a BKV. Az elsővel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére, 78 ezer 500 euróért (jelenlegi árfolyamon mintegy 23 millió forintért), a másodikkal pedig a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére (a pénzügyi válság tükrében), 81 ezer 900 euróért (közel 24 millió forintért).

Vitézy szerint ha minden rendben van ezekkel az anyagokkal, akkor két óra alatt elő lehet szedni őket, ennek a tapasztalata szerint nincs akadálya. A BKV azonban nem tudott semmit felmutatni, sem az igazolást, sem a kifizetések alapjául szolgáló dokumentumokat.

Vitézy azt feltételezi, hogy súlyos a helyzet, ilyennel ugyanis még nem találkozott, ezért a felügyelőbizottság soron kívüli összehívását kezdeményezte.

Hozzátette: már azt is érdekesnek tartja, hogy ilyen feladatokra versenyeztetés nélkül választanak ki offshore cégeket, de azt már nem tudja elfogadni, hogy két héttel a szerződések nyilvánosságra kerülése után sem tud a BKV bemutatni semmit, ami igazolná, hogy a cégek végeztek bármilyen tevékenységet cserébe a pénzért.

A két offshore cég által készített tanulmányba az Index újságírója csak úgy tekinthetett be, hogy aláírt egy nyilatkozatot arról, hogy a dokumentumok tartalmát vagy azok bármely részét sem részben, sem egészben nem hozza nyilvánosságra.

Mivel az Index továbbra is úgy gondolja, hogy a tanulmányok érdekesek lehetnek a nyilvánosság számára, és a BKV-nak is érdeke, hogy eloszlassa az offshore cégekkel kötött szerződésekről a homályt, így továbbra is kérjük hivatalosan is az iratok másolatát.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index tanácsadás cikk bkv bkvfigyelo vitézy fb tanácsadói szerződések

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása