Kóka János levelére megérkezett a BKV válasza, amiből kiderül, hogy a Fogaskerekű Vasút fejlesztése tervben van, és jelenleg a Nemzeti Közlekedési Hatóság miatt nem szállatható több, csak 8 kerékpár a fogason:
Tisztelt BKV Figyelő Blog Szerkesztőség!
A BKV Figyelő Blogon megjelent, Demszky Gábor főpolgármester úrnak címzett levél kapcsán ezúton küldjük a BKV Zrt. álláspontját, tájékoztatását.
A BKV Zrt. számára fontos az, hogy a közösségi közlekedési szolgáltatás fejlesztésének irányait olyan módon tárja fel, ami a változó utazási igényeket - akár az alapszolgáltatáson túli igényeket - is lefedi. A fővárosban az elmúlt mintegy egy évtized során jelentősen növekedett a kerékpárt használók száma, amely szükségessé tette a közösségi közlekedés és kerékpáros közlekedés közötti együttműködés kibővítését és a további együttműködési lehetőségek vizsgálatát. A szolgáltatás ilyen irányú fejlesztésének természetesen számos lehetséges útja van, melynek főbb elemei közé tartozik az infrastruktúra fejlesztése, illetve a tarifarendszerben a közösségi közlekedési eszközök közötti átjárhatóság támogatásának megjelenése. Azaz például kerékpárszállítás esetén valamilyen kedvezmény beépítése, amellyel a szolgáltató vonzóbbá teszi a rendszeres kerékpárhasználatot.
Jelenleg a HÉV-en, a fogaskerekűn és a kishajókon lehet kerékpárt szállítani. A 2009-es évben az első két ágazatra érvényes kiegészítő bérletet vezetett be a Társaság. A Budapest-bérlet mellé havonta 500 forintért kerékpáros bérletet is vásárolhatnak utasaink.
A fogaskerekű vasúton jelenleg a vezérlőkocsikban van kialakítva nyolc kerékpár elhelyezésére alkalmas terület, melyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyezett. Ez a nyári időszakban rendszerint kevésnek bizonyul, és számos konfliktus forrásául szolgál a vonatszemélyzet és a kerékpárosok között. Több kerékpár szállítása tehát hatóságilag nem engedélyezett, különösen azért, mert a nem kerékpáros utasok érdekeit, kényelmes utazását is figyelembe kell venni.
A Városmajori végállomáson sajnos igen gyakran, szinte folyamatosan megrongálják a jegykiadó automatákat, ezért más jegyvásárlási lehetőséget is biztosítottunk - közvetlenül a peronon található gyorsétteremben -, melyet utasaink számára természetesen tábla is jelez.
Továbbá tájékoztatjuk Kedves Utasainkat - főként a kerékpárosokat -, hogy a fogaskerekű vasút korszerűsítése kapcsán jelenleg is tárgyalások folynak olyan tervekről, amelyek a vonal átépítésével és új járművek beszerzésével számolnak. Amennyiben ezek az elképzelések megvalósulnak, úgy az új szerelvények beszerzésekor figyelembe kell majd venni a megfelelő számú kerékpár elhelyezhetőségének az igényét.
Üdvözlettel: BKV Zrt.