BKV-Figyelő

Kiegyenesítette a Suzuki hátulját, megbüntették

BKV figyelő.hu

2009.05.26
07:20

A Suzuki hátulját nem nehéz kiegyenesíteni, főleg nem egy Ikarussal. Olvasónk szertanúja volt annak, ahogy egy Suzukis a buszvezető idegeivel játszott. Szabálytalanul megelőzte, fékezgetett, mutogatott. Az egyik fékezés olyan bénán sikerült, hogy a busz nem tudott megállni, és nekiment a kocsinak. Ami a szomorú, hogy végül a buszvezetőn csattant az ostor:

Szia BKV-figyelő!

Egy épp (05. 20.) másfél órája történt esetet osztanék meg veletek:

Magam sem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív véleményen legyek az eset után a BKV felé, de inkább védeném most őket. Mivel igen meleg délután volt így a 194-es buszon utazva érthető lenne, hogy sok az ideges sofőr, legyen az BKV sofőr vagy a történetben szereplő autó sofőrje. A Karton utcai megálló után egy autó hajtott a busz elé, nem mondom, hogy túl szabályosan! Mivel nem poénból találták ki a dudát, így a buszvezető használatba is vette.

Na itt kezdődtek a bajok: Talán a két kulturált, edzőteremben felnőtt úriember és a hölgyek fülét nagyon sérthette ez a hang, mert egyből heves fékezgetésekbe kezdtek, ill. pár karlegyintést is intéztek a buszsofőr felé. Na én csak néztem, újabb heves fékezgetések majd hirtelen megálltak... Talán keveset jártak fizika órára, de ép ésszel is rájöhettek volna, hogy a tömegkülönbség és a sebesség miatt elég nehézkes lett volna lefékezni egy oldtimer Ikarust ennyi idő alatt, főleg amekkora távolságot hagytak a nagy fékezgetések közepette. Természetesen meg is történt a csata, szép lapos hátú autót kaptak cserébe.

Mire az autó vezetője már rohant is a busz felé, verve annak ablakát és invitálva a buszsofőrt ("szálljá le k***ög szétverlek" és hasonló megszólalásokkal), hogy közösen beszéljék meg a történteket. Nem nyert, a busz ajtajai inkább zárva maradtak és a középkorú buszsofőrhöz se igen akartak rendőrök jönni, csak egy kolléga sietett ki a helyszínre. A kedélyek lecsillapodása után, először felhívták a sofőr figyelmét, hogy a hátsó ülésen gyermekkel utaztak, miért nem figyelt oda (mint később kiderült egy kutya volt:)). Majd az esettől megzavarodva már nem is tudták hirtelen, hogy vajon ki is vezette az autót? (ha jól tudom, így is úgy is a tulajdonosé a felelősség, már ha kapnának ezért büntetést..)

Természetesen hiába tanuvallomás stb a buszsofőrt hozták ki végül bűnösként. Ennyit tudok az esetről, majd inkább továbbálltam gyorsan, még mielőtt nekem is el akarná magyarázni az autó vezetője, hogy is kell a Budapesthez illő kulturált közlekedést megvalósítani! Csak remélem, hogy jó ideig eltart az autó javítása és BKV-ra kényszerülve Ők is megtapasztalják milyen kellemes hazafelé így az út!

Üdvözlettel: Tomi

komment komment Címkék: budapest bkv busz autó baleset suzuki utas panasz észrevétel vezető

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása