BKV-Figyelő

Miért nincs elsősegély doboz a BKV autóbuszain?

BKV figyelő.hu

2009.05.28
07:20

Tegnap az egyik bejegyzésnél előkerült, hogy a BKV autóbuszain nincsen elsősegélynyújtó felszerelés, pedig az kötelező lenne, milyen közúti járművön. Egy BKV-nál dolgozó ismerősöm szerint a BKV-nak és a ’90-es évekről van felmentése, tehát a buszokon ezért nincs elsősegély doboz. A probléma csak az, hogy egy ’90-es rendelet szerint még a mezőgazdasági gépekre is kell ilyen felszerelés. Ezért fordultam tegnap levélben a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz:

Tisztelt BKV!
Tisztelt NKH!
Tisztelt NKHM!

Néhány hete az egyik 7-es buszon egy erős fékezés miatt elesett egy utas. Az idős úr olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejbőre több helyen is felszakadt. Két blogger sietett a segítségére, akik a buszvezetőtől elsősegélydobozt kértek, hogy ellássák az utast. Az utasok ekkor szembesültek azzal, hogy a buszon nincs elsősegély nyújtó felszerelés, pedig kötelező lenne, minden olyan járművön, amely forgalomban vesz részt, legyen az motor, autó, mezőgazdasági gép, vagy BKV busz. Az utóbbiakban mégsincs, pedig egyszerre akár 130 ember is utazhat rajtuk, tehát egy esetleges baleset következtében akár 50-nél több ember is megsérülhet. Így szól a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet:

106. § (1) A járműveken szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelést kell készenlétben tartani:

a) oldalkocsi nélküli motorkerékpár és motoros tricikli esetében „A” típusú,

b) személygépkocsi, tehergépkocsi, oldalkocsis motorkerékpár, mezőgazdasági vontató és lassú jármű, valamint a kizárólag menetrendszerű helyi járatban közlekedő autóbusz esetén „B” típusú,

c) minden egyéb jármű esetén, ahol a szállítható személyek száma 10 vagy annál több, valamint a tűzoltó jármű esetében „C” típusú kivitelben.

(2) A szabvány szerinti elsősegélynyújtó felszerelés - a tartalmának alkalmazhatóságára vonatkozó lejárati időn belül - helyettesíthető olyan elsősegélynyújtó felszereléssel, amelyet az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam a jármű kategóriájához alkalmazni rendelt, amennyiben azt magyar nyelvű, vagy ábrás elsősegélynyújtási tájékoztatóval ellátták.


Én a fenti –idézett szövegben- sehol sem látom, hogy a BKV kivételt élvezne, hogy a BKV buszaiba ne kellene elsősegély nyújtó felszerelés. Önök szerint a BKV autóbuszai a kötelező felszerelés hiányában hogyan közlekedhetnek? Ki adott engedélyt a közlekedési társaságnak, hogy olyan felszerelés nélkül járassa járműveit, melyekben nincs –akár életet is mentő- felszerelés? Talán az utasok közül én vagyok a legjobban tisztában azzal, hogy a BKV milyen rossz anyagi helyzetben van, de véleményem szerint ez sem felmentés. A kötelező felszerelést mindenkinek meg kell venni, függetlenül attól, hogy jómódú, vagy sem.

Kérem Önöket, hogy a fenti kérdésekre adják meg nekem, és az utasoknak a választ, és kötelezzék a BKV-t a szabályok betartására.

Válaszukat és az intézkedést előre is köszönöm!

Tisztelettel: Gál Mihály

komment komment Címkék: budapest sajtó közlekedés bkv busz baleset levél kresz nkv nkhm

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása