BKV-Figyelő

Rohadó buszokat vett a BKV?

BKV figyelő.hu

2009.08.03
12:10

A darabonként 20 millió forintért vásárolt belga buszoknak lapunk információi szerint törött az alvázuk és rohad az aljuk. A jelenlegi járműparknál is vannak hasonló hibák, amelyek a buszvezetők szerint életveszélyesek. A BKV szerint a most vásárolt buszok állapota megfelelő.

Június utolsó hetében a BKV Cinkotai autóbuszgarázsába begördült az első használt Van Hool autóbusz. A közlekedési társaság 30 használt, maximum 10 éves csuklós buszra írt ki pályázatot. A tendert a belga autóbuszgyártó, a Van Hool nyerte, amely összesen 32 darab, teljesen alacsony padlós EURO 3-as motorral felszerelt buszt szállít le idén nyáron a BKV-nak. A járművek darabjáért a cég 20 millió forintot fizet.

Vagy felújítják őket, vagy mehetnek a bontóba

Lapunkat egy autóbuszvezető arról tájékoztatta, hogy a BKV garázsába érkezett buszok között több váztörött jármű is található. (A váztörés azt jelenti, hogy a hegesztési pontoknál a varrat megreped, eltörik.) De nem csak ez az egyetlen hiba.

„A buszok alja rohad, az utasteret és az ajtókat figyelő kamerának és a hozzá tartozó tv-knek csak a nyomát találták a kollégáim. A buszok 8 évesek, most jött el az ideje a nagyfelújításnak, ami körülbelül 20 millió forintba kerülne járművenként. Ha a BKV ebben az állapotban állítja forgalomba a Van Hool buszokat, elképzelhető, hogy csak néhány hétig lesznek a pesti utakon” – véli a buszos.


Cikkem a FigyelőNeten folytatódik. Erre tovább! >>>

komment komment Címkék: budapest cikk bkv busz saját panasz észrevétel vezető vanhool

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása