BKV-Figyelő

Az út közepén nyitott ajtót a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.09.07
13:50

Olvasónk szerint hogy a 85-ös busz vezetője azért veszélyeztette utasai életét, hogy minél hamarabb átjusson a lámpás kereszteződésen, ezért nem húzta az időt a megállóba beállással, az út közepén nyitott ajtót, az utasok az autók közé sszálltak le a buszról. Felszállni senki sem tudott, egy csodálkozó utas meg sem kísérelt átjutni a kétsávon elinduló autók között, -írja az utas.

Tisztelt BKV-figyelő!

Az alábbi észrevételt osztanám meg Önökkel: Az Örs Vezér térről induló 85-ös számú busz 16:45-kor érkezett a Sibrik Miklós út nevezetű megállóhoz. Ez a megálló a Harmat utcában található, amely ezen a szakaszon kétsávos és egyirányú. Itt a busznak be kellett volna állnia a jobb oldalon található megállóba.

Ehelyett megállt az egyirányú utca bal oldalán egy kis öbölben, és kitette az utasokat, egyenesen a gépjárműforgalom közepébe. A busz ajtajánál is éppen állt egy autó, így alig lehetett leszállni. A rendes megállóból pedig egy csodálkozó utas meg sem kísérelt átjutni a kétsávon elinduló autók között. Mindezt azért, hogy inél hamarabb átjusson a lámpás kereszteződésen.

Sajnos a rendszámát nem sikerült felírni. A panaszt bejelentettem a BKV erre megfelelő telefonszámán és a beszélgetésről hangfelvételt készítettem.

komment komment Címkék: budapest bkv busz autó utas panasz észrevétel vezető megálló utascsere

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása