BKV-Figyelő

Balesetveszély a buszon: Többkilós fedőlap esett az utas lábára

BKV figyelő.hu

2009.09.17
07:00

A buszvezető még csak mentőt sem hívott ahhoz az utashoz, akinek néhány napja egy, a busz végénél az utasteret és a motorteret elválasztó fedlap a lábára esett. Az utas épp leszálláshoz készülődött, amikor a busz végében a többkilós elem a lábára esett, ennek következtében az MP3 lejátszója tönkrement, cipője elszakadt és sérülései miatt munkába se tudott menni. A lenti levél jó példa arra, hogy balesetveszélyes járműveket miért nem szabad kihozni a garázsból:

Tisztelt Budapesti Közlekedési Vállalat!

Becsületes embernek tartom magam, aki tiszteli, és betartja a törvényeket. 2009. szeptember hó 11-én a délutáni órákban dolgozni indultam. A XIX. kerületben lakom, ezért rendszeresen a 282E illetve a 182 es járatok  valamelyikét választom. Ezen a napon is így tettem. A Tarkő utcai megállóba egy alacsony padlós busz érkezett meg, BPO-218 rendszámmal, én pedig a Felsőcsatári útig szerettem volna elmenni. Mikor a busz közeledett a piros lámpához, felálltam, és a hátsó ajtóhoz mentem; ahol a motor is van. Általában, -mint én is a fiatalok többsége zenét hallgatok a  járműveken. Ez ugye nem szokatlan.

Az azonban már igen, hogy mikor a busz fékezett,és a busz motorjánál lévő fedlap,  5-8 kg súllyal + a gravitáció- ráesett először a jobb térdemre, de mivel nem tudtam megtartani fél térdel a vas darabot, ráesett a bal alsó bokám belső részére.

Azonnal megnyomtam a vészjelzőt, amire a busz megállt a sofőr pedig hátrajött, visszatette a motor fedőlapját, majd közölte velem, hogy sajnos, ha ebben a  megállóban visszateszik, a következőben, újból lejön. Ezen kívül saját bevallása szerint jegyzőkönyvet kellett volna felvennie. A busz a Kőbánya-Kispest végállomástól 1 megállóra volt. A megállóba érve, én leszálltam a buszról, a sofőr pedig ott hagyott a megállóban! Egy utastársam segített, és kihívtuk a  mentőket.

Az egy dolog, hogy balesetet okozott a sofőr, DE  MÁR ELNÉZÉST NEM LENNE KÖTELEZŐ jegyzőkönyvet felvennie az esetről; arról már nem is beszélve, hogy 25 éves hölgy vagyok. Ha más nem, emberségből megkérdezem, az utasokat, hogy hogy van. Ha pedig tudják azt, hogy milyen katasztrofális a buszok műszaki állapota, és hogy a fedlap lejár, legalább kitenni egy cédulát, hogy Tisztelt Utas, Ne Álljon Ide Mert Megsérülhet? Szerintem ez lenne a minimum,

A KÖKI  megállóban aztán több sofőrrel is beszélgettem, -kiknek tanácsára hívtuk ki a  mentőket,- és ők is sajnálták, de saját elmondásuk alapján több hasonló esetet láttak, illetve ők is rosszallják a járművek műszaki állapát.

A Merényi Gusztáv Kórházba szállított az OMSZ. A mellékelt dokumentumokból pontosan  értelmezhető a  diagnózis.  A baleset következtében, úgy gondolom, nem csakhogy erkölcsi kár ért, de mindezek mellet jelentős anyagi is. Mint már említettem, zenét hallgattam, és ahogy zsinór kilógott a fülemből, az MP3 lejátszóm a  busz padlója, és a fedőlap közé szorult be, -és vállt használhatatlanná, ezen kívül a cipőm ment teljesen tönkre, az pedig a bokától a  a talp részéig beszakadt.

A már említett időben én gyógyszert szedve, táppénzre lettem volna jogosult 2009.szeptember hó 8-val, azonban, mint az emberek többsége, én is pénzért dolgozom.  Akkor, még próbaidősként, az egyik híres belvárosi szállodában dolgoztam. Sajnos ezt is múlt időben kell mondanom. Felszolgáló vagyok, ezen kívül pedig sportoló. A BVSC Szinkronúszó szakosztályában műúszok. Úsznék, ha a lábam engedné.

Azon a héten is éppen egy olyan műszak előtt álltam volna, hogy reggel 7 órától hajnali fél 1-ig dolgoztam volna. Én azonban azon kevés emberek közé tartozom, ha másért nem, becsületből be megyek dolgozni, ha már egyszer beosztottak. Így is történt, azonban,  a nap felénél haza kellett, hogy engedjenek a munkahelyemről, mivel alkalmatlan voltam ellátni a FIZIKAI MUNKÁT EGY ILYEN LÁBBAL. Sajnos az állásomat is elvesztettem, mert a jelen gazdasági válságba,  soka  jelentkező egy ilyen pozíciora, ezért sajnos szoros munkaidő beosztásom miatt vezetőim kénytelenek voltak felvenni valakit a helyemre.

Remélem, levelem célt ér és végre jobban és nyugodtabban közlekedhetünk a városban. Kérem, dokumentumaimat, a Generali Providencia Biztosító Zrt. hez illetve  a megfelelő szervekhez eljuttatni szíveskedjenek.

Tisztelettel: K.Dóra

komment komment Címkék: budapest bkv utazás busz baleset utas biztosítás kártérítés panasz észrevétel balesetveszély

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása