BKV-Figyelő

Öten vannak benne a Budapest Airport – BKV-s korrupciós ügyben

BKV figyelő.hu

2009.12.04
22:00

A rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy házkutatást tartottak a BKV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. központjában, és a két cég jogi igazgatójának lakásán is. Őket őrizetbe is vették, kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. Volt három társuk is, de részleteket csak vasárnap árul el a rendőrség.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) megerősíti azokat a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint nyomozást folytat a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatója és a BKV Zrt. jogi igazgatója és társaik – összesen öt fő ellen - vesztegetés és más bűncselekmények miatt. Az RRI nyomozói a tegnap este folyamán őrizetbe vették a Ba Zrt és a BKV jogi igazgatóját. A rendőrség kezdeményezi az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatását - áll abban a közleményben, amelyet szombat délután adott ki a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság.

Megerősítették azt is, hogy az RRI házkutatást tartott a Budapest Airport Zrt. és a BKV Zrt. központjában, illetve a gyanúsítottak lakásán, ahol különböző tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le, melyek kiértékelése folyamatban van.

A nyomozás érdekeire való tekintettel az RRI a holnapi nap során ad bővebb tájékoztatást.

A BKV jogi igazgatóját, Sz. Györgyöt - aki korábban a Budapest Airportnál (BA) dolgozott - a Híradó információi szerint pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

A Budapest Airport jogi igazgatóját, R-V. Krisztinát a lakásán fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni. A nyomozók szerint ezek a cégek folyamatosan, többszörösen túlszámlázták az elvégzett munkát, amit az igazgató elfogadott. A munka nélkül szerzett többletbevételt aztán a cégek visszajuttatták az igazgatónőnek.

A BKV jogi igazgatója, Sz. György korábban, 2003. november elsejétől a Budapest Airport Zrt. jogi igazgatóságának helyettes vezetője volt, 2006. január és 2006. július között pedig tagja volt a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. felügyelő bizottságának is, majd 2006. augusztus és 2007. szeptember között a Budapest Airport Minibusz ügyvezetője volt. 2008. május 19-e óta a BKV Zrt. jogi igazgatója.

A Népszabadság értesülése szerint Sz. György pályázat nélkül került a BKV-hoz, az igazgatótanács elnökének ajánlására - holott erre a funkcióra általában pályázat útján választják ki az arra alkalmas embert.

Sz. György korábbi főnöke a Budapest Airportnál a BA szintén őrizetbe vett jogi igazgatója, R-V. Krisztina volt, aki szintén 2003-től dolgozott a cégnél.

Az Index korábban beszámolt arról, hogy a megbundázott szerződések mind a BKV-nál, mind a Budapest Airportnál cégnél jogi tanácsadás, ügyvédi megbízás jellegűek voltak. A BKV-nál évek óta nagyon sok külső jogi tanácsadó dolgozik, a cég százmilliós nagyságrendben költ ilyen típusú szerződésekre.

Információink szerint a jogi szerződések mellett a nyomozás informatikai szerződést is érint, amelyet még az idén kötöttek. Ezért a rendőrök az Index értesülése szerint több középvezetővel együtt berendelték az informatikai igazgatót is, aki telefonon megígérte, hogy bemegy, de végül ezt nem tette meg.

(Index)


28 milliós szerződést kerestek elsőnek a rendőrök a BKV-nál

Az Index információi szerint a péntek esti, BKV-székházbeli házkutatáson egy 28 millió forintos informatikai szerződést kerestek először a rendőrök.

A szerződést a Quartit Kft.-val kötötték egy szerződéses nyilvántartó rendszer megvalósítására. A szerződés egyébként 2009. október elsején járt le.

Úgy tudjuk, hogy a szerződésért felelős informatikai igazgatót még mindig nem találja a rendőrség. Itt megtalálhatja a BKV októberben még hatályos szerződéseit.

Mint arról beszámoltunk, az informatikai mellett számos jogi tanácsadói szerződést is átvizsgálnak, mind a BKV, mind a Budapest Airport által kötötteket.

A BKV honlapján megtalálható lista átböngészése után felűnik, hogy szerepel rajta egy dr. Klesics- dr. Tuller Ügyvédi irodával határozatlan időre kötött szerződés is. Mint arról más ügyekkel kapcsolatban korábban több lap is beszámolt, Tuller András a Budapest Airport őrizetbe vett jogi igazgatónőjének, R-V.Krisztinának a párja.

Az ügyvédi iroda adózási kérdésekkel kapcsolatos konzultáció és tanácsadásra, adójogi szabályokkal kapcsolatos jogértelmezési feladatok ellátására szerződött a BKV-val határozatlan időre. A díjazása: 650 ezer Ft/hó (20 óra munkavégzés), ezen felül 35 ezer Ft/óra.

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv vizsgálat brfk rri

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása