BKV-Figyelő

Minden autóbusz megjavult Budapesten

BKV figyelő.hu

2010.01.19
06:10

A BKV buszvezetőinek partizánakciójára még biztonsan emlékeztek. (Aki nem: minden hibás busz a garázsban maradt a sztrájk előtt, a buszvezetők nem hozták ki őket, több olyan nap is volt, amikor 150-200 busz nem állt ki a garázsból. Hibának számított a rossz tájékoztató-kijelző és a szakadt ülés is).

Úgy néz ki az új kollektív szerződés és a tárgyalások jó hatással voltak a buszokra is. Bár a járművek a sztrájk alatt meg sem mozdultak, mégis minden hiba megszűnt. A buszokon már minden ülés és csuklónál lévő gumiharmonika ép, minden lámpa világít és minden kijelző pontosan működik. Legalábbis a hétfőn kiadott buszok számából erre lehet következtetni. A sztrájk utáni első napon 40 autóbusz adtak ki késve, és csak egy olyan busz volt, ami a garázsban maradt, de ez semmilyen hatással nem volt a forgalomra.

"Nemcsak a bérünkről, a veszélyes buszokról is szó van" címmel jelent meg egy cikk a sztrájk előtt néhány nappal a Hírszerzőn. Alatta pedig a bevezető: „Ha teljesülnek is a bérköveteléseik, akkor sem hagyják abba a BKV buszsofőrei a hétfőn hajnalban kezdett akciójukat, amivel egyelőre több helyen megbénították a budapesti buszközlekedést.”

A cikk szerzőjének Bartha Pál szakszervezeti vezető a következőket nyilatkozta: „Nem csak a kollektív szerződésről van szó, így ha azt meg is kötik, a mostani akciót tovább folytatják a buszsofőrök. 2,5 milliárd forintból elfogadható szintre lehetne hozni a buszpark műszaki színvonalát. Kocsis Istvánnal meg is állapodtunk, még 2008-ban, hogy meglesz ez a pénz, de nem történt semmi. Addig nem mennek ki a nem teljesen szabályos állapotú buszok, amíg nem történik valami ezen a téren"

Ha az akciót nem fejezték be, akkor mi történhetett? Az egyhelyben álló buszok maguktól megjavultak? Vagy mégis befejezték az akciót, és a pulykapénzért elnézik a hibákat? Minden olvasó döntse el maga. Eleget utaztok ahhoz, hogy lássátok, melyik a helyes válasz.

komment komment Címkék: budapest bkv busz sztrájk utas panasz szakszervezet észrevétel vezető műszaki hiba

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása