BKV-Figyelő

Jönnek a BKV új trolibuszai, de minek?

BKV figyelő.hu

2011.07.08
20:46

Péntek este 11 óra körül érkezik Budapestre az első kettő abból a 15 trolibuszból, amit a BKV használtan vett a németországi Eberswalde városától. Sajnos forgalomba állítani egyelőre nem lehet őket, mert a járművek üzembehelyezéséről szóló jogszabály módosításakor egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy létezik olyan jármű, hogy trolibusz, -olvasható az Indexen.

Mint arról a lap beszámol, a BKV tavaly ősszel írt ki pályázatot használt trolibuszokra, amit a Barnimer Busgesellschaft GmbH nyert meg. Ennek eredményeként tizenöt darab használt, MAN NGE 152 típusú trolibuszt szállít a cég Budapestrea németországi Eberswaldéből. A 15 trolibusz mintegy 532 ezer euróba (143 millió forintba) kerül, darabonként tehát nem éri el a 10 millió forintot az áruk, tájékoztatta lapunkat a Budapesti Közlekedési Központ.

Mivel az eladó fokozatosan újítja meg járműflottáját, a fővárosba is több ütemben érkeznek a trolibuszok: az elsők péntek estére, az utolsó darabok pedig 2012 nyarára várhatók. A járművek forgalombahelyezésével azonban gond van.

Mint megtudtuk, a vasúti járművek üzembe helyezésének engedélyezéséről és időszakos vizsgálatáról szóló 28/2003. (V.8.) GKM rendeletet leváltó, 2011. január 1-jétől hatályos, a vasúti járművek üzembe helyezésének engedélyezéséről, időszakos vizsgálatáról és hatósági nyilvántartásáról szóló 3/2010. (XII.23.) NFM rendelet hatálya már nem terjed ki a trolibuszokra.

A helyzetet ismerő szakember elmondása szerint ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy hiába mennek a BKV emberei a papírokkal a közlekedési hatóság buszokkal foglalkozó osztályára, ott átküldik őket a vasúti részlegre. A vasúti részleg illetékesség hiányában visszaküldi őket a buszosokhoz, ahol viszont sűrű sajnálkozások és széttárt karok várják őket.

A probléma megoldása érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordult, hogy a helyzet rendezéséhez szükséges jogszabályi módosítások és intézkedések mielőbb megtörténjenek. Erre addig van idő, amíg a trolibuszokon a BKV szerelői elvégzik azokat az átalakításokat, amelyekkel a járművek megfelelnek majd a budapesti közlekedés sajátosságainak.

Budapesten a jelenlegi trolihálózat kialakítása 1949-ben kezdődött, az utolsó nagyobb hálózatbővítésre a 70-es években került sor. A most lecserélendő ZIU-9-es (a Zavod Imenyi Urickovo rövidítése) járműveket még a 70-es években gyártották, így műszakilag elavultak, és a manapság alapkövetelménynek számító akadálymentesség kritériumát sem teljesítik. A hamarosan érkező MAN-trolik mindegyike alacsonypadlós, megkímélt műszaki állapotú és energiatakarékos hajtásrendszerrel rendelkezik.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index cikk közlekedés bkv jogszabály beszerzés észrevétel troli használt troli

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása