BKV-Figyelő

Kínzó buszhiány a BKV-nál

BKV figyelő.hu

2012.05.07
17:36

A szükségesnél kevesebb buszt tud csak közlekedtetni a BKV, mivel április 30-án lejárt 98 jármű alvállalkozói szerződése. Korábban ezekkel a buszokkal együtt is napi 20-25 busszal kevesebbet tudtak forgalomba állítani, az öreg buszok közül pedig rendszeresen 200-300 leáll a forgalomban. A BKV kénytelen bevetni a még át nem alakított buszait. A Budapest Közlekedési Központ (BKK) szerint nem kell izgulni, mert „vannak terveik”, -írja a HVG.

A mintegy 1300 buszt üzemeltető BKV eddig is folyamatos járműhiánnyal küzdött, naponta 20-25 busz hiányzott az utcákról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint. A forgalomba állított buszok közül pedig naponta 200-300 busz rendszeresen lerobban a forgalomban, ezt a Közlekedési Érdekvédelmi Szövetség (Keksz) alelnöke, Nemes Gábor erősítette meg a hvg.hu kérdésére.?? A bajt tetézi, hogy mivel csak az utolsó pillanatban sikerült a fővárosnak és a kormánynak megállapodnia a BKV hosszú távú finanszírozásáról, nem tudták időben kiírni a közbeszerzéseket a lejáró alvállalkozói szerződések pótlására. Eddig a Volánbusz Zrt. üzemeltetett 4 buszt alvállalkozói szerződéssel. Ez a szerződés nem jár le. Ugyan a Nógrád Volán 12 buszra vonatkozó, április 30-án lejárt szerződése is meghosszabbítható lett volna, ám ezzel a busztársaság nem akart élni. 86 buszt pedig a VT Transman üzemeltetett, az ő szerződésük is lejárt április végén. ??A közbeszerzést ugyan tavaly augusztusban kiírták, viszont nem tudtak addig eredményt hirdetni, amíg a BKV pénzügyi helyzete nem rendeződött. Márpedig ez csak április végén történt meg.

Nem nyugszik bele az Orangeways

A 8 részajánlati csomagból csak a felében történt meg az eredményhirdetés április közepén, az egyik részajánlati csomagban kizárólag az Orangeways City Kft. adott be ajánlatot, másikban csak a VT Transman Kft., kettő esetében a VT Transman és az Orangeways City is. Összesen 100 buszra vonatkozott a négy ajánlat. Az Orangeways City összes ajánlatát azonban eredménytelennek nyilvánították, mert az nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.

Három csomag esetében, ami összesen 75 buszra vonatkozott, a VT Transman ajánlatát fogadták el. Szerződést azonban nem tudnak a céggel kötni, mivel az Orangeways City megtámadta az összes döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, még abban a csomagban is, amelyikben az Orangeways City amúgy nem is adott be ajánlatot.??„A jogorvoslati kérelmet az eljárási szabályokkal ellentétben az Orangeways City számunkra nem juttatta el, így jelenleg kizárólag a Közbeszerzési Döntőbizottság honlapjáról, illetve a kérésünkre adott gyors válaszából tudjuk, hogy van jogorvoslati eljárás. Amint pontosan látjuk a jogorvoslati kérelemben foglaltakat, arról kialakítjuk álláspontunkat, jelenleg nincs ismeretünk arról, mit tartalmaz a dokumentum” – közölte ezzel kapcsolatban a BKK.

Ha a szerződéskötés megtörténik, akkor is 23 busszal kevesebb áll a BKV rendelkezésére a szükségesnél. „Ezekre a forgalomba állított használt buszok bőven elegendő fedezetet nyújtanak, illetve rövidesen további részajánlatok tekintetében is lezárulhatnak az eljárások” – állította a BKK. Az ügyben az Orangeways Cityt nem sikerült elérnünk, a VT Transman pedig egyelőre nem válaszolt írásban feltett kérdéseinkre.

Átmeneti zűrzavar

A Közbeszerzési Döntőbizottság még nem bírálta el a jogorvoslati kérelmet, és eddig nem engedélyezte a szerződéskötést egyik részajánlati csomagnál sem. A hiányzó buszokat azonban addig is pótolni kell. Ezzel kapcsolatban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke, Dorner Lajos a hvg.hu-nak azt mondta: ennyi buszt a BKV nem tud pótolni, miközben napi kiadási gondjai is vannak a cégnek.

Az egyesület úgy tudja, átcsoportosítottak egyes buszokat más útvonalakra, például hegyvidékre küldtek olyan buszokat, amelyek addig kizárólag síkon közlekedtek. Emiatt „tömeges meghibásodások vannak” – állította Dorner. Forgalomba állították azokat a frissen beszerzett buszokat is, amelyeknek az átalakítása még nem történt meg. Az új Mercedes buszokon például emiatt napokig, pont az április végi-május eleji kánikula idején nem működtek a klímaberendezések.??A BKK ugyanakkor azt közölte: hogy a 44 frissen beszerzett, használt busszal és körülbelül 6 darab régi autóbusz fokozott karbantartásával a kiesett buszok felét pótolni tudták. Azt elismerték, hogy a gyors forgalomba állítás miatt a klímákat csak többnapos késéssel tudták beüzemelni, ez végül múlt hét csütörtökre sikerült valamennyin.

A jövő hét elejéig tudnak pótolni a BKK állítása szerint újabb 50 buszt úgy, hogy ezekre a közbeszerzési értékhatár, 50 milliárd forint alatti alvállakozói szerződést kötött a BKV. Jövő hét elején azonban ez a pénz elfogy, így újabb átmeneti megoldást kell találni a BKV-nak és a BKK-nak a hiányzó buszok pótlására. „Az ezt követő lépéseket a következő napokban a jogorvoslat előrehaladásától függően határozzuk meg, de vannak további intézkedésekre terveink, így nem kell arra számítani, hogy 70 busz kiesne egy hét múlva a forgalomból, ilyen nem fog bekövetkezni” – ígérte a BKK, azonban azt nem részletezték, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság döntéséig hogyan pótolják a hiányzó buszokat. A gond június közepéig áll fenn, utána a nyári szünet kezdetével csökkenni fog a forgalom.??„A pótlások nagyjából rendben vannak, a munkavállalóknak okoz többletterhet a buszok átszervezése” – mondta a hvg.hu-nak Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Szövetség (Keksz) alelnöke. Hozzátette, hogy szerinte ugyanakkor a BKV jobb minőségű szolgáltatást nyújt, mint az alvállalkozók. Arra a kérdésre, mi lesz, ha a szerződéskötés elhúzódása miatt kevesebb busz tud forgalomba állni, Nemes azt mondta: „minden kiesés számít, még egy is, az utasok számára az is érzékelhető kiesést jelent a menetrendben. Ráadásul az ismert műszaki állapotok miatt sok a meghibásodás amúgy is.”??A BKK szerint tovább dolgoznak használt és új buszok beszerzésén, használt buszokra kiírt közbeszerzésre már beérkeztek az ajánlatok, de még nem hirdettek eredményt, az új buszokra vonatkozóan pedig most dolgoznak a tender lezárásán. A BKK szerint sikeres tenderhirdetés esetén akár 150 darab új buszt is forgalomba tudnak majd állítni, időpontot azonban erre vonatkozóan egyelőre nem tudtak mondani.

(HVG)

komment komment Címkék: budapest cikk közlekedés bkv beszámoló busz hír hvg menetrend utas veke észrevétel vitézy bkk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása