BKV-Figyelő

Ezek a mai nyugdíjasok...‏

Király Dávid

2013.07.31
12:51

Miért ingyenes a tömegközlekedés a nyugdíjasok, pontosabban a 65 év felettiek számára? - ezt a kérdést feszegeti Zsolt, aki megfogalmazott egy javaslatot is arra, miként csökkenthető csúcsidőben a zsúfoltság a járatokon.

Reggel 6 óra magasságában szoktam utazni a 262-es busszal. Így történt ez hétfőn (július 29.) is. Az egyik megállónál arra lettem figyelmes, hogy egy idős hölgy siet a busz után, hóna alatt a görbebot, mögötte a "banyatank". A sofőr megvárta, mivel első ajtós a busz, az első ajtót nyitotta ki, ami a hölgynek nem volt teljesen egyértelmű, hogy miért. (...) Gondoltam magamban, csak a szokásos, napi rendszerességgel látok ilyet.

havi-nyugd-MINTA-72dpi.jpgIngyenes utazás csak a 65 év felettieknek jár (Forrás: BKK)

Természetesen ülőhely is járt neki. Néhány megálló után megérkeztünk Rákoskeresztúrra, ahol sokan leszállnak. Felszabadult jobb oldalon elöl a hely (ahonnan jó a kilátás). Hát persze hogy az a hely kellett neki inkább, a futás után egy újabb sportágat mutatott be, ez a "helyből távolugrás 3 ember fellökésével".

Komolyra fordítva a szót: a nyugdíjasoknak miért nem kell fizetni az utazásért? Kevesebb helyet foglal mint egy másik dolgozó ember? Nem. Feltétlen csúcsidőben kell piacra járni? Ha esetleg nem ér rá máskor (miért ne érne rá, hisz nyugdíjas...), feltétlen a város túlsó felén lévő piacra kell menni?

A nyugdíjasok ingyen utaznak és még válogatnak az ülőhelyek között és ha esetleg a számukra szimpatikus hely foglalt, még szóvá is teszik. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem minden nyugdíjas ilyen, ez nem is nekik szól.

Amit lehetne tenni: az én elképzelésem az lenne, hogy üzemkezdettől 10 óráig jegyet kelljen érvényesíteniük, 10-17 óráig ingyenes, 17-19 óráig jegy, majd 19 órától ismét ingyenes lehetne az utazás számukra. Így adott lenne a lehetőség számukra, hogy eljuthassanak bárhova 0 forintért, de nem csúcsidőben. Ezzel jobban eloszlana a járatok terhelése is, ki lenne használva az egyébként üresen szaladgáló 11 óra körüli busz is.

komment komment Címkék: nyugdíjas csúcsidő ingyenes utazás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása