BKV-Figyelő

Kezelt jegyet árult az ellenőr?

Király Dávid

2013.08.02
13:09

Egyre gyakrabban hallani hamis vagy "újrahasznosított" bérletekről szóló történeteket, de az még ma is ritka, hogy BKK-alkalmazott, vagy legalábbis annak tűnő személy árusít érvénytelen jegyet vagy bérletet. Ádámmal a napokban ez történt.

2013. július 27-én, 19 óra körül barátnőmmel a 3-as metró Ecseri úti megállójából szerettünk volna a Keleti pályaudvar irányába utazni. Sajnos a jegypénztár már zárva volt, ezért elkezdtünk kutakodni a zsebeinkben, hogy a jegyautomatából vásároljunk nekem 2 darab vonaljegyet. Ezt látva az egyik ellenőr odaszólt, hogy nála is tudunk jegyet váltani. A 2 darab jegy megvásárlása 700 forintunkba került, majd az egyiket érvényesítettem is.

kezeltjegy.jpg

A metró területére beérve vettem csak észre, hogy az már egyszer érvényesítve volt, amit megpróbáltak lekaparni róla. Végül az egyik várakozó utas segített ki egy még nem érvényesített jeggyel amit a metró bejáratához visszaszaladva érvényesítettem is. Mivel már így is késében voltunk, nem álltam le az ellenőrökkel vitatkozni arról, hogy mennyire etikus amit csinálnak.

Mellékelve küldöm az ellenőrtől vásárolt jegyekről készült képet, az általam nem használt jegyen is jól látható hogy, bár a jegykezelő automata nem csippentett le belőle a jegy már érvényesítve volt amit megpróbáltak ledörzsölni róla. Arról nem is beszélve, hogy a 2 megvásárolt jegy "gyűjtőjegy", rá is van írva, hogy "csak tömbben árusítható".

Néhány nappal később a Keleti pályaudvar aluljárójában a mozgólépcsőnél lévő (gondolom "hivatalos") jegyárusító helyen vásároltam egy újabb jegyet a hazaútra. Az ott lévő jegyárusítónak röviden elmeséltem, hogy jártam és érdeklődtem, mi ilyen esetben a teendő, de ő ragaszkodott hozzá, hogy az a személy akitől jegyet vásároltam nem ellenőr. Miután sikerült meggyőznöm, hogy márpedig ellenőr volt, csak annyit böfögött oda: Akácfa utca.

A kedves ellenőr urat szoktam látni ennél a megállónál, nem tudom, hogy az esetem egyedi, vagy másokkal is előfordult-e már, esetleg valakit már meg is büntettek az így vásárolt jegyével a metróból kifelé jövet, de bízom benne hogy előbb-utóbb a BKV/BKK tudomására jut a kedves kolléga tevékenykedése.

Levelemet főként azért írom, hogy felhívjam utastársaim figyelmét hogy az ellenőrtől megvásárolt jegyet jó alaposan nézzék meg, vagy vásároljanak inkább az automatából ilyen esetben. Azt pedig felháborítónak tartom, hogy pont az a személy ad el kezelt jegyet, akinek a feladata az lenne hogy kiszűrje a jogtalanul utazókat, de abban is biztos vagyok, hogy nem ez a jellemző.

komment komment Címkék: hamis ellenőr jegy Ecseri út

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása