BKV-Figyelő

Milyen állapotban vannak a 10 éves Volvo buszok?

Király Dávid

2014.09.01
16:34

Idén 10 évesek a BKV első alacsonypadlós Volvo buszai, s bizony, némelyikre ráfér már a felújítás. A BKV el is kezdte rendbe tenni a fiatalnak már nem, mondható, ugyanakkor korszerű járműveket. István leveléből kiderül, hogy ez a munka nem indokolatlan.

Vasárnap a 103-as járaton utazva szemtanúja lehettem egy esetnek. Ezt a levelet nem panasznak szánom, és a BKK-nak sem továbbítom, mert a járművezetőt nem érzem hibásnak, és nem szeretném, hogy egy ilyen eset miatt problémája adódjon ebből. Ha ez egy Ikarus buszon történt volna, kevésbé lenne érdekes és meglepő, viszont ez egy Volvo busz volt.

103_wiki_hunyadym.JPG

Fotó: Wikipedia/Hunyadym

Hiába járnak már 10 éve, nagyon kevesen tudják, hogy a megállóban álló busz ajtói csak az ajtón lévő gombbal nyithatók - már ha működnek. Elvileg ez a busz nyitott ajtóval el sem tud indulni, valamint ha az ajtó záródás közben akadályba ütközik, az automatikusan visszanyílik - legalábbis elvileg.

Mindezt azért írtam le, mert a csukló előtt lévő hátrafelé "néző" széken ülve arra lettem figyelmes, hogy a negyedik ajtónál (Puskás Ferenc stadion megálló, Kelenföld vasútállomás M felé) egy idősebb úr "elfelejtett" jelezni. A busz megállt a megállóban, a vezető pedig nyilvánvalóan az "engedélyeztető gombot" nyomta meg, mivel nem az összes ajtó nyílt ki - például a 4. sem.

A férfi pedig hiába nyomta meg az ajtón lévő, direkt ajtónyitásra kitalált gombot, az ajtó nem nyílt ki. Megszólalt az indításjelzés - a Volvonál csak annál az ajtónál szól, amelyik épp nyitva van -, az úr pedig áthámozta magát a 3-as ajtóig, ami pont rázáródott (pontosabban belelépett a záródó ajtóba). Az ajtófék valamiért nem fogott, a busz elindult, közben az ajtó visszanyílt, a férfi leugrott a már guruló buszról, az ajtó nyitva maradt, az indításjelző szólt.

A férfi még igencsak kis sebességnél ugrott le, amit a vezető nem feltétlenül vehetett észre, hiszen egyből a beljebb lévő sávba kellett sorolnia, ezért - gondolom - a bal tükröt nézte, mert ekkor még nem volt tudomása a nyitva maradt ajtóról.  

Nem találom hibásnak a vezetőt, mert a Volvo elvileg így el sem tud indulni, így erre nem számíthatott, a 3-as ajtó indításjelzőjének hangja pedig aligha ér el odáig. Hogy ezt a műszerfalon valami jelzi-e, azt nem tudom, de az utastérben mindenki csak nézett, szemet hunyt felette, még az ajtó mögötti széken ülő BKV-s egyenruhát viselő férfi is csak nézett. Végül a vezetőnek sikerült bezárnia az ajtót.

Egy 10 éves Volvo már ennyire rossz állapotban van, hogy sem az ajtónyitók nem működnek, se az ajtófék? Ha a többi Volvo is ilyen állapotban van, akkor rájuk férne már a felújítás. Kérem, a buszt vizsgálják át, mert ebből komolyabb baj is történhetett volna! A rendszáma FJX-219, és hangsúlyozom, a vezetőt nem érzem hibásnak, és nem szeretném, ha emiatt problémája adódna!

komment komment Címkék: hiba busz ajtó Volvo 103-as busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása