BKV-Figyelő

Nem az ellopott HÉV kábeleket találták meg a Pilisben

BKV figyelő.hu

2012.08.29
15:16

Mint arról a hónap elején beszámoltunk, túrázók egy kis csoportja gyanús fekete kábeleket talált a Pilisben. Akkor azt hitték, hogy a HÉV vonalairól eltűnt kábelek vannak a földön, a BKK azonban kivizsgálta a bejelentést és kiderült, hogy nem a BKV kábelei fekszenek a fűben. Részletek alább:

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük a kábellopásokkal kapcsolatban 2012. augusztus 3-án részünkre továbbított bejelentést, egyúttal tájékoztatjuk, hogy a BKV Zrt. szakemberei a csatolt fénykép alapján megállapították, hogy a felvételen látható kábeldarabok nem BKV Zrt. tulajdonát képezték. A tápkábelek ugyanis sodrott, szigeteletlen rézvezetékek, a fényképen pedig fekete színű, szigetelt kábelek láthatóak.

A bejelentést követő bejárás során kollégáink már nem találták a helyszínen a fényképen látható kábelmaradványokat. A vizsgálat eredményéről a bejelentőt, V. Juliannát is tájékoztattuk.

Közreműködését, segítőkészségét ezúton is köszönjük, együttműködésére és a BKV-figyelő blog olvasóinak segítségére továbbra is számítunk.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: budapest bkv lopás hév kábel válasz bkk

Napokon belül rend lesz a KÖKI buszpályaudvaron

BKV figyelő.hu

2012.08.28
09:25

Mint arról pénteken beszámoltunk, emberi fekália, húgy, és mérhetetlen mocsok fogadja azokat az utasokat, akik az új KÖKI busz- és metróvégállomáson kénytelenek keresztül haladni. Ígéretet tettünk az utasoknak, hogy addig foglalkozunk a lassan egy éve húzódó üggyel, amíg nem kapunk megnyugtató ígéretet arra, hogy rövid határidőn belül rend lesz. Az ígéret tegnap este megérkezett. A BKV szeptemberben új takarító brigádot fog hadba, akik megfelelő létszámban, megfelelő eszközökkel fogják takarítani az új pályaudvart.

Mint ismeretes, a probléma forrása az volt, hogy sem a BKV, sem pedig a KÖKI Terminál üzemeltetője nem érezte magáénak a területet. Utóbbi azt mondja, hogy a pályaudvart és a metróállomást átadta, előbbi pedig azon az állásponton van, hogy bár az átadás-átvétel elkezdődött, még nem zárult le. Még mindig vannak tisztázatlan kérdések, az azonban mindenképp előrelépés, hogy a takarítás megoldottnak látszik.

Nyilván öt év tapasztalata elég ahhoz, hogy ne higgyünk el minden ígéretet, most minden esetre bizakodóak vagyunk. Az olvasókkal együtt figyelni fogjuk a területet, és megnézzük, hogy valóban lesz-e előrelépés. Egyébként a BKV a területet kitakaríttatta, az erről készült képeket a Facebookon találjátok.

Álljon most itt a KÖKI Terminál üzemeltetőjének és a BKV-nak a válasz:

Tisztelt Gál Mihály!

Az Ön által küldött megkeresést és fényképeket köszönettel megkaptuk. Levele nyomán a BKK a BKV-t felszólította minden lehetséges, akár átmeneti intézkedés megtételére a végállomáson a kulturált átszállás és várakozás körülményeinek biztosítása érdekében. Tájékoztatjuk, hogy Kőbánya–Kispesten a KÖKI Terminál projekt keretében a BKV Zrt.-t érintő beruházás, azaz a megépült autóbusz és metróvégállomás átadása nem zárult le, az eszközök teljes körű átadása, valamint a kezelői határok tisztázása is folyamatban van a bevásárlóközpont építőjével, ugyanakkor törekszünk a tárgyalásos úton történő vitarendezésre.

 A BKV a végállomáson –  a megegyezés hiányában is –  az illetékességébe tartozó területeket napi rendszerességgel takarítja. A metróvégállomás területén jelenleg saját hatáskörben, az autóbusz-végállomás területén az FKF Zrt.-vel végeztetjük a takarítási feladatokat. A takarítási tevékenységre vonatkozó közbeszerzési eljárásban augusztusban megtörtént az eredményhirdetés és – a szerződéskötésre előírt törvényi határidők, valamint a kezdéshez szükséges felkészülési idő figyelembevételével – várhatóan szeptemberben külső, nagy tapasztalattal rendelkező takarító cégek látják majd el a takarítási feladatokat ­– természetesen a szükséges technológiával.

Jelenleg az alábbiak szerint történik a terület takarítása:

-A metróvégállomás területén, az üzemszüneti időszakban átlagosan 2 fő,  heti hét alkalommal, azaz naponta végzi a takarítási feladatokat.
-Szükség szerint, eseti jelleggel – a tisztasági szint vagy esetleges panasz függvényében – más területekről történő átvezényléssel akár 8 fő részvételével dolgoztatunk.
-Az autóbusz-végállomás területét az FKF Zrt. minden éjszaka 0.00- 5.00 óra között átlagosan 2-5 fővel takarítja.

Engedje meg, hogy megjegyezzük: tapasztalataink alapján a panaszlevélben jelzett takarítási problémák egy nem átlagos forgalmú nap estéjén fordulhattak elő (mint pl. Sziget Fesztivál, augusztus 20-i nemzeti ünnep, stb.). Ilyenkor az eseményt, eseményeket követő éjszakánként takarítóink folyamatosan dolgoznak annak érdekében, hogy az utasokat elvárható tisztaság fogadja. A közelmúlt állapotát a csatolt fényképek tükrözik, ezek lényegesen jobbak a fényképeken láthatónál, de messze nem tökéletesek. A panaszoslevélben jelzett graffitik, falfirkák eltávolítását jelenleg megfelelő technológia hiányában sajnálatos módon nem tudtuk végrehajtani, próbálkozásaink ellenére sem. A megoldást a rövidesen aláírásra kerülő takarítási szerződés vonatkozó opciós lehetősége adja meg, valamint az általánosan elvárható tisztasági szint is magasabb lesz, mivel ezt a vállalkozó rendelkezésre álló létszáma, valamint technológiája várhatóan lehetővé teszi.

A buszvégállomáson található „növénykazetták” kezelői átadása is nyitott kérdés. A tervek szerint ide a Beruházó növények telepítését végezte volna el, ami a  KÖKI Terminál üzemeltetésébe kerülne. Ennek ellenére, eseti jelleggel saját hatáskörben a növénykazetták területén is takarításokat végzünk. A végállomás területén a dohányzás nem megengedett, így csikktartók sem kerültek kihelyezésre. A szabályokat megszegő utasokkal szemben biztonsági őrök telepítésével lehetne fellépni, azonban erre jelenleg nincs forrásunk.

A bevásárlóközpont üzemeltetőjének „felajánlását” és a takarítási feladatokra vonatkozó árajánlatát nem tudtuk figyelembe venni a folyamatban lévő takarítási közbeszerzési eljárás miatt. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy a KÖKI Terminál lezüllését megakadályozzuk, és az utasokat egy kulturált, jó színvonalú és tiszta állomás várja, bízunk benne, hogy ebben a bevásárlóközpont építője is partner lesz és sikerül mihamarabb lezárni az átadás körüli rengeteg vitás kérdést.

Üdvözlettel:
BKV Zrt.

Tisztelt Gál Mihály!

Köszönjük, hogy Önök is felhívták a figyelmet a sajnálatos helyzetre, amely a Bevásárlóközpontunkhoz csatlakozó Kőbánya- Kispest metró állomás területén kialakult.

A metró, a buszpályaudvar és az ahhoz kapcsolódó létesítményeket a BKV elvárásainak és terveinek megfelelően kiépítettük, és a Bevásárlóközpont nyitása óta a BKV tulajdonában és kezelésében állnak, azok üzemeltetésének színvonalára és a közlekedési struktúra kialakítására sajnos nincs ráhatásunk. Mi is észleljük nap mint nap a helyzet folyamatos romlását, ezért nemcsak többször felhívtuk a BKV figyelmét a terület és a közlekedés rendezésére, de felajánlottuk, hogy saját szerződéses takarító partnerünk önköltségi áron vállalja az állomás takarítását. Amint a látogatók is észlelhetik, kéréseink és felajánlásunk nem hatott a közlekedési vállalatra.

A KÖKI Terminál ezután is szívesen vesz részt a környezetében található, de nem a bevásárlóközponthoz tartozó területek rendezésében és ezúton ismételten felajánlja saját üzemeltetési partnerének szolgáltatásait a terület takarítására.

Reméljük az oldalukon megjelent olvasói levél elősegíti a probléma mihamarabbi megoldását és a BKV megkezdi a terület takarítását.

 
Maradunk tisztelettel:
KÖKI TERMINAL CENTER MENEDZSMENT

komment komment Címkék: budapest bkv busz metró válasz pályaudvar állomás köki sajtóosztály köki terminál bkk

Trükkös zsebtolvajok vadásznak az éjszakai buszon alvó utasokra

BKV figyelő.hu

2012.08.27
20:16

Olvasónk, Zoltán nem panaszlevelet küldött nekünk, hanem egy közérdekű információt szeretne megosztani veletek. Vasárnap hajnalban a 914-es buszon arra lett figyelmes, hogy egy három fős társaság tagjai a busz három különböző pontján foglaltak helyet, az alvó utasok közelében. Az egyikük furán hajolt az egyik szundikáló utas közelébe, és valamit ki akart venni a zsebéből, de lebuktak. Részletek alább:

Kedves BKV-figyelő!

Régóta figyelemmel kísérem a blogot és nagyon hasznosnak találom. Most egy közérdekű információt szeretnék megosztani:

Ma (aug. 26.) hajnalban a 914-es buszon utaztam Újpest felé 4 óra körül, és ahogy az lenni szokott szombatról vasárnapra virradóra: buliból hazafelé tartva ezen is jó páran elaludtak vagy csak erősen relaxáltak. A Deák Ferenc tér után pár megállóval aztán felszállt 3 eltérő kulturájú fiatalember és bár felszálláskor még egy társaság voltak és volt is elég üres hely a buszon, "érdekes módon" mindegyikük kiválasztott egy-egy elbóbiskoló utazót és mellé/mögé/elé ült le.

Már a tekintetetükön látszott, hogy valami nem stimmel velük, mert úgy mértek végig az utasokat, ahogy az ember a próbababán nézi meg a ruhákat a kirakatban. Semmi szemkontaktus, fentről lefelé mint vmi szkenner. Az egyik pont elém ült le, a kettővel elöttem ülő alvó srác mögé. Minden különösebb nélkül hátulról felé hajolt és a kezét elkezdte sunyi módon felé csúsztatni. Ekkor szerintem észrevehette, hogy figyelem mert megtorpant. Ebben a pillanatban voltam úgy, hogy ha egy kicsit is hozzá ér a sráchoz már pattanok is fel a székemről, hogy kérdőre vonjam.

Egy ideig próbált úgy csinálni mintha csak békésen utazna, de időről-időre oda kapta a tekinteté, hogy még mindig figyelem-e. Egy idő után feladta és 2 megálló után leszálltak és átszáltak a mögöttünk jövő másik éjszakaira. A sztori lényege nem az, hogy romák vagy nem romák voltak, hanem hogy aki éjszakain utazik és elalszik annak már nem az a legnagyobb veszélye, hogy a végállomáson keltik fel, hanem hogy esetleg üres zsebbel ér haza, mert van aki direkt az elalvókra utazik. Jó lesz vigyázni!

Üdv: Zoltán

komment komment Címkék: budapest bkv busz éjszakai közérdekű figyelmeztetés bkk

Áldatlan állapotok uralkodnak a gazdátlan Köki végállomáson

BKV figyelő.hu

2012.08.24
10:26

Húgyban, fekáliában, hányásban, koszban, mocsokban és szemétben úszik a közel egy éve átadott Kőbánya-Kispesti új autóbusz- és metró végállomás. Erre a problémára szeretné felhívni az illetékesek figyelmét egy neve elhallgatását kérő olvasónk, aki fotós beszámolót küldött a helyszínről.

Úgy tudjuk, hogy a képeken látható állapotok azért alakultak ki, mert a területnek egyelőre nincs gazdája és a takarítás rendszeresen elmarad. Elkötelezettek vagyunk a probléma megoldása mellett, éppen ezért a mai napon felkeressük a BKK vezérigazgatóját, az ÁNTSZ-t, illetve a KÖKI terminál üzemeltetőjét is, bár utóbbit nem lesz könnyű megtalálni, mert ahogy az Origo is megírta tavaly a szálak off-shore cégekhez vezetnek.

(További képek a levél végén!)

Tisztelt KÖKI Terminál!

Tisztelt Budapesti Közlekedési Központ!

A következőkben olvasható panaszlevelemmel nem tudom biztosan, hogy melyikükhöz forduljak, így hát elküldöm mindkét cég részére, bízva abban, hogy majd Önök lebokszolják egymás között és mihamarabb megoldást találnak az utazóközönség nevében megírt problémáimra.

Nem szeretek panaszt írni, csak ha már nagyon zavar valami. Most ez a valami alá a kőbánya-kispesti autóbusz- és metró végállomás tartozik (a vasútállomást is ide lehetne sorolni, de az egy teljesen külön fejezet). Jómagam napi szinten megfordulok a lassan már egy éve üzemelő új, XXI. századinak álcázott, a turisták által igen csak használt csomóponton. Biztos csak bennem van a hiba, de egyszerűen hánynom kell a végállomás állapotától, tisztaságától. A két folyosó közül a nagyobbikat hébe-hóba szokták takarítani, de attól függetlenül ugyan olyan koszos, ellenben a kisebbikkel, aminek a 136E-hez vezető lejárati lépcsőjén már több mint egy hónapja ugyan az a napról-napra növekvő szemétkupac röhög az utazóközönségre. A kosz fogalma nálam nem csak a darabos szemétben és a porban merül ki, hanem ide sorolom a hónapok óta a lépcsőn látszó hányás maradványait, a padlón éktelenkedő rágó hegyeket és minden egyéb apróságot, amit egy seprűvel nem lehet eltávolítani, csak elsősegélyt nyújtani neki.  Szintén hányingerkeltő az a látvány, amit a „padok” virágtartó részében lehet látni. Nem igaz, hogy így kell kinéznie egy végállomásnak…

Ez csak a felhánytorgatott problémának az egyik része. A másik a folyamatosan szaporodó „tegek”. Nem tudom egyszerűen megérteni, hogy miért nem lehet egyből a felhordás után eltüntetni azokat, mutatva ezzel azt, hogy igen is, küzdenek ellene. Van ahol már látszik, hogy próbálkoztak az eltüntetéssel, de sajnos hamar feladták, csak megfolyatták a festéket, így még épületesebb, művészibb az összkép. Egy éve volt egy új, teljesen firkamentes környezet, sokkal könnyebben meg lehetett volna óvni, ha rendszeresen takarítanák. De nem, ehelyett inkább nézegetjük „gep face”-t, meg, hogy valamelyik hülye firkászt elhagyta a felesége, meg kell hagyni, igazi, turistacsalogató látvány.

Ezen kívül azt hirdették, hogy egy időjárási körülményektől védett végállomást kapnak az utasok a sokévi kaotikus állapotok után. Hát köszönjük, de inkább ne mondtak volna semmit. Példaként felhozva a 136E treffje sem esőtől nem véd, sem széltől, sem hótól, sem egy esetleges balesettől, ami a gyorsforgalmi úton történik. De ez nem csak erre a megállóra érvényes, ott van például a mozgólépcsőnél lévő leszállóhely. Kérdezem én, ott nem volt pénz arra a pár négyzetméter födémre, vagy csak így dizájnosabb?

A sokszori várakozás közben elgondolkodtam még azon is, hogy vajon miért nincsenek ülő alkalmatosságok a 148-93-136E indulási oldalán? A felüljárók alatt lévő beugróknak nagy szerepe van, tökéletes csöves lak, szóval csöbörből vödörbe, ezért kár volt ezt a kócerájt megépíteni, mert ezek eddig is itt voltak és tengették céltalanul mindennapjaikat.

Aztán van még egy fogós kérdés, az épület alatt lévő peronszigeten miért lehet dohányozni? Elvileg az egész buszmegálló, így hát nem lehetne ott dohányozni, nem beszélve arról, hogy az egész peron nincs 14 (2+5+5+2) méter széles. Tehát, ha valaki bele is kötne, hogy ott márpedig lehet dohányozni, akkor sem lehet. Sajnos a gyorsforgalmi mellé eső oldal kicsivel több, mint 7 méter, így ott, igaz a falra felkenődve, de lehet dohányozni. Az tény, hogy Magyarországon a dohányzási kultúra még nem tart ott, hogy az emberek csak a kijelölt dohányzási helyeken végezzék el pöfékelhetnékjüket. Kérdésem, miért nincs megoldás a csikkek kulturált gyűjtésére, miért kell rákényszerüljön a Tisztelt Utas, hogy csikkjét eldobja a virágágyásba, a virágtartóba, a földre, az útra és minden egyéb lehetséges helyre.

Illetve még egy tanács, így, a végére. A 200E-vel érkező turisták igen nehezen találják meg a metrót mondjuk ez fordítva ugyancsak fenn áll, mert nem egyértelműek az utastájékoztató táblák. Szóval egy olyasmit megvalósíthatnának, hogy a padlóra mindkét irányba egy-egy vezető csíkot festenek fel nekik (repülő és metró piktogramokkal tarkítva), amin elindulva eljutnak az egyiktől a másikig.  

Panaszom mellé mellékeltem néhány képet, csak, hogy Önök az irodából, a kényelmes székekben ülve, át tudják legalább egy kicsit érezni azt, amit mi, utasok látunk a szép és új KöKin naponta.

Azért, hogy panaszom eredményes legyen, és ne tudják betenni a fiókba porosodni, továbbítom levelemet az általam egyáltalán nem kedvelt BKV-figyelő blog részére. Sajnos be kell ismernem, hogy akármennyire is székletkavaró a blog, de legalább eredményes.

Utastársaim nevében is bízom a problémák mihamarabbi megoldásában. Remélem nem kell további médiák segítségét igénybe vennem ahhoz, hogy valami történjen.

komment komment Címkék: kép bkv busz metró utas panasz takarítás észrevétel végállomás köki bkk

Re: Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren

BKV figyelő.hu

2012.08.23
21:48

Megérkezett a BKK válasza az augusztus 14-én "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" címmel megjelent bejegyzésünkre, melyben olvasónk, arra panaszkodott, hogy hiába szerettek volna jegyet venni a metróállomáson, csak falakba ütköztek.

Az eset kapcsán Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat eredményeiről az alábbi levélben olvashattok:

Tisztelt Gál Mihály!

A BKV-figyelő blogon 2012. augusztus 14-én megjelent "Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren" című bejegyzésével kapcsolatban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elrendelte a történtek azonnali kivizsgálását. A vizsgálatba a BKV is bekapcsolódott, így a metróállomás teljes személyzetét meghallgatták.

Az M2-es metró Blaha Lujza téri állomásának diszpécsere által írt jelentése szerint augusztus 11-én 21 óra körül kisebb társaság kíséretében egy meglehetősen zaklatott állapotban lévő férfi érkezett a forgalmi ügyelet jegykiadó ablakához, és lekezelő modorban, szitkozódva kért jegyet a diszpécsertől. Mivel a diszpécser egyedül teljesített szolgálatot az állomáson, ezért kis türelmet kért, mert azonnali utastájékoztatási feladata volt az állomásra érkező, utasokat nem szállító próbavonat miatt. Csak ezt követően tudta kiszolgálni az egyébként nyomdafestéket nem tűrő stílusban megszólaló utast. A diszpécser asztalán valóban volt ennivaló, ugyanis az egyszemélyes szolgálat ellátása során az étkezésre akkor tud időt szakítani, amikor azt a munkája megengedi.

A vizsgálat során kiderült, hogy az elégedetlen utas és társasága még nagyjából 30 percig időzött a felső csarnokban, miközben hangoskodtak, végül elindultak a peronra. 21 óra 49 perckor leállt az a lejtmeneti mozgólépcső,  amelyen utaztak - állításukkal ellentétben több utastársukkal együtt. A lépcsőt nem a diszpécser állította le, hanem az utasok nyomták meg a vészleállító gombot, mivel egy fiatalember lecsúszott a balusztrádon. A szolgálatban lévő peronszinti biztonsági őr is látta a történteket, a diszpécser az ő jelzése alapján, az ilyen esetben szokásos utastájékoztatást követően indította újra a mozgólépcsőt.

Az állomási diszpécserek jegyeladásáról nyilvántartás készül. Ennek adatait ellenőrizve elmondható, hogy az érintett diszpécser rendszeresen teljesíti jegyárusítással kapcsolatos feladatait.  Ezt az is bizonyítja, hogy aznap az este folyamán 93 db jegyet adott el.  A Blaha Lujza téren a sérelmezett időpontban az utas állításával ellentétben a jegyvásárlás biztosított volt, a metróállomás melletti jegypénztár ugyanis 21 óra 30 perckor zárt be, tehát az utasnak és társainak közel fél óra állt rendelkezésére, hogy a metró bejáratánál megváltsák menetjegyüket. Mindemellett a metróállomás bejáratával szemben az egyik újságosstand éjjel-nappal nyitva van, ahol a vonaljegy mellett metró-szakaszjegy,  valamint 10 db-os gyűjtőjegy is kapható. Ami a jegykiadó automatákat illeti, csak a felszínen, a villamosmegállóban lévő egyik automata volt működésképtelen, de a hétfői szerviz során a metró területén lévő automata rendben működött.

Üdvözlettel,

Budapesti Közlekedési Központ
Sajtókommunikációs Iroda

komment komment Címkék: budapest bkv metró utas panasz válasz bérlet jegy pénztár észrevétel bkk

Minden létező szabályt megszegnek a zöldség-gyümölcs árusok

BKV figyelő.hu

2012.08.22
13:08

Olvasónk, Lajos azért fordult hozzánk panaszlevelével, mert megelégelte, hogy az Örs vezér terén a metrókijáratnál lehetetlen közlekedni a zöldségárusok miatt. Mint írja, sokszor több sorban elzárják a közlekedők útját:

Tisztelt BKV-figyelő!

Kérdésem az lenne, hogy hogyan rendelkezik a katasztrófa védelem a a metró kijáratokkal kapcsolatban? A mellékelt kép mindennapos az Örs vezér téri metró végállomáson. Gyakran több sorban is árulnak és van, hogy teljesen elállják az utat mind az aluljáró mind a busz forduló felé. Nem egyszer tapasztaltam, hogy szándékosan bele kötnek a metróból érkező illetve az oda igyekvő utasokba. Főleg az idősekbe, gyerekekbe és nőkbe.

A másik probléma, hogy a metró állomásnak csak ez az egy kijárata van ami baleset esetén az egyetlen menekülési útvonal.

Hasonló jelenség tapasztalható a Boráros téri villamos megállóban is, ahol elég nagy az átmenő forgalom. Az árusok nem kis része dohányzik, holott ez a megállóban tilos! Itt egy pár napja az árusok majdnem egymásnak estek a délutáni órákban és a hangos szóváltások is rendszeresek.

Rendőrt persze csak nagyon ritkán látni. Kik a felelősek a kialakult állapotokért, kinek a felelőssége a közterületi szabályok betartásáért és az utasok biztonságáért!

komment komment

Odacsukta a mozgássérült utast és annak anyukáját a 173-as busz vezetője

BKV figyelő.hu

2012.08.21
10:36

Olvasónk, Györgyi 16 éves mozgássérült fiával szeretett volna felszállni a 173-as buszra a Kelenföld Városközpont megállóban. A busz ajtajai kinyíltak, megkezdték a felszállást, amit a türelmetlen buszvezető nem várt meg, csengetett, és zárta is az ajtókat. Részletek az alábbi, BKV-nak címzett levélben:

Tisztelt BKV Zrt.!

2012. 08. 17-én 16 éves mozgássérült fiammal próbáltunk felszállni a 173-as vonalán Bp. Kelenföld Városközpont megállónál. A buszra rajtunk kívül nem volt felszálló, a buszon pedig csupán két idősebb hölgy tartózkodott, tehát teljesen kíváló volt a sofőr rálátása minden ajtóra az egész buszon.

Mi a harmadik ajtóhoz kerültünk. Kezemmel jeleztem a sofőrnek, hogy kérem figyeljen ránk. Az első lépcsőig jutottunk be, ezután máris csukódni kezdtek az ajtók majd erős gázzal elindult, mi pedig tehetetlenül beszorultunk a lépcső fogságába úgy, hogy kisfiam előre esett, nekem pedig nagy erővel a testemnek csapódott az ajtó.

Mivel a két kezemben a fiam botjai voltak nem tudtam a vészjelzőt megnyomni de erre nem is lett volna szükség, ha a sofőrnek nem lett volna a fülében a fülhallgató és meghallotta volna a kiabálásunkat, kétségbeesett segélykéréseinket. A két hölgy megállásra kérte a sofőrt mire Ő tett három lépést felénk, majd segítségnyújtás nélkül visszaült a helyére, és folytatta az utat. Két megálló a végállomás, ekkor volt 11:30. Megvárta, hogy leszálljunk, majd beállt a végállomáson lévő helyére. Mikor meglátta, hogy felírom a rendszámát (BPI-151) kiabálni kezdett, tanum van rá mivel pont arra jött a postásunk. Bemutatkoztam, majd kértem, hogy legyen szíves ne emelje fel a hangját velünk szemben, kértem, hogy Ő is mutatkozzon be, de erre a szemünkbe nevetve nem volt hajlandó.

Kétszer is meg kellett kérnem, hogy ne érjen hozzám, mert a kiabálása közben a karomhoz ért többször is. Végig azt ordítozta, hogy mi már felszálltunk, és hogy Ő csak azután indult el. Megmondtam, hogy annyit sem várt meg, hogy becsukódjon az ajtó és már el is indult.

Az adott helyzetünk és a vezető félelemkeltő magatartása miatt kisfiam elkezdett sírni, így jobbnak láttam eljönni a helyszínről. Miután hazaértünk azonnal telefonos bejelentést tettem a sofőr ellen. A telefonos hölgy – aki nagyon együttérző volt – utánanézve a sofőrnek megmondta aznapra az volt az utolsó fordulója. Valószínüleg ezért sietett, és követett el ilyen embertelenséget, valamint rengeteg szakmai hibát.

Kérem a fentiek ismeretében az ügy mielőbbi kivizsgálását, a sofőr felelőségrevonását, és kérem továbbá az ügy fejleményeiről való mielőbbi tájékoztatásukat.

Bozsikné Liebentritt Györgyi

komment komment Címkék: budapest bkv busz ajtó utas panasz észrevétel vezető bkk

150 új Mercedes busz érkezik jövő tavasszal Budapestre

BKV figyelő.hu

2012.08.17
18:59

Az Index információi szerint a VT-Transmann nyerte a budapesti buszüzemeltetési tender első szakaszát. Ez azt jelenti, hogy ideális esetben jövő márciusban 75 darab új csuklós és 75 darab új szóló autóbusz áll forgalomba Budapesten. A cég Mercedes Citarókat vásárol, a választásban szerepet játszhat a Mercedes gyár Kecskeméten tervezett bővítési szándéka is.

Az előminősítésen nyertes három magyar buszos cég, a Color Tours, az Orangeways és a VT-Transmann közül egyedül az utóbbi adott be ajánlatot, így ő nyerte a 75+75 busz 8 évig tartó üzemeltetésére a BKK által kiírt pályázatot. A cég Mercedes Citaro típussal indult, így márciustól 150 új Mercedes busz özönli el a főváros utcáit.

A témáról a Facebookon beszélgetünk.

komment komment Címkék: budapest mercedes busz bkk új busz buszüzemeltetés

Biztonsági őrök pótdíjaztak az éjszakai buszon

BKV figyelő.hu

2012.08.16
23:04

Az alább olvasható levelet olvasónk, András, július 3-án küldte el a BKV illetve a BKK illetékeseinek. Mint az a panaszból kiderül, az egyik éjszakai buszon a biztonsági őrök pótdíjfizetésre köteleztek egy utast azért, mert a buszon próbált meg jegyet venni. A történet két szépséghibája, hogy az éjszakai járatokon lehet jegyet venni, és a biztonsági őr egyáltalán nem pótdíjazhat:

Tisztelt BKK! Tisztelt BKV!

Ma este [2-áról 3-ára virradó este] 1:04 perckor szálltam fel a Margit híd, budai hídfő megállóban a 6V jelzésű villamospótló autóbuszra. Szokás szerint bemutattam a bérletem a járaton dolgozó ellenőröknek, majd helyet foglaltam. A Nyugati téren ért a meglepetés, ahol egy felszálló utast pótdíjfizetésre köteleztek, ugyanis nem rendelkezett előre váltott jeggyel. Meglepett kérdésemre, miszerint hogyhogy nem lehet helyben vonaljegyet vásárolni, kollégáik (ha jól emlékszem, az egyik ellenőr hölgy azonosítója 908 volt, ám ebben nem vagyok teljesen biztos) azt a felvilágosítást adták, hogy július elsejétől a BKV éjszakai járatain nem lehet helyben vásárolni vonaljegyet.

Igaz ez az állítás? Ha igen, miért nem kommunikálta ezt sem a BKV, sem a BKK senkivel? Sem a megállókban, sem egyik szervezet honlapján nem találtam erre vonatkozó tájékoztatást. Ha igen, miért kell azonnal pótdíjazni az utasokat, miért nem lehet a felszálláskor figyelmeztetni őket a változásra? Ha ez a változás valóban megtörtént, miért történt meg? Nem segíti az állampolgárokat, sőt, bonyodalmat okoz, hiszen igen nehézkes hajnalban jegyet váltani, tekintve, hogy a legtöbb megállóban nincs automata, ha pedig van, általában üzemen kívül. Az állampolgárok tájékoztatása sem történt meg, így a nem lehetett a változásra idejében felkészülni. Kérem, hogy amennyiben megtörtént, ennek a változtatásnak a részletes okát, annak leírását részemre megküldeni szíveskedjenek, valamint tájékoztassák a lakosságot is, mert erről senki sem tud.

Amennyiben viszont ilyen változás nem történt, és az ellenőrök valótlant állítottak, kérem, járjanak el az ügy kivizsgálása érdekében.

Üdvözlettel, András

komment komment Címkék: budapest bkv éjszakai büntetés utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr bkk

Megbüntetik a buszvezetőket, ha előbb kapcsolják be a klímát?

BKV figyelő.hu

2012.08.15
21:40

A BKK járművein a klímaberendezéseket csak akkor kapcsolják be a járművezetők, ha a külső hőmérséklet meghaladja a 30 fokot, és erre utasítást kapnak. Olvasónk, Dávid szerint ez hülyeség, ugyanis a jármű belső hőmérséklete szerint kellene működtetni a klímát. Részletek alább:

Kedves Szerkesztő!

Biztos sokan vannak rajtam kívül akik nem értik, hogy a BKV egyébként légkondis buszain dögmeleg van nyáron. Sokan a járművezetőn verik le a dolgot, bár nem mindig van igazuk; ezt én is ma tudtam meg az alábbi eset kapcsán:

A BKK alvállalkozója, a VT-Transman által üzemeltetett egyik járaton (számot nem írok, nem akarom, hogy egyesek nyomozgatni kezdjenek és a sofőr megüsse a bokáját) a végállomáson álló Volvo Localo-n elég meleg volt légkondi hiányában, de hát nem is járt a motor, nem is lehetett klíma. Megpróbáltunk kinyitni egy ablakot, de valószínűleg Fekete Laci segítségét kellett volna kérni ehhez a művelethez - ezt megerősítette az időközben megérkező járművezető is, aki megjegyezte, hogy azt az ablakot ő sem tudja kinyitni, pedig próbálkozott eleget. A barátságos hangvételre bátortalanul megjegyeztük, hogy akkor talán a légkondit be lehetne kapcsolni, mire a sofőr egy bocsánatkérő mosollyal megrázta a fejét: - Még nem rendelték el.

Miután a kapott válasz okozta sokkból magunkhoz tértünk, kiderült, hogy a szabálykövető sofőr saját szakállára akkor sem kapcsolhatja be a légkondit, ha utasait a hőguta kerülgeti. Erre a BKV diszpécser központjából adnak engedélyt, ha a külső(!) hőmérséklet meghaladja a 30 fokot. A beszélgetés során kiderült, hogy a busz fel van szerelve külső és belső hömérővel és a kölső 28 fokot mutat. Akkor megkérdeztük, hogy "Hát a belső?" - 34. - jött a válasz.

Felvetettük, hogy inkább a belső számít, amivel a sofőr is egyetértett, majd megvakarta a tarkóját: - Attól, hogy még nem rendelték el, sem maguknak, sem nekem nem kell megdögleni a melegtől.

És bekapcsolta a klímát. Megkérdeztem, hogy nem lesz-e ebből baja, erre kderült, hogy ha a BKK ellenőrei kiszúrják, akkor a BKK és a VT-Transman is megbünteti.

Remélem erre nem került sor!

Üdv

komment komment Címkék: bkv busz klíma utas panasz észrevétel vezető vt transman bkk

Nehézkes a jegyvásárlás a Blaha Lujza téren

BKV figyelő.hu

2012.08.14
22:14

Olvasónk, szombat este a Blaha Lujza téren szeretett volna jegyet venni, de mindenhol csak falakba ütközött. Az automaták nem működtek, a biztonsági őröket és a forgalmi ügyeletest pedig nem hatotta meg, hogy sehol sem lehet jegyet venni. Részletek alább:

Kedves BKV-figyelő!

Tegnap (08. 11. Szombat) történt emlékezetes sztorimat szeretném megosztani Önnel, az olvasókkal és a BKK illetékeseivel.

Ominózus szombat este 9 óra körül a barátaimmal és családjukkal igénybe akartuk venni a kettes metrót, természetesen érvényes menetjeggyel. Ennek a beszerzése a következő problémákba ütközött:

1. Rossz automata az aluljáróban. 2. Az újságos és a környékbeli üzletek nem tartanak jegyet. 3. Rossz automata a felszínen. MINDKÉT oldalon.

Tanácstalanul fordultunk a jegyvizsgáló urakhoz, akik közül egyikük kifejezte irányunkban, hogy -idézem- "hámemnnnm..." majd folytatta megszakított monologját társa felé. Udvariasabb kollégája a forgalmi irodához irányított. A csoport egyik fele az ablaknál, másik fele az ajtónál próbálkozott. A bent étkező hölgytől elöl a "vegyenek fent!" hátul meg az "itt nincs jegy" válaszokat kaptuk. Az utazás mellett lemondtunk épp az életünkről is, amikor a csapatunk egyik tagja újra megpróbálkozott munkára bírni a táplálkozó forgalmistát, ezúttal kellő határozottsággal.

2 percen belül volt jegy. Mindenesetre -szerintem jogosan- felróttuk neki érdektelenségét, melyet mélyen kikért magának, mondván, ő márpedig a munkáját végzi. Kérdem én: Van forgalmista-felvétel a BKK-hoz? Én is akarok fizetésért ENNI!

Mi ennyivel lerendezettnek tekintettük a bosszantó esetet és végre valahára felkerültünk a mozgólépcsőre. Legnagyobb meglepetésünkre félúton bekapcsolt rajta a vészfék és a pár perce fülünkbe vernyákoló női hang közölte, hogy személyi sérülés történt. CSAK mi voltunk a lépcsőn, tökéletesen egészséges állapotban. El is indult egy pillanat múlva. Sérülés nem történt, de igazolhatom, ha van még kedvem visszamenni a forgalmi irodáig, bizonyosan történik.

Azt hiszen frappánsabb lezárás nem szükséges: BKV, önnek jár. (A pofája)

komment komment Címkék: bkv metró utas panasz bérlet jegy észrevétel biztonsági őr forgalmi ügyelet bkk

Jegy helyett intim masszázst adott a biztonsági őrnek az utas

BKV figyelő.hu

2012.08.13
18:17

Olvasónk, Erika felháborítónak tartja, hogy míg Ő becsülettel megveszi minden hónapban a bérletét, és kígyóznak a sorok a pénztárak előtt, addig másokat utazásra jogosító okmányok nélkül leengednek a metróba:

Tisztelt BKV-figyelő!

Türelmes ember vagyok, ahogy a kollégáim mondják "fát lehetne hasogatni a hátamon", a tegnapi nap azonban nálam is kiverte a biztosítékot. Pedig nem keltem fel bal lábbal...

Tegnap (augusztus 8.) délelőtt olyan 10 óra körül vásárolni voltam a Lehel téri piacon, majd a vásárlást követően metróval mentem haza. A metró megállónál természetesen biztonsági őrök álltak, így elővettem a havi bérletemet. Előttem 3 kisebbségi, 20-25 év körüli fiatal ment: egy dekoratív lány és két fiú. A dekoratív lány végigsimította az őr öv alatti "érzékeny" területét, majd egymásra mosolyogtak és a fiatalok lementek a lépcsőn.

Azonnal kitört belőlem a kérdés: "Nekik nem kell jegyet venni?" Erre a biztonsági őr: "Úgysem fog venni!" válasszal méltatott. "Ha én sem veszek jegyet vagy bérletet, akkor engem is leenged?" kérdésemet követően már nem vártam meg a választ, hanem mérgesen én is lementem a lépcsőn. Mondanom sem kell, hogy a BKV pénztár és a jegykiadó automata előtt kígyózó sor állt, valószínűleg többségük azért, hogy jegyet vagy bérletet vehessen...

Üdvözlettel: Erika

komment komment Címkék: budapest bkv metró utas panasz bérlet jegy biztonsági őr bkk

Közteres jelenlétében nem lehet jegyet venni a HÉV-en?

BKV figyelő.hu

2012.08.10
22:59

A címben feltett kérdést, olvasónk, András intézte hozzánk a blog Facebook oldalán. Állítása szerint eddig senkit sem zavart, hogy az utasok a kalauztól vesznek jegyet, most azonban mindenkit megbüntettek:

Sziasztok!?

Szeretném kikérni a véleményetek.?Ma hazafelé a gödöllői héven utaztam és felszálltak a közterület felügyelők és több embert azért büntettek meg mert a kalauztól akartak jegyet venni, de az a vicces az hogy mindig a kalauztól veszik a vonaljegyet az utasok, csak most nem lehetett amikor ott voltak a közterületesek. És több utas is fel volt háborodva hogy ő is vett már kalauztól jegyet és ha eddig lehetett akkor most miért nem lehet?

komment komment Címkék: budapest bkv büntetés hév ellenőrzés közterület felügyelet bkk

A főpolgármester döntött a BKK buszok új színéről

BKV figyelő.hu

2012.08.09
09:10

Eddig kétszer kérték ki a fővárosiak véleményét a közösségi közlekedésben részt vevő járművek dizánjáról, de üzletpolitikai vagy egyéb szempontok miatt végül egyik esetben sem teljesen a győztes javaslat valósult meg – emlékeztet a Combino és az Alstom-szerelvények színválasztó szavazására Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, aki egyúttal cáfolja, hogy a cég facebookos oldalán erre korábban ígéretet tettek volna, -írja a NOL.hu.

– A miskolci villamosbeszerzés kapcsán írtuk azt, hogy reméljük Budapesten is sor kerülhet hasonlóra. Ám ezt nem a szavazásra, hanem a járműpark bővítésére, új villamosok uniós forrásból való beszerzésére értettük – magyarázza a BKK vezetője, aki ismét hangsúlyozza: a fővárosi buszok sokak által vitatott új „égkék” színét a formatervezők ajánlata alapján – az ipari termelésben használatos színskáláról – választotta ki a városvezetés és a BKK szakértői.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) mindezek ellenére úgy véli: az új szín bevezetésével semmibe veszik Budapest tradícióit, ráadásul a városképbe sem illeszkedik. Dorner Lajos, az egyesület elnöke éles hangú bírálatában leszögezi: a közösségi közlekedésben részt vevő járművek színét csak közmegegyezés alapján lehetne megváltoztatni. Éppen ezért ötletpályázatot hirdetne a témában. A végső döntést pedig a Fővárosi Közgyűlésnek kellene meghoznia, nem egyetlen embernek, a BKK igazgatójának.

Semmilyen feladat-, illetve hatásköri szabály nem utalja ezt és az ehhez hasonló döntéseket közgyűlési hatáskörbe, Dorner úr téved – állítja György István főpolgármester-helyettes. Lapunk kérdésére válaszolva cáfolja a VEKE elnökének azon állítását is, miszerint Vitézy Dávid egymaga választott volna színt. A döntést több – a színvilágot érintő – alternatíva közül, belső konzultációk lefolytatását követően Tarlós István főpolgármester hozta meg. György István ezt nem is tartja furcsának, hiszen az Alstom metrókocsik fehér színéről Demszky Gábor előző főpolgármester határozott, de ez akkor senkit se érdekelt.

Budapest közösségi közlekedésének új intézményrendszerén belüli átszervezésével, a közösségi közlekedés működtetésével és fejlesztésével összefüggésben egyszerre kell sok mindennel foglalkoznunk. Az egyik ilyen kérdés, hogy a múltat idéző komor színvilágot egy megújulást és frissességet jelző modernebb árnyalattal váltsuk fel – teszi hozzá György István, aki szerint a színvilágnak és a hagyományőrzésnek nincs szignifikáns összefüggése. Van, amikor a megőrzés a jó döntés, van, amikor a váltás. A tartalmi megújuláshoz a színvilág megváltoztatása illik.

Az új szín véleménye szerint modern, esztétikus, friss. Toscanában például Volterrában és a környékén közlekedő buszok színe – a vak véletlen folytán – pontosan ilyen világoskék árnyalatú, és az emberek nem vonulnak csapatostul tüntetni. Biztos vagyok benne, hogy a budapestiek meg fogják szeretni – állítja György István. Eljött az idő a fővárosi buszok „közös nevezőre” hozására. S ennek csupán az egyik eleme az egységes szín – jelenti ki Vitézy Dávid.

 – Jelenleg ugyanis az elmúlt évek használtbusz-beszerzési, illetve a BKV arculatváltó kísérletei nyomán tucatnyi eltérő színű és megjelenésű busz közlekedik. Ez városképi és tájékoztatási szempontból is zavaró. De más szempontból is jónak tűnik az időzítés a vezérigazgató szerint. Jelenleg 105 busz vár fényezésre. Néhány Ikarust a nagyjavítást követően, a Mercedes Citarókat a klímabeszerelések okán, míg a holland Volvo és Van Hool buszokat a zavaró színek és feliratok miatt kell újrafesteni. S ha már úgyis el kell végezni a munkát – darabja cirka egymilliós tétel –, miért ne lehetne az egységesítés jegyében. Ezt a gondolatot erősíti a jelenleg folyó busztender, amelynek nyomán a jövő év elején 150 új busz gurul be a fővárosi közösségi közlekedés porondjára. A járműveket a jelenleg futó tender győztese vásárolja és üzemelteti majd, ám a kiírás alapján külső megjelenésükben – így például színükben – illeszkedniük kell a BKK által kialakított arculathoz. A teljes buszflotta egységesítése 4-5 évig is eltarthat, mivel csak az újonnan érkező járművek kapják meg az új színt, a 15-20 éves Ikarusok már nem. Így egyetlen extra forintot sem költenek a színváltásra.

(NOL)

komment komment Címkék: közlekedés bkv busz tarlós szín nol veke vitézy dorner bkk

Érvényes-e az átpúposodott BKK-jegy?

BKV figyelő.hu

2012.08.08
21:17

Olvasónk a 14-es villamoson szeretett volna a jegyet érvényesíteni, de állítása szerint nem működött megfelelően a jegykezelő. A szelvényen nem voltak lyukak, csak kipúposodtak a "konfettik". Az utas ezt úgy értelmezte, hogy a jegy nem lett érvényesítve, ezért a metrónál újra kezelte, és megbüntették.

Véleményem szerint a büntetés jogos, mert onnantól, hogy a jegyen látható a "minta", az érvényesített jegynek számít, tehát nem szabadott volna újra érvényesíteni. Nektek mi erről a véleményetek?

Tisztelt Gál Mihály!

Segítségkéréssel fordulok hozzád és a blogod olvasóihoz, ugyanis egy számomra elképesztő helyzet kerekedett a BKK munkatársainak figyelmetlenségéből.

Utaztam a 14-es villamoson, ahol a jegytömbben található jegyet próbáltam volna kilyukasztani, de semennyire sem sikerült (kicsit kipúposodtak a "konfettik", de nem szakadt ki a jegy). Gondoltam ez nem kezelt jegy (hisz nem szakadt), így a lehel téri metróállomáson kilyukasztottam azt, majd az ott álló ellenőrnek átnyújtottam, aki leengedett vele. A Klinikák metróállomáson szálltam le, de ott a mozgólépcsőnél újra ellenőrzésre került sor, ahol "megfogtak" kétszer kezelt jegy miatt. Próbáltam elmagyarázni az esetemet, hogy leengedtek már ezzel, stb. Nagyjából tájékoztattak az ellenőrök (mint utólag kiderült, félretájékoztattak...), úgyhogy gondoltam rendben, büntessenek meg (eddig mindig bérletem volt egyébként, de mostanság nem engedhetek meg magamnak ilyen luxus-cikkeket).

A pótdíjbefizető irodában ment a huzavona, ki kit tájékoztatott félre, alpári kiabálások, fenyegetőzés, sírás, hisztizés..gondolom egy átlagos munkanap. Én is kaptam egy vérlázító viselkedésű hölgyet, úgyhogy elhatároztam én ugyan nem fizetek egy vasat sem a BKK-ellenőrök nem megfelelő munkavégzése miatt, úgyhogy tettem egy bejegyzést a vásárlói könyvbe 2012.05.22-én, amire több mint 1 hónap múlva jött válasz, hogy elkezdik kivizsgálni az esetet.

Ma, 2012.08.01-én kaptam meg a panaszom elbírálását és itt jön a további vérlázítás, amivel kapcsolatban tanácsot kérnék: A levélbe nyomtatott keltezési idő: 2012.07.13. A befizetendő  összeg 32500 Ft, amit: 2012.07.27-ig kellene rendeznem az ajánlott levélen található postai pecséten a dátum 2012.07.31.

Semmilyen módon nem vagyok hajlandó fizetni ekkora összeget más rossz munkavégzése miatt, főleg nem így, hogy a befizetési határidő után adták fel a levelet. Milyen módon, milyen szervnél tehetek további panaszt, odázhatom el a fizetést, kérhetem tárgytalanná tételét valami módon ugyanis ez teljességgel elfogadhatatlan munkavégzés.

Segítségedet, a blog olvasóinak segítségét előre is köszönöm.

komment komment Címkék: budapest bkv metró büntetés ellenőr bérlet jegy bkk

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása