BKV-Figyelő

Magánbuszokkal oldanák meg a budapesti tömegközlekedést

BKV figyelő.hu

2011.12.15
19:22

BKK-nál azt a problémát próbálják megoldani, hogy 2012. április 30-án 110 buszt pótolni kell, mert lejár az üzemeltetési szerződés az alvállalkozókkal, a BKV-nak pedig nincsen saját eszköze, hogy ezeket pótolja ? jelentette ki Vitézy Dávid egy buszközlekedési konferencián. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint ennek nyomán olyan tender zajlik majd, amelyben nincsen felkészülési idő, vagyis feltehetően nem új buszokkal, hanem használtakkal fognak pályázni, -olvasható az IHO közút rovatában.

Mint írják, ezután indulnak el 2012 elejétől azok a tenderek, ahol már hat-nyolc hónapos felkészülési időt hagynak, hogy új járművekkel indulhassanak a szolgáltatók a hosszútávú, nyolcéves szerződésekért. Ezzel párhuzamosan a meglévő BKV-flotta cseréjét is el szeretnék indítani. A cél, hogy 2014-ig több száz buszt kicseréljenek. Vitézy Dávid abban reménykedik, hogy az új járművek miatti költségnövekedés, illetve a hatékonyságnövekedés miatti költségcsökkenés statisztikailag kioltja egymást, ezért a mainál legfeljebb picivel magasabb büdzsével intézhetik a buszbeszerzést. (Nagyon drága az öreg buszok üzemeltetése.)

A két tender között nagy különbségek vannak, a napokban induló első fordulóban rövid távú, egy-két éves szerződésekről és 25-50 buszról szól. A május elsejétől induló új tenderek már új járművekre, 100, vagy akár maximum 300 autóbuszról szól ? tette hozzá.

A jövőben a kötöttpályás ágazatokban monopolhelyzetben marad a BKV, ugyanakkor a megrendelői feladatokat, tehát a menetrendszervezéssel, hálózattervezéssel és utastájékoztatással kapcsolatos feladatokat 2012 májusától a BKK veszi át. Minden, amitől a rendszer egységes, amitől az utasnak mindegy, hogy milyen szolgáltatóval utazik, átkerül a BKK-hoz. Ilyen az egységes bérlet, a menetrend, a szolgáltatási portfólió, utastájékoztatási rendszer. A szolgáltató, az üzemeltető feladatai, amitől működik a rendszer, de nem befolyásolja, hogy több üzemeltető is legyen, maradnak a BKV-nál, illetve a remények szerint új buszos szolgáltatóknál ? mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az Új buszüzemeltetési modell Budapesten című konferencián.

A buszágazat 40 százalékos részesedéssel bír a budapesti utasszámból, összesen 550 millió utast szállítanak, és 92 millió kocsikilométert tesznek meg egy évben. A buszok 24 órás üzemben működnek, lefedik Budapest összes kerületét. Közel 240 nappali és 30 éjszakai buszvonal üzemel a fővárosban 1400 autóbusszal. A csúcsidei kihasználtság nagyon magas, 90 százalék fölötti a járatok 80 százalékán. Ez köszönhető a magas benzináraknak, és annak, hogy két éve nem emelkednek a jegyárak ? véli Vitézy.

Vannak finanszírozási gondok, most szeretnék megteremteni a stabil finanszírozási hátteret vagy adópolitikai intézkedésekkel, vagy költségvetési támogatással, vagy ezek valamilyen mixével. Egy biztos: a hiányt teljesítménycsökkentéssel megspórolni nem lehet, sem a kihasználtsági adatok, sem pedig a várospolitikai célok miatt ? jelentette ki a vezérigazgató.

A budapesti buszok üzemeltetése évente körülbelül 40 milliárdba kerül. A BKV autóbuszai közül nagyjából fele-fele szóló és csuklós, a járművek átlagéletkora körülbelül 17 év, ami abból fakad, hogy százasával járnak még 20 év fölötti Ikarus autóbuszok.

A BKV-nál ma is üzemelnek alvállalkozók, akiket 2004-ben bíztak meg. Ők jelenleg 110 autóbuszt üzemeltetnek járművezetővel együtt. Ezeknek a szerződései 2012. április 30-án lejárnak. A különböző jogszabályi hiányosságok miatt még nincsenek meg a helyükbe lépő új üzemeltetők, mivel csak későn kezdhettek bele a tenderekbe. Most tűzoltás folyik ? jelentette ki Vitézy.

Amennyiben a téma további részletei is érdekelnek, kattints ide, és olvasd el az Indóházon.

komment komment Címkék: bkv busz hír tájékoztató észrevétel alvállalkozó bkk iho

Nem büntethetnek a megállóban a BKV ellenőrei

BKV figyelő.hu

2011.12.15
05:12

Hiába szerelkezett fel rendőrökkel, közterület-felügyelőkkel és biztonsági őrökkel a BKV, nem büntethetik meg a járművekről leszálló utasokat, ugyanis ez több ponton is sérti a közlekedési társaság saját üzletszabályzatát, és az utazási feltételeket.

Mint annak a BKV-figyelő utánajárt, nem büntethetnek a BKV ellenőrei a végállomásokon, mert több ponton is aggályos az új jegyellenőrzési rendszer. Egyfelől a BKV megálló, így a végállomások is a közterület fogalma alá tartoznak, és bár üzemi terület, leszállás után már nem kérhetik a jegyeket és a bérleteket.

Az úgynevezett személyszállítási szerződés az utas és a BKV Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend szerint közlekedő járműre, illetve ahol van peronzár-vonal, ott annak átlépésével. A személyszállítási szerződés megszűnik az utazás befejezésével, a jármű, illetve az állomás területének elhagyásával.

A BKV Zrt. utazási feltételeiben, és menetjegyein (így a hagyományos vonaljegyen is) az áll, hogy "Az utazás végéig, illetve a metró vagy HÉV állomás peronzár vonalának elhagyásáig meg kell őrizni."

Tehát a járműről történő leszállást követő másodpercben az utazás véget ért, a személyszállítási szerződés megszűnt, így a menetjegyet nem kell tovább megőrizni, az utas kidobhatja, széttépheti. Így az az utas, aki nem rendelkezik utazásra jogosító igazolvánnyal, és leszállt egy járműről, nem büntethető, hiszen az utazás befejeztével a jegyét kidobhatja, így az nem is ellenőrizhető, azt pedig semmi sem bizonyítja, hogy ő jegy nélkül utazott. Így kijelenthetjük, hogy a saját szabályainak áthágásával tartatja be a szabályokat a BKV.

A megállóban (más néven üzemi területein) csupán a felszálló utasok jegyeit és bérleteit ellenőrizheti a közlekedési társaság.

komment komment Címkék: budapest bkv utas panasz bérlet jegy ellenőrzés észrevétel bkv-figyelő

Újfajta "pókhálós" jegyellenőrzési rendszert vezetett be a BKV

BKV figyelő.hu

2011.12.14
19:27

"Pókháló" Kelenföldön

Nagy a csend és a titkolózás a BKV új "pókhálós" jegyellenőrzési rendszere körül, melyben nem csak a társaság ellenőrei, hanem biztonsági őrök, közterület felügyelők és rendőrök is részt vesznek. Bár a BKV évek óta hangoztatja, hogy a fokozott ellenőrzésekkel nem az a céljuk, hogy minél több embert megbüntessenek, hanem, hogy az utasokat a jegy és bérletvásárlásra ösztönözzék, az új rendszer most rácáfol erre.

A BKV-ellenőrök, a közterület-felügyelők, a biztonsági őrök és a rendőrök minden nap más és más végállomást látogatnak meg. A leszállóhelyeket körbekerítik, így aki a buszról leszáll (mert hát a végállomáson sok választás nincs, ha nem száll le az utas akkor lerángatják), az egyből az ellenőrök és a rendőrök karjaiban találja magát, és ha nincs az utasnak jegye vagy bérlete, nem menekülhet.

Maga a rendszer ötletes, mert amikor a bliccelő felszáll, nem tudhatja, hogy lesz-e ellenőrzés a végállomáson. A hátránya az egésznek, hogy nagy torlódásokat okoz, hiszen az utasok egyáltalán nem számítanak rá. A BKV nem csinált ennek akkora reklámot, sőt, még a buszokon se mondják be, hogy "készíccsékelő'". Volt olyan kisiskolás a Hűvösvölgyben, akit azért rángattak meg a biztonságiak, mert nem találta a bérletét, ami később persze meglett.

Értem én, hogy az egész a meglepetés erejére épít, de a korrektség kedvéért a BKV már napokkal korábban felhívhatná az utasok figyelmét, hogy a végállomásokon ellenőrzések lehetnek, és a járműveken is felszólíthatnák az utasokat a jegyek és bérletek előkészítésére.

Vicces lenne, ha a BKV ezek után is ki merné jelenteni, hogy nem a pótdíjazásra mennek, hiszen az egész rendszer arra épül, hogy a bliccelőket beletereljék az ellenőrök karjaiba. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, ha a járműveken vagy a megállókban lehetne jegyet venni, de a BKV láthatóan erre szarik, a nagy pénzek továbbra is a pótdíjakban vannak.

komment komment Címkék: budapest bkv rendőr ellenőr bérlet jegy ellenőrzés észrevétel biztonsági őr végállomás közterület felügyelő

Több feladat hárul mától a 3-as metró vezetőire?

BKV figyelő.hu

2011.12.13
21:16

Olvasónk, Sára hívta fel a figyelmünket a lent olvasható bejegyzésre, melyet valaki a RadioSite tömegközlekedési fórumára írt. Az utas a kommentjében arról ír, hogy a mai naptól sokkal több feladat hárul a 3-as metrón dolgozó metróvezetőkre, de arra is kitér, mi várható akkor, ha leáll a közlekedés az Észak-Déli vonalon. (A lent olvasható észrevétel az utas véleményét közli, mely nem féltétlenül azonos a szerkesztő véleményével. A levelet azért tettük közzé, mert az abban megjelenő állításokat a blogot olvasó, és a blogon hozzászólóló metrósokkal meg szeretnénk vitatni).

Remek lett a 3-as metrón utazni, igazi adrenalinbomba. A mostani 60-as korlátozás jelentése metrós műszakis emberek elmondása alapján a gyakorlatban: -AVR ("robotpilóta") kikapcsolása - dupla annyi feladat ellátása a fülkében ülőnek, amihez nincsenek hozzászokva, - lassabb haladás miatt rosszabb léghűtés a forgóvázakon - fokozott tűzveszély (poroltó természetesen nincs a szerelvényeken)

A 2-es metró vonalán a fülkében két ember van, az egyik vezet, a másik pedig ajtókat zár, peront néz, egyéb operatív feladatokat végez (és egyik sem lazsál). A 3-ason csak egy személy van, ugyanis az AVR szoftveresen indította, gyorsította, fékezte és állította meg a szerelvényt, a bent ülő pedig a 2-es esetében már említett, operatív feladatokat végezte.

Ergo a 3-ason is két ember kéne fülkénként, hogy biztonságos legyen a metró, de az nincs, hiszen a rendkívül jól átgondolt vezetői döntés hirtelen jött.

A mai tapasztalataim:
- úgy indult el a szerelvény, hogy becsípett egy embert az ajtóban és nem vette észre a vezető - mert ugye most már vezetnie is kell, szólni kellett neki a vészhívón
- két vészfék két megálló között, előbbi a fenti miatt, utóbbi ismeretlen okokból

Továbbá: 40 év feletti, FELÚJÍTOTT szerelvényeket vontak ki a nyáron, azért, mert a vázuk eltörhet (legalábbis lehelletnyit nagyobb rá az esély, hogy ezeké és nem pl a 37 éveseké törik el!). Ha eltörik a váza menet közben, az baj, de nem életveszélyes, mert olyan a kocsik felépítése. Megrogyik, de akkor vészfék, leáll, utasokat kimenekítik, kocsit kivontatják, nincs baj. Ezeknek a felújított kocsiknak a belső burkolatát is kicserélték kevésbé tűzveszélyes anyagra, valamint az égéskor mérgező műbőr üléseket is kidobták belőlük.

Viszont forgalombam maradtak a 40 alatti szerelvények, amik egyébként jövő tavasszal szintén 40 felettiek lesznek, tehát ki kéne vonni őket. Ezek nem estek át felújításon, a vázuk ugyanolyan sz*r, mint a kivontaknak, továbbá elég jól égő farostlemezekből és a már említett műbőr ülésekből készültek. Ha ezeket kivonják, leáll a közlekedés.

Ha leáll a metró, akkor a napi kb 2×300.000 fős utasforgalmat buszokkal nem tudják pótolni, ugyanis már arra sincs elég busz, hogy két szakasz között műszaki okok miatt pótolni lehessen.

Megnő az autósforgalom egyrészt, másrészt a szintén életveszélyes, lepukkadt buszok tömve lesznek, harmadrészt a korábban metrózók harmada nem tud semmivel bejárni.

Abba meg ne is gondoljunk bele, hogy ezek az emberek ha gyakorlat nélkül biciklire szállnak a forgalmas pesti utakra, annak milyen következménye lesz. :)

Ergo szerintem van baj és nincs szó pánikkeltésről. Mindenesetre aki teheti, kerülje el a jövőben a 3-as metrót.

A legutóbbi Deák téri füst a közlemény szerint a sínre került, majd rövidzárlat miatt elégett fémdarab (wtf?) volt. Metrósok úgy tudják, hogy az egyik kocsiról szakadt le egy darab, azonban ezt a pánik elkerülése miatt a BKV letagadta."

komment komment Címkék: budapest bkv metró komment utas panasz észrevétel vezető 3-as metró

Gázspray-vel fújták arcon a bliccelő utast a közterület-felügyelők

BKV figyelő.hu

2011.12.12
13:27

Távol álljon tőlem, hogy a bliccelő utasokat védjem, de az alább olvasható levél egy kicsit meglepett. Amikor a BKV bejelentette, hogy közterület-felügyelőket vonnak be a jegyellenőrzésbe megörültem, hogy egy kicsit visszafogják majd magukat az ellenőrök, és nem követnek majd el több szabálysértést, de úgy néz ki korai volt az öröm, a közteresek is beszálltak a játékbe. Olvasónk nem lyukasztott jegyet (szándékosan vagy véletlenül, nem tudom) és szóváltásba keveredett az ellenőrökkel. A vége az lett, hogy az egyik közterület-felügyelő arcon fújta gázspay-vel. Az utas most szemtanúkat keres, ugyanis a rendőrségen a közteresnek adtak igazat:

Kedves BKV-figyelő!

A. Sándor vagyok, és szeretném a segítséged kérni az alábbi esettel kapcsolatban: Elvertek majd lefújtak gázsprayvel a közterület felügyelők a Széll Kálmán téren július 21-én a reggeli órákban! Kérem azokat akik látták, hogy jelentkezzenek itt vagy e-mailben.

Nem volt lyukasztva a jegyem (ebben hibáztam!) Próbáltam érvényesíteni az ellenőr intézkedése közben de nem tette lehetővé-tiltotta és elvette a kezemből! Közben a végállomáshoz értünk leszálltunk, majd egy közteres érkezett, aki a telefonjával volt elfoglalva, beszélt rajta. Az ellenőr 6000ft-ot követelt tőlem amit nem tudtam kifizetni. Kértem, hogy tépje el a jegyemet és engedjen el. Éreztem, hogy a meghunyászkodásom erőt adott neki és egyre arrogánsabb stílust öltött magára. A közteres csak telefonált rám sem nézett az ellenőr nő meg a 6000ftos büntit szajkózta perceken keresztül ami kezdett unalmassá válni. Mondtam neki, hogy a jegyem nála van úgyhogy kvittek vagyunk. Elköszöntem sarkon fordultam és elindultam a helyszínről. talán kettőt sem léptem amikor a jobb kezemet kicsavarta a közterület felügyelő és azzal a lendülettel jobb kezével megütött és arcon fújt gázzal!

A segítségére sietett még több közteres akik egy oszlopnak csaptak! Több szemtanú is ordított, hogy ne bántsanak. Olyankor megtorpantak és kiszabadultam a fogásukból, futásnak eredtem és hívtam a rendőrséget. Kiérkező Járőrök meghallgattak elsősorban engem majd a köztereseket is. Pár perces meghallgatás után engem állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt címszó alatt. Értetlenül néztem körbe és kerestem a szemtanúkat miközben a gázspray kellemetlen hatásával küszködtem. Sok időm nem volt ezzel foglalkozni mert kértek, hogy szálljak be a rendőrautóba amivel a II. kerületi kapitányságra vittek.

Beérkezésem után kértem, hogy nézzék vissza a térfigyelő kamerák felvételeit független szemtanúk hiányában. Állítólag az esetet nem rögzítette egyetlen kamera sem a Széll Kálmán téren!

A rendőrség lezárta a nyomozást. Arra kérem a lelkiismeretes szemtanúkat, hogy jelentkezzenek! Köszönöm!

komment komment Címkék: budapest bkv rendőrség metró ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel közterület-felügyelő

Keddtől korlátozzák a metró sebességét

BKV figyelő.hu

2011.12.12
13:26

Az Index információi szerint kedd reggeltől 80 km/óráról 60 km/órára korlátozzák a legnagyobb megengedett sebességet a 3-as metró teljes vonalán. Az ok: csökkenteni kell a beszivárgó talajvíz miatt korrodálódott vasbeton pályalemezek terhelését. A pályahibák miatt egyre többször reped az alváz (forgóváz), gyakran az újak is erre a sorsra jutnak.

A vonalon dolgozóktól származó információk szerint a rossz állapotú pálya miatt néha akkora ütéseket kap a forgóváz alul, hogy az utóbbi időben sűrűn elrepednek, még a teljesen újak is.

A metró üzemi tanács belső kiadványában az egyik szolgálatvezető konkrétan arról beszélt, hogy az M3-as vonalon is hasonló mértékű pályafelújításra lenne szükség, mint ahogy az M2-es vonalon történt, mert sok a forgóváz-repedés. A forgóvázakat ugyanis a pályahibák nagymértékben károsítják, ezért a frissen beszerelt forgóvázak is erre a sorsra jutnak.

A Határ útról felfelé Köki végállomásra menet, a gyorsforgalmi hídja után például (sebesség 72-75) függőlegesen több mint tíz centit ugrál a kocsiszekrény. Ezt a kocsiban álló utasok is érzékelhetik.

A Nagyvárad tér és a Népliget között a bal vágányon már 3 éve legalább 40-es sebességkorlátozás van kitűzve a lehetséges 62 km/h helyett. Itt nem függőlegesen, hanem vízszintesen mozog az egész kocsiszekrény, de ha itt a vezető elfelejti a korlátozást és átmegy automata vezérléssel (62-vel), akkor komolyan megijedhet, mikor siklik már ki a vonat.

A szabályzat szerint 80 km/h a legnagyobb megengedett sebesség a metró vonalán, az automata azonban 74 km/h-ra engedi felgyorsulni a szerelvényt a hosszabb állomásközi szakaszokon. A 60 km/h-s sebességkorlátozás a feltételezések szerint meghosszabbítja a menetidőt, de a számítógépes szimuláció szerint egyelőre nem kell belenyúlni a menetrendbe.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index bkv hír metró felújítás utas panasz észrevétel 3-as metró

Korlát mellett nyitott ajtót a buszvezető

BKV figyelő.hu

2011.12.09
00:20

A fenti képet olvasónk az Astoria buszmegállóban készítette. Mint az a felvételen is látható, a megállóba másodikként beálló Ikarus nem tudott szabályosan megállni, így ahelyett, hogy megvárta volna, hogy az előtte álló busz befejezze az utascserét, inkább ajtót nyitott. Az utas nem tudta eldönteni, hogy a buszvezető bunkó vagy bamba volt, az minden esetre biztos, hogy a korlát melletti ajtónyitás nem szabályos, nem biztonságos és nem is utasbarát:


Kedves BKV-figyelő!
 
Ma délután (2011.12.08) 13:23-kor az Astoriánál a 173-as (és egyéb járatok) megállójába (Rákospalota irányában) a képen látható csuklós Ikarus másodikként állt be, amivel nem lenne gond, mert MM-es a megálló. Viszont mivel a buszsáv fel volt bontva egy kb. 20 méteres szakaszon, és ez a felbontás a megállóba is belelógott, az első busz nem a tábla vonalában állt meg, hanem több, mint egy egész busznyival hátrébb. A képen látható busz szorosan mögé állt be, de így a csukló mögé eső két ajtó egy vonalba került a járda szélére helyezett korláttal. Ebből kifolyólag a buszról leáradó tömeg vagy toporgott és próbált utat találni a busz és a korlát között, vagy átbujkált a korlát alatt.

Egyéb információm nincs, mert siettem és csak e fotó erejéig kaptam elő gyorsan a telefont, már mentem is tovább. Nem tudom eldönteni, hogy a vezér ennyire bunkó, vagy ennyire bamba volt.

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz ajtó utas astoria észrevétel vezető megálló

Nagy a csend a kisiklott 1-es villamos körül

BKV figyelő.hu

2011.12.07
21:06

Ma este felnéztem a BKK weblapjára, hátha találok valami közleményt vagy tájékoztatót a hétfő este kisiklott 1-es villamossal kapcsolatban, mert bár személyi sérülés nem történt, csak a szerencsének köszönhető, hogy a kocsiszín felé meginduló utolsó kocsi nem találkozott össze személyautókkal, és nem történt komolyabb baleset. Úgy érzem, illene magyarázatot adni arra, hogy miért volt nyitva annak a kis doboznak az ajtaja, amelyikben a váltóállító gomb kapott helyet, és hogy miért nem javították meg a váltót, amikor hónapok óta mondták a villamosvezetők, hogy rossz, hibásan működik.

De semmi. Először csak azt hittem, én vagyok a vak, és ezért nem találom amit keresek a sok önszpk önfénye fontos "kicseréltük", "átadtuk", "kidolgozzuk", "megcsináltuk" stb. hírek között. Ellegyezgettem a weblapról kiáramló rózsaszín ködöt, de utána se találtam semmit. Abban biztos vagyok, hogy nem azért nem írtak az esetről, mert nem lett volna rá idejük, hiszen ma Vitézy Dávid széles vigyorral az arcán nyilatkoza a Vodafone reklámrendezvényén, hogy Londont és New Yorkot megelőzve nálunk lesz elsőként szélessávú internet a metróalagútban. Nyilván azért, mert ott inkább a dolgozók és az utasok biztonságát helyezik előtérbe, de annyi előnye van a fejlesztésnek, hogy a kigyulladó, szénné égő, darabjaira hulló metrókocsikról már real time tudtuk tudósítani a BKV-figyelőnek, sokkal jobb minőségben.

A BKV-figyelőt pont azért indítottam majdnem öt évvel ezelőtt, mert a BKV akkori vezetése úgy gondolta, hogy ha nem beszélnek egy problémáról, vagy nem válaszolnak meg egy panaszt, akkor a dolog el van intézve, és minden a legnagyobb rendben. Úgy veszem észre, hogy ismét ezen elvek szerint működik a kommunikáció, hiszen hol van az a Vitézy Dávid, aki civilként már az aznapi késő esti híradóban a különféle vezetők és igazgatók felelősségre vonását követelte volna? És vajon ez a Vitézy Dávid, mint a budapesti közlekedésért felelős első ember, nem érzi magát felelősnek abban, hogy már másodszorra siklott ki egy villamos a ferencvárosi kocsiszínnél?

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mikor állnak végre kamera elé, és kit fognak megvezeni, mint felelőst a karbantartón és a villamosvezetőn kívül.

komment komment Címkék: budapest weboldal kommunikáció bkv metró közlemény tájékoztató villamos panasz észrevétel bkk

Becsukta az utas orra előtt az ajtót, majd előre gurult a piros lámpához a 202E busz vezetője

BKV figyelő.hu

2011.12.06
23:36

Olvasónknak, Péternek valószínűleg nem a tegnapi volt a legszerencséesebb estéje. A KÖKI buszvégállomáson az orra előtt ment el a 68-as busz, az alternatívaként választott 202E vezetője pedig az orra előtt csukta be az ajtót, és tovább gurult a piros lámpa felé. Ez még nem elég, a hirtelen jött viharban teljesen szétázott:

Kedves BKV-figyelő!

A minap, nem is olyan régen, egészen pontosan fél 6 magasságában jöttem hazafelé, és bár hasonló BKV és buszimádó beállítású vagyok mint te, de valahogy nem értettem ami történt.

Kijövet a Köki Terminálból láttam, hogy a 68-as busz mellyel kéne mennem épp elment, ezért jobbra fordultam, hogy lássam elérem-e a 202E-buszt, amivel még eltudom érni az Újköztemetőnél. Látván, hogy a sofőr indítja a motort gyors futásba kezdtem le a lépcsőn, át az úttesten, átfutva a busz előtt majd, mikor a busz első ajtajához értem meglepődésemre az orrom előtt becsukódott. Volt már ilyen sokszor, és általába mindig megvártak, ami minden normális embernél elvárható. Integetek, de hiába a busz megindult, majd 20m után meg állt a sarkon lévő piroslámpánál. Ekkor a 4.ajtónál állva megnyomtam az ajtónyitó gombot, jelezvén, hogy ha nem nagy kérés, nyissa már ki az ajtót. Közben arcal a visszapillantó felé integettem, hátha észrevesznek. Mivel ez nem történt meg, előresétáltam az első ajtóhoz, jelezvén ott is, hogy legyen szives kinyitni az ajtót. BKV-s emberünk arcal a nyitott ablak felé fordult, hogy ő mitsem törődik velem. Én kopogtam az ajtón és kértem h legyen olyan kedves és nyissa ki, közbe integettem mint egy naív teletabi...

Sok eredményt nem értem el, így mig zöld volt a gyalogátkelőn a lámpa, elindultam a 68-as megállója felé, majd a vezetőfülke ablakához fordulva illedelmessen megköszöntem (ami mellesleg nyitva is volt), és integetve elköszöntem sofőrünktől. A következő kereszteződésig míg eljutottam, a busz is eljutott, ahol ismét pirosat kapott, így amikor harmadszor is keresztezte utamat lelkesen integettem "új barátomnak".

Mindez csak azért bosszant, mert utána várakozás közben egy hirtelen eső tombolt végig, és sikeres módon bőrig áztam. A buszt, mivel lekéstem, 10 percel később értem haza és még most is szárad a ruhám, csak nem értem, hogy ez valakinek 2mp-ébe telt volna és még nem is a menetidőből vette volna el. Tudom, hogy megállón kívül nem szabad felvenni utast, de azon a 20m-en egy centivel sem távolodott el a járdaszigettől a busz, tehát erre se foghatom az esetet, főleg, hogy az utolsó ajtó még a megálló területén volt.

Örömmel venném, ha ennek híre, hogy legközelebb ne forduljon elő hasonló másokkal. Utólag jöttem rá, hogy csak egyet felejtettem el mondani a sofőrnek, hogy Boldog Mikulást neki és családjának!

Üdvözlettel: Péter

komment komment Címkék: budapest bkv busz indulás menetrend lámpa ajtó panasz észrevétel vezető megálló köki

Kisiklott az 1-es villamos

BKV figyelő.hu

2011.12.05
21:09


Fotó: Hajós Norbert

Kisiklott az 1-es villamos egyik kocsija hétfő este a budapesti Könyves Kálmán körúton, a ferencvárosi kocsiszínnél, emiatt a Rákóczi híd (volt Lágymányosi híd) és a Népliget között pótlóbuszok szállítják az utasokat, közölte az MTI.

A felsővezeték leszakadt, a villamos pedig keresztbe fordult a sínen és akadályozza a közúti forgalmat is. A baleset miatt a 103-as buszok kerülőúton közlekednek.

A villamosforgalom várhatóan este 10 óra körül állhat helyre - mondta a BKV fődiszpécsere. A balesetben - az eddigi információik szerint - senki sem sérült meg.

Utasok beszámolóját és olvasóink észrevételét elolvashatod a BKV-figyelő Facebook oldalán, ha ide kattintasz!

komment komment Címkék: budapest mti bkv hír baleset villamos utas észrevétel bkk

50 ezer forinttal juthat kevesebb a BKV családoknak

BKV figyelő.hu

2011.12.02
21:53

Tegnap egy BKV-nál dolgozó olvasónk kiszámolta, hogy a kollektív szerződés felmondásának hatályba lépése után körülbelül 50-55 ezer forintból fog megélni havonta. Ez azt jelenti, hogy még kilátástalanabb lesz a helyzetük azoknak a családoknak, ahol egy vagy akár több fő a budapesti tömegközlekedésben dolgozik. Ezzel szemben Vitézy Dávidnak, valamint a BKV-BKK páros vezetőinek nem lesznek álmatlan éjszakáik, hiszen a havi 1-1,5 milliós fizetésükből elpúposkodnak még egy darabig az íróasztal előtt.

Mint ismeretes és a tömegközlekedési vállalat valamint a város vezetői ismételten azokról akarnak lehúzni egy bőrt, akiknek köszönhetjük, hogy a budapesti tömegközlekedés még egyben van és működik. Holott a BKV anyagi problémái nem innen erednek, de ezt mindenki tudja.

Belegondolni is szörnyű, hányan követhetik majd S. Éva volt metróvezető példáját, aki a végrehajtók elől ugrott ki még októberben a III. kerületi lakásának ablakán. Vitézy és Tarlós urak valószínűleg bele sem gondolnak abba, milyen nehéz helyzetbe sodorják azon családok ezreit, ahol például a családfő a BKV-nál dolgozik. Szerintetek tudják ezek, hogy miként lehet megélni egy 100-130 ezer forintos járművezetői fizetésből? Végiggondolták, hogy mihez kezd majd az a család, ahol a kormány és a főváros intézkedéseinek köszönhetően jövőre 40-50 ezer forinttal kevesebb jut majd mindenre? Dehogy tudják...

Ha tudnák és tisztában lennének vele, hogy ma mennyit is keres egy BKV-s, Tarlós nem állna ki buszkén a sajtó elé azt hangoztatva, hogy 220 ezer forint az átlagkereset. Persze, hogy annyi, ha a sok Akácfa utcai léhűtő, meg a Vitézy barátja fizetését is beleszámolja, akkor biztosan annyi. De egy átlag buszvezető nem keres sokkal többet 100-130 ezer forintnál. Egy metróvezető se visz haza többet, holott monoton munkát végez egész nap, koszban, zajban, hidegben, és egyszerre ezer ember életéért felel. Azokról a karbantartókról pedig már nem is beszélve, akik sokszor a saját szerszámaikat viszik be otthonról, hogy egyáltalán dolgozni tudjanak. Ők sokszor még ennyit sem kapnak havonta.

Pedig Ők azok, akiknek köszönhetjük, hogy a BKV a mai napig működik. Mert senki se gondolja, hogy a Vitézy a Tarlós vagy a sok Akácfa utcai seggvakaró nélkül megállna az élet.

komment komment Címkék: budapest bkv vita tarlós fizetés kollektív szerződés vitézy bkk

Változatlan jegyárak és bővebb választék, új jegyfajták 2012-ben

BKV figyelő.hu

2011.12.01
19:38

Nem emelkednek a jegyárak, bevezetjük a csoportos napijegyet, szélesebb kör veheti igénybe a kisgyerekes bérletet, kutyák számára is lehet napi- és hetijegyet váltani, az éves bérletet vásárlók választhatnak az 1 db éves és a 12 db havi bérletszelvény között, a HÉV-bérletek az éjszakai buszon is érvényesek ? ezek a legfontosabb változások jövőre, annak nyomán, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a BKK és a BKV által előkészített, a budapesti közösségi közlekedés 2012-es viteldíjairól szóló előterjesztést.

A Budapesti Közlekedési Központ által előkészített javaslat azt a várospolitikai célt kívánja elősegíteni, hogy a közösségi közlekedés ára minél inkább versenyképes legyen az egyéni közlekedéssel szemben. Ennek érdekében 2012-ben sem emelkednek a jegyárak, a nettó árak csökkentése révén a megemelt ÁFA-kulcs ellenére sem kell többet fizetni a pénztáraknál. A vonaljegy 320 Ft, a helyszínen váltott vonaljegy 400 Ft, a 10 darabos gyűjtőjegy 2800 Ft, a havibérlet 9800 Ft, a tanulóbérlet 3850 Ft, a nyugdíjasbérlet 3700 Ft marad. Emellett új jegyfajták jelennek meg a palettán.

A csoportos napijegyet 2-5 fős együtt utazó csoportok használhatják, ára a mindenkori napijegy kétszerese, így 2012-ben 3100 Ft. A külföldi, elsősorban német példák nyomán bevezetett jegyfajta a közösségi közlekedésben is lehetővé teszi az autóval vagy taxival közlekedés azon adottságát, hogy ha többen utaznak együtt, ne emelkedjen az utazás költsége. Az új jegy tehát ezért az eseti (turista, vidékről Budapestre látogató csoport, esetleg eseti fővárosi utas) csoportok együttes utazásánál teszi versenyképesebbé a tömegközlekedést az autózással szemben, hiszen 3-5 fő együttes utazásánál a tömegközlekedés árelőnye jelentősen lecsökkent az eddigiekben. Ezzel egyidőben a családi jegy megszűnik.

Megjelenik a rendezvényhez kapcsolódó napijegy amelyet sportesemények, kiállítások, koncertek vagy más hasonló rendezvények belépőjegyével együtt, illetve a kombijegy, amelyet budapesti célállomásra szóló autóbusz-, vonat-, hajó- vagy repülőjegy mellé lehet váltani. Célunk, hogy a Bécsben működő vasúti jegy ? tömegközlekedési jegy kombinációhoz hasonlóan a Budapestre érkező látogatók is ilyen kombinált jegyet vásárolhassanak. Mindkét jegyfajta legfeljebb tíz, egymást követő napra váltható, ára az 1. napra 1200 Ft, 2-3. napokra további +1000 Ft/nap, a 4. naptól kezdve +300 Ft/nap. A BKK javaslatára a jövő év során megjelenik egy kombinált vasúti jegy, amely érvényes az ország tetszőleges vasútállomása és Ferihegy vasútállomás között a vonatra, onnan pedig a Liszt Ferenc repülőtér 2-es termináljáig a 200E autóbuszra. Ezzel megszüntetjük azt a bosszantó helyzetet, hogy például a Nyugati pályaudvarról Ferihegy 2-es termináljára csak két különböző szolgáltatótól két különböző pénztárban megvett, MÁV-Start és BKV-jeggyel lehetett eddig utazni.

A kisgyermekes bérletet a budapesti lakcímmel rendelkező szülők szélesebb köre használhatja a BKK javaslata nyomán, a gyermekgondozási segélyben (GYES) és gyermeknevelési támogatásban (GYET) részesülők mellett a terhességi gyermekágyi segélyben (TGYÁS) és gyermekgondozási díjban (GYED) részesülők is igénybe vehetik. Ezáltal további 41 ezer kismama számára válik elérhetővé a kedvezményes bérlet megváltásának lehetősége. A Főváros a budapesti családokat kívánja ezzel támogatni, a Közgyűlés és a BKK ugyanakkor javasolja, hogy a kedvezményt terjesszék ki az ország többi részén élő gyermekes szülőkre is, ehhez a Kormány döntése szükséges és a helyközi kedvezményrendszer bővítése.

A bérletekre több változás vonatkozik. Valamennyi bérlettípus valamint a hetijegy időtartama 2 órával meghosszabbodik, az utolsó nap éjfél helyett másnap hajnali 2-ig érvényesek, így a lejárat napján éjfél előtt megkezdett utazás végéig minden esetben érvényesek. A kedvezményes éves bérletet lehet 1 db éves szelvény, vagy 12 db havi szelvény formájában vásárolni. Számos észrevétel szólt az 1 szelvényben történő kiadás mellett (nem kell havonta gondolni a szelvénycserére) és a 12 szelvényes megoldás mellett is (kisebb az elvesztés miatti kár kockázata), ezért mindkét lehetőséget biztosítjuk a jövőben. A HÉV-bérletek ezentúl érvényesek lesznek a HÉV-ekkel párhuzamosan közlekedő éjszakai buszjáratokon is, így a Szentendrére tartó 943-as és a Gödöllőre tartó 992-es járatokon. A mozgáskorlátozottaknak szóló bérlet a csekély érdeklődés (17 darabot értékesített a BKV 2011-ben eddig) miatt megszűnik. Kutyát 24 és 72 órás jeggyel, valamint hetijeggyel is lehet szállítani, utóbbinál az utas neve helyére azt kell írni: ?EB?.

Emelkednek a pótdíjak, a helyszínen vagy 3 napon belül a pótdíjirodában 8000 Ft-ot, csekken 30 napon belül 16000 Ft-ot, 30 napon túl 32000 Ft-ot fizetnek az érvényes jegy nélkül utazók. Az utólagos bérletbemutatás ára 2000 Ft marad, azonban a pótdíjazás napján, de későbbi időpontban vásárolt bérleteket nem fogadják el. A hatékonyabb ellenőrzés hatására emelkedő pótdíj-bevételek várhatóan kompenzálják a szélesebb kör által használható kisgyermekes bérlet miatti bevételkiesést.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Főváros fontos célkitűzése, hogy a közösségi közlekedés minél inkább versenyképes maradjon az egyéni közlekedéssel szemben, ezért sem kíván az utasokra nagyobb terhet róni a jelenlegi, európai szinten így is kiugróan magas jegyáraknál. Az idei év elején 15 év után először nem emelkedtek a jegyárak, melynek hatására nőtt a BKV bevétele. Bízunk benne, hogy a jövő évi változatlan árak és az újfajta jegytípusok (valamint a növekvő üzemanyagárak hatására) tovább bővül a közösségi közlekedés fizető utasainak köre.

(BKK)

komment komment Címkék: budapest bkv hír közlemény bérlet jegy tarifa észrevétel bkk

Saját cégét is elgáncsolja a BKV a Simicska-érdekeltség miatt?

BKV figyelő.hu

2011.11.30
12:27

Több mint 20 ezer BKV-s jármű külső reklámhelyére, mintegy 2100 belső reklámfelületére, továbbá 603 óriásplakátra szerezhet majd hirdetőt az a cég, amelyik megnyeri a közlekedési vállalat pályázatát. A tender feltételei piaci szereplők szerint olyanok, hogy azon csak a fideszes gazdasági háttérember, Simicska Lajos egyik érdekeltsége indulhat el. Érdekesség, hogy a BKV még saját társaságát is elgáncsolná. A pályázati anyagot átolvasó, gazdasági ügyekre szakosodott jogászok szerint is aggályos a kiírás, -írja a HVG.

Mint azt a lap írja, a Magyar Posta Zrt., a Magyar Turizmus Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. után újabb nagyobb falatot szakíthat Simicska Lajos cégcsoportja: a BKV reklámfelületeinek hasznosítására kiírt pályázat egyetlen lehetséges nyertesének tartják szakmai körökben az üzletember érdekeltségeit.

Arról, hogy koncepciót kell kidolgozni a reklámfelületek hasznosításáról, idén április 30-án döntött Fővárosi Közgyűlés. A BKV kasszájába eddig ugyanis évi mintegy 500 millió forint folyt be a reklámhelyek hasznosításából. A közlekedési társaságnak erre a feladatra jelenleg három céggel ? a BBO Kft.-vel, a Promix Zrt.-vel, illetve a BKV és Esma Zrt. által közösen tulajdonolt Peron Reklám Kft.-vel ? van szerződése, de ezek lejárta után az a társaság veheti át a helyüket, amelyik az október 27-én meghirdetett pályázatot megnyeri.

A tender a BKV szerint azért nem közbeszerzés, mert "nem szolgáltatás megrendelésről" van szó, hanem a társaság reklámhelyeinek hasznosítására vonatkozó bérleti szerződés megkötésére szól. Erre a feladatra ? a hvg.hu birtokában lévő pályázati tervezet alapján ? egy nonprofit kft.-t hoznának létre. A nyertessel öt plusz három évre szerződnek, a hosszabbítás akkor lép életbe, ha a bérlő rendesen, a számla beérkezését követően hatvan napon belül fizet, illetve ha nem tesz ki olyan hirdetést, amely ellenes a közösségi közlekedéssel. A tervek szerint a reklámértékesítés és kihelyezés nyilvántartására kiépítenének egy informatikai rendszert, ami a bérlő tulajdona lenne. Továbbá a győztesnek egy "olyan új, korszerű technológiájú cserepaneles rendszert kell kialakítania, amely a közösségi közlekedésben részt vevő járművek külső felületein található". A reklámfelületek tíz százalékát azonban a bérbeadó visszatartaná magának, hogy itt hirdethessen a cég és leányvállalatai, illetve hogy a Fővárosi Önkormányzat információkat helyezhessen el.

Szokatlan feltételek a kiírásban

A pályázat feltétele többek között az, hogy a résztvevőnek két magyar önkormányzattal vagy azok kizárólagos tulajdonában lévő cégekkel kötött reklám-rendszergazdai szerződéssel kell rendelkeznie, amelyek kontraktusonként legalább ötvenmillió forint értékűek. Amennyiben konzorcium pályázik, akkor annak minden tagjának teljesítenie kell ezt a feltételt. A hvg.hu-nak erről azt mondták, hogy a magyar önkormányzatok egyike sem áll ilyen szerződésben külföldi tulajdonú céggel, így a külföldi indulókat alapból kizárja a versenyből. Ez azért lehet aggályos, mert a BKV megsérti az Európai Unió diszkriminációmentességre vonatkozó normáit. Továbbá a szerződés teljesítése szempontjából a rendszergazdai referencia nincs kapcsolatban a pályázat tárgyát képező tevékenységgel, a köztéri reklámlehetőségek hasznosításával.

Szokatlan feltétel az is ? tették hozzá a hvg.hu-t a tender részleteiről tájékoztatók ?, hogy a résztvevőknek a BKV területén, illetve járművein lévő hirdetőeszközeit fel kell ajánlania megvásárlásra a tender győztesének, legfeljebb a hirdetőeszközök könyv szerinti értékén. ?Vad ötlet, ami jogsértő és ellentmond az EU-elveknek? ? hangsúlyozták. E feltétel alapján ugyanis a pályázóknak olyan lemondó nyilatkozatot kell tenniük az anyag beadásakor, amely alapján a győztes lényegében ingyen jut hozzá a szóban forgó hirdetőeszközökhöz. Holott ezek piaci értéke több százmillió forint is lehet.

A gazdasági racionalitással szembeállónak tartják azt is, hogy a pályázati kiírásban az szerepel, nem indulhat olyan társaság a tenderen, amely ellen, vagy amelynek jogelődje ellen felszámolási vagy csődeljárást rendelt el a bíróság a pályázat megjelenése előtt 12 hónapon belül. Sőt, ilyen cég a résztvevő vállalatcsoportjában sem lehet. Csakhogy könnyen lehet, hogy az elrendelt felszámolást végül megszüntették, például arra hivatkozva, hogy a vállalkozás nem fizetésképtelen. Ilyen adminisztrációs hiba történt az Epamedia egyik cégénél, amit a cégbíróság végül orvosolt, de a kiírás szempontjai miatt a pályázaton való részvétele kérdéses lehet. A kitétel ? mint megfogalmazták ? túlzott korlátozást tartalmaz.

Különös kitétel a Simicska-cég kedvéért?

Érdekesnek találták a pályázat ismerői, hogy a résztvevőknek számot kell adniuk arról, hogy lakott területen belül nincs olyan hirdetőeszközük, amely sérti a közúti közlekedésről szóló törvényt. A tendert kritizálók megjegyezték azt is, hogy a jogszabály a lakott területen kívüli hirdetőeszközökre is vonatkozik. Ezt a feltételt ki lehet használni az egyik potenciális versenytárs, az Esma Zrt. ellen ? aki nem tudja a kért nyilatkozatot megadni, mivel a fővárosban kandeláber hirdetőeszközökkel, vagyis villanyoszlopra szerelhető reklámtáblákal rendelkezik ?, és meg lehet akadályozni, hogy nyertes legyen.

Végül teljesen szokatlan, a gyakorlattól eltérő és teljesen kifogásolható módon a pályázatok felbontása az ajánlattevők távollétében történne. Pedig ?az átláthatóság ilyenfajta hiánya egyértelműen ellenkezik az általános gyakorlattal és az átláthatóság elvével" ? hangsúlyozták lapunknak. Nagy tenderek esetében bevett gyakorlat, hogy az ajánlatok felbontására valamennyi résztvevő és ajánlattevő jelenlétében kerül sor azért, hogy ezzel is biztosítsák az eljárás tisztességes és átlátható voltát.

A teljes cikk a HVG-n olvasható el. A folytatásért kattints ide!

komment komment Címkék: budapest kampány politika hirdetés cikk bkv hvg érdekesség tender bkk

Két hónapja képtelenek beüzemelni a lifteket és a mozgólépcsőket az új KÖKI végállomáson

BKV figyelő.hu

2011.11.29
05:14

Fotó: FN

Lassan két hónapja annak, hogy a BKV és a BKK átadta a forgalomnak az buszpályaudvart a KÖKI Terminál alatt. Ez az idő nem volt elég arra, hogy a metróhoz és a buszpályaudvarhoz vezető lifteket és mozgólépcsőket átadják a forgalomnak. Az egész azért vérlázító, mert magában a bevásárlóközpontban minden liftet és lépcsőt üzembe helyeztek, tehát csak a BKV utasait veszik semmibe, a pénzes vásárlókat nem. Értetlenül állunk a BKK töketlenkedése előtt, ugyanis a közlekedési központnak pont az lenne az egyik feladata, hogy a tömegközlekedést igénybe vevők érdekeit érvényesítse.

Kedves BKV-figyelő!

Több, mint másfél hónapja adták át a KÖKI-t, de a metrón azóta sem működnek sem a mozgólépcsők, sem a liftek. Hogy lehet műszakilag átvenni így egy fontos közlekedési csomópontot? Aki ezt átvette, az még mindig dolgozhat a munkakörében?

Tessék csak elképzelni azoknak az embereknek a kívánságait, aki bottal járnak, idősek, kis gyerekekkel jönnek, bőröndöket cipelnek a reptéri buszhoz, kétszer annyi lépcső megtétele után, mint a régi KÖKI-n. Itt fel, ott le, megint fel, össze-vissza, mire a buszhoz, vagy a metróhoz érnek, a vonathoz/ról pedig újabb 30-40 lépcső, de ott legalább működnek a mozgólépcsők, ha nem is mindig.

A MÁV része maradt ütött-kopott, de legalább működik. A csillogó áruházi részen persze mindenütt működnek a mozgólépcsők, ezzel is megkönnyítve a vásárlást,fogyasszon a jó nép, az utazó meg le van sajnálva. Fogadjunk, hogy sohase veszik elő a felelőst, kidumálják magukat és mindenkire mutogatnak, ahogy szoktak.

komment komment Címkék: budapest bkv metró panasz lift észrevétel mozgássérült köki mozgólépcső bejelentes bkk

Gusztustalan, lekezelő stílusban kiabált az utassal a 196-os busz vezetője

BKV figyelő.hu

2011.11.28
12:59

Olvasónk a 196-os buszon egy mogorva, kiabálós buszvezetővel futott össze. Történt, hogy egy utastársa leszálláshoz készült, ám az ajtónál lévő leszállásjelzők közül három egyáltalán nem működött. Az utas így hiába jelezte a leszállási szándékát, az ajtók nem nyíltak ki. Előreszaladt a buszvezetőhöz, aki olvasónk elmondása szerint gusztustalan, lekezelő stílusban kezdett kiabálni. Részletek a levélben:

Tisztelt BKV-figyelő!
 
A következő történetemet szeretném megosztani:
 
2011. november 23-án 15:45-környékén történt a következő eset. A BPO-567 rendszámú 196-os busszal utaztam Újpalota irányából. Már felszállásnál feltűnt, hogy a kettes ajtóval valami gond lehet, mert a felszállók nem tudták gombnyomással kinyitni, csak a fent utazók parancsának engedelmeskedett az ajtó.
 
Majd néhány megálló múlva egy középkorú hölgy szeretett volna leszállni, de az ajtó feletti fény nem gyulladt fel. Kíváncsian vártam, hogy mi fog történni. Az történt, hogy az összes többi ajtó kinyílt, ez pedig nem. Majd a busz becsukta ajtajait és indulásra készült. A hölgy előrefutott és jelezte a hosszú hajú szőke szemüveges férfi vezetőnek, hogy hiába jelez, nem nyílt ki az ajtó.

A vezető erre kiabálással reagált, amit én a csuklóban utazva is kiválóan hallottam. A lényege az volt, milyen utasok vannak, akik nem tudják megnyomni a gombot, és különben is működik a gomb, mások is le tudtak szállni előtte. Természetesen mindezt gusztustalan, lekezelő stílusban adta elő. Felmerül bennem, mi szükség van ilyen emberre a buszvezetők között. Miért így képviseli a cég arculatát az utasközönség felé.
 
Később megfigyeltem, hogy csak az ajtó melletti oszlopon található 2 nyomógomb, illetve a külső nyomógomb nem működött, az összes többi igen.

komment komment Címkék: budapest hiba bkv busz ajtó utas panasz észrevétel vezető műszaki hiba leszállásjelző

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása