Érzékeny téma. A BKV-Figyelő postafiókjába érkező panaszlevelek közül sok foglalkozik a hajléktalanokkal, ezeket a leveleket azonban többnyire nem közlöm le, mert az a tapasztalatom, hogy felesleges indulatokat szítanak. Most kivételt teszek, és mindjárt azt is megmondom, miért.
A probléma összetett és nem jár jó úton az, aki a hajléktalanságot mindössze rendészeti kérdésként kezeli vagy kriminalizálja; tudjuk, hogy a hajléktalanság eredendően szociális kérdés. A jelenség azonban évtizedek óta létezik, és mindeddig senki sem talált rá megnyugtató megoldást.
Kinga esete tipikus, a jelenséggel mindannyian naponta találkozunk a tömegközlekedés járművein. Levelével azért teszek kivételt, mert kulturáltan, indulat nélkül és a problémára alapvetően érzékenyen, bizonyos fokig megértően számolt be a vele történtekről. A hozzászólóktól azt kérem, hogy ők se adják lejjebb.
Nincs helye az indulatoknak, mert azok nem visznek közelebb a megoldáshoz, ugyanakkor az sem helyes, ha homokba dugjuk a fejünket. Ha tudunk kulturáltan, odafigyelő módon beszélni a témáról, az előbbre vihet minket. Íme, Kinga levele.
A történetemet szeretném megosztani veletek, mely 2014. június 4-én reggel, a 107-es busz Bosnyák téri megállója előtt történt. A Tisza István téri megállónál felszállt az első ajtónál egy igen hanyag kinézetű, enyhén ittas, feltehetőleg hajléktalan férfi. Meg is állt kapaszkodni rögtön az első ajtó mellett.
Fotó: Andrew Davidson Photography