BKV-Figyelő

Felesleges a bérletigazolvány

BKV figyelő.hu

2007.10.28
09:43

Egy ósdi felesleges szokásra hívnám fel a figyelmet. Ez a bérletigazolvány. Még mindig a régi technika van érvényben. Leadsz egy fényképet, kilyukasszák a fejednél, közben hozzáfűzik egy fecnihez, amire az van írva, hogy bérletigazolvány. Persze a bérletigazolvány önmagában nem érvényes, mert kell hozzá egy másik is amelyik igazolja, hogy ki vagyok. Ha így van, akkor a bérletigazolvány teljesen felesleges, a bérletszelvényre rá lehet írni közvetlenül az engem igazoló arcképes igazolvány számát is (személyi, diák, új tipusú jogosítvány...)

Nekem, volt (van) egy régi bérletigazolványom, nagy méretű, nem igazodik az új fajta kártya igazolványokhoz. Gondoltam kikerülöm a használatát. Kérdeztem az ellenőröket: mi lenne, ha a személyim számát írnám rá. A válasz "nem hivatalos, de elszoktuk fogadni". Ezek után a következő alkalommal kipróbáltam. Többnyire el fogadták, két eset kivételével. Abból a két esetből sem lett ügy, mert közöltem, hogy a bérletszelvény a tárgyhónapra szól, a személyi igazolvány (kártyás) amelyik mellett volt a bérletszelvény engem ábrázol, és a személyi igazolvány száma van a bérletszelvényre írva. Egy "viszontlátásra" köszönéssel lezártam az ügyet. A második alkalommal már "éves" szelvényem volt. Még a legcsinosabb ellenőr hölgy szeme szinéért sem fogok új éves bérletszelvényt vásárolni az érvényes mellé. Érvelésem elfogadásra talált.

A feladat adott: változtatni az üzletszabályzaton. Rögzíteni azt, ami már így is gyakorlat. A személyi igazolványom Ciprustól Írországig vagy Portugáliától - Észtországig érvényes, csak a BKV bérletszelvényen nem?

komment komment Címkék: bkv bérlet észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása