BKV-Figyelő

A kivitelező már vinné haza a metró fúrópajzsait

BKV figyelő.hu

2009.04.14
17:30

A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég keddi levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentették, hogy nem mennek tovább a fúrópajzzsal, mert azt olcsóbb és könnyebb a jelenlegi helyéről, a Gellért téri állomásról kiemelni, mint a Duna alól, tudta meg az Index.

Keddi levelében a 4-es metró alagútját fúró Bamco konzorcium értesítette a BKV-t, hogy hivatalosan is felfüggeszti az építkezést, mert nem látja biztosítottnak, hogy a megrendelő ki tudja fizetni őt. Ezt arra alapozza, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs még mindig elfogadott költségvetése és az ország hitelminősítése is romlott.

Az Index úgy tudja, hogy ez meglepetésként érte a BKV-t, a legutóbbi pénteki tárgyaláson ugyanis még azt mondták a kivitelező képviselői, hogy folytatják a tárgyalást és a munkát.

A Bamco fedezetigazolást akar, de túl korán


A munka felfüggesztése a szerződésben foglalt szerződésbontási folyamat utolsó állomása, ezt a szerződés szerint be kell jelentenie annak a félnek, aki szakítani akar. A Bamco most arra hivatkozik, hogy a múlt héten fedezetigazolást kértek a BKV-tól, hogy van-e pénz a finanszírozásra, ám azt nem kapták meg.

Csakhogy a szerződést jól ismerő forrásaink szerint erre a BKV-nak 42 napja van, nem pedig 6, amennyi a kérés benyújtása óta eltelt. Eszerint még a feltétele sem teremtődött meg annak, hogy a munkát felfüggeszthessék.

Az értesítés szerint azért kell most, a Gellért téri állomásnál megállni a pajzsoknak, mert ha továbbmennének, akkor nehezebb és költségesebb lenne kiemelni őket, azaz valójában a kárenyhítés miatt állnak le.

Mint az Index nemrég beszámolt róla, a Bamco mintegy 35 milliárd forintot követel a BKV-tól különböző túlmunkák és pluszköltségek miatt. Ezért március 17-én ultimátumot nyújtottak be a BKV-nak. A tárgyalások azóta is folynak, de sem a BKV vezetése, sem a DBR Metró Projektigazgatóság nem tartja jogosnak a követelést.

Az Index úgy tudja, hogy az alagútépítési munkák esetében kéthavonta fizetik a részszámlákat, és eddig mindig kifizették a Bamcónak azt az összeget, amit jogosnak ítéltek. Ha előfordult pénzvisszatartás, akkor az vagy minőségi problémák, vagy az adott munka nem száz százalékos teljesítési miatt történt.

A DBR is szerződésbontással fenyeget

A DBR Metró Projektigazgatóság a következő közleményt juttatta el az Indexnek: A DBR álláspontja egyértelmű: nem tartja jogosnak a Bamco követelését, ezért felszólítja a konzorciumot a munka folytatására. Ha mindennek 14 napon belül nem tesz eleget a konzorcium, a DBR kénytelen lesz felbontani a szerződést.

A DBR szerint a szerződésbontás előidézése esetén a kivitelezőt kötbérfizetési, továbbá a Polgári Törvénykönyvben foglaltak értelmében a kötbért meghaladó kár megfizetésének kötelezettsége is terheli. Azaz minden olyan költség a Vinci által vezetett konzorciumot terhel, amely szerződésszegése miatt keletkezik. Egyben jelezte a megbízó, hogy a konzorcium mulasztása, számos korábbi szerződésszegő lépése miatt a megbízói oldalon jelentős, sokmilliárd összegű igény és kár keletkezett, melyet érvényesíteni fog.

Akár a BKV maga is megépítheti az alagutat

Megvan a forgatókönyv arra az esetre is, ha a francia kivitelező nem változtat álláspontján, áll a közleményben. Van más cég is, aki megépítheti az alagutat, sőt a BKV saját hatáskörében is megteheti ezt. A vállalkozónak a szerződésben foglaltak szerint minden eszközét itt kell hagynia, és szabályszerűen át kell adnia a munkát a következő vállalkozónak, vagy a DBR-nek.

A pajzs és egyéb eszközök itt maradnak, és szerződésszegés, illetve -bontás esetén várhatóan hosszú pereskedés kezdődik majd a Bamco és a BKV között. A BAMCO esetleges levonulása mind jogi, mind technikai szempontból rendkívül bonyolult és komplikált helyzetet teremt, de egyáltalán nem lehetetleníti el a metróépítést, illetve nem veszélyezteti az EU-s támogatást sem.

A DBR szerint szerződésbontás esetén a munka befejezésére két módon kerülhet sor. Új közbeszerzési eljárást ír ki a BKV/DBR a hátralévő alagútszakasz befejezésére, ez hozzávetőleg egyéves leállást jelentene az alagútépítésben (nem a metróépítésben, a több helyszínen folyna tovább a munka), de a BKV/DBR saját hatáskörben is befejezheti a munkát, joga van építeni. Ez azt jelenti, hogy a BKV lényegében saját alkalmazottakkal fejezi be a beruházást, közbeszereztet, vagy bérel minden szükséges anyagot, eszközt, gépet, emberi erőforrást. Ez a megoldás vélhetően olcsóbb és gyorsabb, mint egy új vállalkozó keresése, néhány hónap múlva akár folytatódhat is az alagútépítés.

A Vinci már az athéni metró építésénél is zsarolt?

A közlemény úgy fogalmaz, hogy nem szokatlan magatartás mindez a Vincinél. A konzorciumban legnagyobb befolyással bíró francia Vinci más országokban is dolgozott már sajtóhírek szerint hasonló, a zsarolást súroló eszközökkel.

Athénban a DBR tudomása szerint az olimpiára készülő metró alagútjainak építése közben állt elő óriási többletköveteléssel, melyet az athéni vezetés nem akart kifizetni. A cég egy évre leállt a munkákkal, így a metró az olimpiára nem készülhetett el, csupán 2000-ben tudták átadni, akkor is csak egy rövidebb szakasszal.

(Index/Budapest)

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv demszky metró 4 es bkvfigyelo dbr bamco

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása