BKV-Figyelő

„Fogsz te még utolsóként felszállni”

BKV figyelő.hu

2009.04.29
10:10

A címben lévő idézett szöveg egy buszvezető száját hagyta el. Olvasónk értelmetlenül áll a kijelentés előtt, mert nem tudja, mire vonatkozhat. Otthagyja majd a megállóban? Odacsukja az ajtóval? A buszvezető azért lett ideges, mert az utasok szóvá tették, hogy a 112-es busz csatlakozása rendszerint 10 másodperccel előbb áll ki a megállóból, nem várják meg az átszálló utasokat, pedig ez csak néhány másodperc lenne. A buszvezető azt is mondta, hogy az utasoknak semmi sem jó, inkább gyalogoljanak. Részletek a levélben:

Tisztelt BKV figyelő!

Ma (04 27.) délután negyed 6 körül útnak indultam a 112-es busszal a belváros felé, autómat otthon hagyva hogy a közösségi közlekedést részesítsem előnyben. Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy ezen a vonalon számos kedves és udvarias sofőr is dolgozik, akik reggel köszönnek a felszálló utasnak, megvárnak ha látják hogy a megálló felé megyek. Sajnos ma nem egy ilyen kollégával futottam össze.

Történt ugyanis, hogy a Thomán István utcából lefelé haladva a busz a Szendrő utcai végállomásnál szokás szerint 10 másodperccel lekéste az őt váltó 112-est. Akik nem ismerik a vonalat azoknak elmondom, hogy ez a vonal gyakorlatilag három részre oszlik, és a belvárosba menet elvileg a Szendrő utcánál át kell szállni az eggyel előttünk álló buszra. Sajnos többször előfordult már - és ez ügyben mindezidáig intézkedés nem történt -, hogy az elöl álló busz az utascserét nem várta meg, elindult gyakorlatilag 5-10 másodpercet nyerve ezzel. Ma 17:15 körül is ez történt. Az előttünk lévő busz a szemünk láttára hagyott ott minket... Nem hiszem, hogy felborítaná a menetrendet ha ezt korrigálná a cég.

A buszunkon ülő utasok érthető módon nemtetszésüknek adtak hangot, velem együtt, amire ez esetben eddig példa nélkül álló módon a buszsofőr meglehetősen agresszívan reagált. Többek között javasolta, hogy közlekedjünk gyalog, ill. hogy nekünk semmi sem jó, mindezt néhány alpári jelzővel kombinálva. Közölte, hogy "jó, akkor a busz most műszaki hibás lesz". Szó szót követett, majd a kedves fiatalember odáig merészkedett, hogy tettlegességgel fenyegetett meg a buszon állva. Ennek bekövetkeztétől valószínűleg csak a határozott fellépés és az tartotta vissza, hogy felhívtam szíves figyelmét több esetleges tanú jelenlétére. Említette, hogy megjegyezte az arcom, és hogy fogok én még utolsóként felszállni a buszra. Nem tudom mit akart ezzel mondani: talán majd rámcsukja az ajtót legközelebb vagy otthagy a megállóban? Annak említésére, hogy bejelentés teszek az ügyfélszolgálaton csak hangos röhögés volt a válasz.

Azt hiszem ez sokat elmond a cég vezetőinek tekintélyéről és a vállalatnál uralkodó állapotokról. Sajnos a fentiek miatt gondolkodom rajta, hogy nem veszem igénybe a továbbiakban a munkahelyem által nyújtott bérletvásárlási lehetőséget és inkább visszatérek autóm légkondicionált nyugalmába.

A busz száma: 13-76, 2009.04.27.-én 17:15 körül a Szendrő utcánál.

Köszönettel, K.T.

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető 112 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása