Főoldal | 2.oldal | 3.oldal | 4.oldal | Archívum | Offtopic | Blog-szabályzat
   Szakmai topicok: MÁV-Vasút | Busz - Troli | Villamos | Metró | HÉV



Meg nem erősített információk szerint a BKV heteken belül delegációt küld Oroszországba,  akik új metrók beszerzéséről tárgyalnak majd. Erre azért van szükség, mert az Alstom metrók egyre sűrűbben hibásodnak meg. Az új vonat most is átalakítás alatt áll, és december 6-ig biztosan nem tudja futni a próbaköröket. Úgy tudjuk, hogy ha az új metrók idén nem tudnak forgalomba állni, akkor a BKV szerződést bont a gyártó Alstommal és visszaküldik az új vonatokat, majd az oroszoktól új kocsikat rendelnek.

Februárban lesz egy éve, hogy megérkeztek Budapestre az új metrók. Akkor a BKV és az Alstom szakemberei azt ígérték, hogy már júniusban utazhatunk az új szerelvényeken. Ez a dátum augusztusra majd decemberre módosult, most úgy néz ki, 2010 márciusa előtt még nem szállíthatnak utasokat a vonatok.

Index: Nem cserélik oroszra az Alstom kocsikat

Nem tervezi a BKV, hogy orosz metrókocsikra cserélné az Alstom metrókocsikat, mondta az Indexnek Guba János,a Dbr Metró Projektigazgatóság igazgatóhelyettese, az Alstom-projekt vezetője.

Az Indexhez tartozó, külső szerkesztésű BKV-figyelő blogban jelent meg, hogy a BKV hazaküldi az Alstom kocsikat, ha az idén nem sikerül forgalomba állítani őket és orosz kocsikkal válthatja ki azokat.

Guba János elmondta, hogy egyrészt valóban tárgyaltak a múlt héten a moszkvai metrógyártó céggel, de csak a 3-as vonal régi orosz metrókocsijainak felújításáról tájékozódtak, másrészt pedig szó sincs arról, hogy visszaküldenék a 2-es és 4-es vonalra érkező Alstomokat.

Közölte, hogy a 3-as vonalán sok elöregedett orosz metrókocsi van, amelyeket hamarosan fel kell újítani. Ezért felvették a kapcsolatot a gyártóval és megnézték a Moszkvában üzemelő felújított kocsikat. Ezen túl a BKV és az orosz cég sem kötelezte el magát semmire, hiszen a felújításra majd pályázatot kell kiírnia a BKV-nak.

Az Alstom kocsikkal kapcsolatban Guba azt mondta, hogy kőkemény vitában vannak a gyártókkal. A kocsik az eddigi próbák során olyan műszaki állapotba kerültek, hogy azt a BKV már el tudja fogadni. A gyártó viszont még mindig nem adta át a dokumentációt, ami nélkül a közlekedési hatóság nem tudja kiadni a végleges típusengedélyt, anélkül pedig nem lehet forgalombahelyezni a kocsikat.

Guba elismerte, hogy a tárgyalások során elhangozhatott a BKV részéről, hogy akár vissza is utasíthatja a metrókocsikat, de az egy tárgyalástechnikai fogás volt, gyakorlatilag erre semmi esély. Nem is a BKV döntési szintjén dőlne el egy ilyen fontos kérdés, erről a fővárosi közgyűlésnek kellene döntenie.

(Index)

Címkék: bkv budapest metró alstom szerződés 2 es vezető panasz észrevétel



 

Kommentek:

Ákibard! 2009.11.19. 12:26:19

@OkoskaTo:rp:
Teljesen tisztában vagyok hogy a modelljeik nagy többsége milyen technikát képvisel... Állandó téma, nem levegőbe mondom amit...

esef 2009.11.19. 12:26:53

De miért is nem lehetett rögtön az oroszoktól rendelni? Ja, hogy azért nem, mert két rendeléssel többet lehet lopni?

@kenshikun:
Na mibe fogadunk, hogy elférne a felső áramszedő? Csak akarni kell, annak megfelelően megtervezni és természetesen kifizetni...
@vadász2:
Már a 90-es években vállalták az oroszok, hogy az adósság fejében kifúrják, megépítik és raknak bele kocsikat is. Az elvtársaknak nem kellett. Most metró nélkül mennek majd a lágerbe. Hüpp-hüpp...
@gonosztojás:
A boríték zsebre tételéhez nagyon értenek, azt azért ki ne hagyjuk!
@Ákibard!:
Tegyük fel, hogy építek neked egy házat. Szarul, összedől. Felépítem újra. Megint szarul, megint összedől. Harmadszorra rendesen felépítem, nem dől össze. De az első két összedőlés annyi negatívumot jelent, hogy szarni fogsz a megmaradt házra és a hátad közepére kívánod az egészet velem együtt. Kb. ugyanez a nép hozzáállása Demszky szarkupacvárosához...

esef 2009.11.19. 12:28:18

@Zulu Alfa Kilo:
Azért egy olasz-orosz repülő tudhat valamit, nem? Szétesik, mert olasz, de ha lezuhan, az alkatrészek nem sérülnek, mert annyi anyag van bennük. Csak újra össze kell rakni egy villáskulccsal és csavarhúzóval... :)

Ákibard! 2009.11.19. 12:28:58

Jah és a ruszkikról meg annyit, meg lehet nézni mit prezentáltak az államadósság fejében Uzsgyi motorvonat címén......

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 12:29:18

Igen, nem 2009 hanem 2010 márciusa, volt itt egy elütés. Az infót már két embertől hallottam a napokban, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek is, érdekelt a véleményetek.

Valószínű egyébként, hogy fenyegetésről van szó, ahogy többen is írtátok.

Ma egyébként hívtak a BKV kommunikációs osztályától, de teljesen más ügyben. Ezt elő sem hozták, tehát nem erősítették meg és nem is cáfolták.

Fiesole 2009.11.19. 12:43:14

@Ákibard!: leszögezem, hogy nem értek nagyon a metrókhoz. De nemrég mentem egy újnak tűnő járgánnyal Moszkvában (3-as, 4-es vonalon is előfordul ilyen), az a régiekhez képest valóban modernebbnek tűnik. Átmenetileg jó lenne pestre is, amig nem jönnek olyanok, mint amilyenek Bécsben járnak:)

Ákibard! 2009.11.19. 12:47:05

@Fiesole:
"Átmenetileg jó lenne pestre is, amig nem jönnek olyanok, mint amilyenek Bécsben járnak:) "

:-))))

Ugye azért Magyarországon egy járműbeszerzés 20-25-30 évre szól az nem átmeneti... :)

Ákibard! 2009.11.19. 12:58:32

@kvp:
"A ganz metronak meg sajnos ugyanaz volt a baja mint a nyugati chiquita becenevu motorvonatoknak es a kombino elso szeriajanak, a tul gyenge fokeret miatt nagy utasterheles alatt meghajlott, majd eltort a vaz. "

Nem tudom kitől hallottál ekkora baromságot, de olyan élethűen adtad elő, hogy már hihető... :D

A Ganz a mai napig megvan szerkezetileg egyben, törés nélkül...

P. A. 2009.11.19. 13:00:28

Új járművet csak közbeszerzési eljárás keretén belül lehet venni. Csak úgy nem mehetünk az oroszokhoz, hogy helló, kérnénk szépen 20 metrószerelvényt. Ha mégis újat akarnak venni, akkor még legalább 2-3 évig ezeken a régieken fogunk utazni. (Pályáztatás, gyártás, engedélyeztetés, tesztelés minimum ennyi időt vesz igénybe, ha nem többet.)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.11.19. 13:02:03

Layosh 2009.11.19. 10:38:49
ez nagyon egyszerű! az államadósság fejében csinálták volna, tehát nincs KP forgalom, nem lett volna mit zsebbe mutyizni!

ladislaus 2009.11.19. 13:07:56

a nép mikor kuldi már haza demszkyéket és a bkv-t???

ladislaus 2009.11.19. 13:08:40

@RosszQtya: lett volna gazprom reszveny, mol reszveny, stb...

belakis 2009.11.19. 13:09:27

@andika255: Kell a pénz az új kocsikra.. :)

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.11.19. 13:13:42

Amikor megláttam ezt a cikket, gyorsan ránéztem a naptárra, nem-e van április 4.-ike.. :-)))

Az időjárás mondjuk hajaz rá rendesen.

No de a tréfát mellőzve, kár szidni az orosz technikát, ha jól tudom már vagy 10 éve gyártanak teljesen kifogástalan full elektronikus motorvezérlést a metróikhoz. Bevált, működik. Miért kellett ettől a buzi Alstom-tól bármit is rendelnünk? Ja a kenőpénzért.. az mááás!

A Ganz szerelvénnyel meg akkor kellett volna kezdeni valamit, amikor még megvolt a ganz. És államilag nem engedni tönkretenni, elprivatizálni, állami tulajdonként profi sikerorientált menedzsmentet nekik, állítom ma is működne a cég, és lenne a fos Kombiné és még fosabb Alstom metró helyett jól bevált hazai!

A Ganz szerelvényen pedig, ha a brékávé nem húzta volna el a próbaüzemet a világ végéig, fel lehetett volna deríteni az összes típushibát, helyrehozni a főkeret gyenge pontjait, és korszerűbb vezérlőelektronikával ellátni. Aztán gyártani doszt....

Sokan elfelejtik azt is, hogy a Ganz vonat vezérlőelektronikája (amivel sok baj volt) a 80-as évek primitív teljesítményelektronikájára, analóg számítógépre építkezett, nagy és bonyolult vackokra.
Eltelt időközben 20 év, az IGBT olcsó lett, az analóg számítógép bőrönd mérete a múlté, 1db mikrovezérlő megcsinál mindnt helyette, gyorsabban és megbízhatóbban. Egyszerűség!!!! Nem kell a vezérlést függésbe hozni az ajtózárással meg minden egyéb baromsággal, nem kell fedélzeti computer, nem repcsi ez!!
Megbízható menet-és fékvezérlés visszatáplálással, olcsón, kis méretekben, semmi más nem kellene.. és idehaza is volna bőven mérnök, aki elkészíti!

Sőt, ha nem volna az ország akkora szarban mint amilyenben, és nem volna olyan korrupt disznó a brékávé mint amilyen, most azonnal elő kéne húzni a Ganz vonatot, mechanikusan helyrehozni, kidobálni belőle az analóg vezérlőt, és nekikezdeni egy saját teszkógazdaságos fejlesztésnek.

És a költői kérdés a végére: Szerintetek a tehén Szalainé 100 millájából hány darab combosabb féle IGBT-t lehet venni????

eszkimó asszony 2009.11.19. 13:14:09

@BKV figyelő:
Két embertől is hallottad abból a mamutcégből, hogy mennek vissza a kocsik?

És mi van, ha az ellenség betette a büdös lábát a céghez, és ez csak suttogó propaganda cseszi fel az emberek agyát?

histar007 2009.11.19. 13:14:32

Csak én sejtek kampánycélokat az egész mögött?
Nálunk az autópályákat akkor adják át, ha minden szalagszabdaló ráér. Ha az egyik "tanulmányúton" van Guatemlában, és csak 2 hét múlva jön, akkor megvárják.
Tavasszal parlamenti, ősszel önkormányzati választások lesznek. Mivel a 4-es metróval kampányolni nem lehet (az első határidő 2009. dec 31 lett volna, ami néhány hónap "technikai" csúszással pont a szavazás ideje), ezért maradnak a lassú ütemben próbázgató M2 vonatok. Lehet, hogy semmi bajuk, de a bürokrácián ülő városvezető politikusoknak jelenleg nem érdeke a népszerűségnövelés. Nem most kell belehúzni, mert 1 év múlva már nem emlékeznek. Majd akkor.

molnibalage 2009.11.19. 13:16:44

@Ákibard!: Ez komoly? Az itteni metrók egyébként asszem egy 30-as évek beli Westinghouse konstrukció szinte 1:1-ben koppintásai...

nemezisazis 2009.11.19. 13:23:28

a kelet az kelet marad..

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 13:27:36

@eszkimó asszony:

Két olyan embertől akik igen régóta dolgoznak a cégnél (valószínű régebb óta, mint te) és elég sok közük van a metróhoz.

Közbeszerzés kell. Ettől függetlenül kimehetnek megnézni, hogy mi megy ott és tárgyalhatnak.

zoli_ 2009.11.19. 13:28:13

Már bocsi, de ezt a marhaságot. A BKV nem vehet új kocsit, új közbeszerzési eljárás nélkül. Ha elmennek moszkvába, menjenek. Hajrá, de akkor sem tudnak ott metrót venni, ha szeretnének.

Ákibard! 2009.11.19. 13:30:41

@BKV figyelő:
Amúgy hidd el, hogy ez marhaság...
Egyszerűen kihasználták egy picit a navitásod, úgyis megjelenteted, lesz belőle egy kisebb balhé, majd mindenki megcáfolja és virulunk tovább... :)

zoli_ 2009.11.19. 13:31:30

@Harmincas dógozó jómunkássembör:

Ennél azért bonyolultabb, de szerintem a dunakeszi vagongyár képes lenne legyártani a kocsikat mechanikusan. A hajtásláncot, a vezérlést viszont lehet, hogy nem most kellene elkezdeni kifejleszteni, meg lehet venni a siemenstől, vagy a bombardiertől.

andika255 2009.11.19. 13:32:12

a hab tortára index főoldalán: januártól emelik a jegy és bérletárakat!!!Azt hidtem nem tudom sirjak vagy nevessek!!Mondom mi a kurvaélet van???EMELIK???TESSÉK???Hát a jó büdös kurva anyátokat ti szemétláda mocskos korrupt milliomos zsidók,már igy se tudjuk megvenni a nulla szinvonal szolgáltatásos bérleteket mert nincs már pénze rá az embernek és akkor még emelik??????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Adani 2009.11.19. 13:36:32

Látom sokan leírták ,h nem megoldható a metró-HÉV összeköttetés mert nem egy áramrendszer. De hát egyrészt léteznek kétáramnemű járművek másrészt hol van az megírva, h a nem lehet összehozni egyre? Mindkettő egyenáramot használ még csak nem is nagy eltéréssel ( 825 V a metró 1000 V a HÉV). A HÉV is mehet 825V-on ha a jármű azt szereti és nem hiszem ,h olyan nagy feladat lenne megoldani ,h fent is legyen áramszedő.

És igen nem kéne minden metrónak Gödöllőig meg Csömörig járni, 2-4 perces követés lehet Cinkotáig metrószerűen és minden 2. vagy 3. mehet tovább Gödöllőre ill. Csömörre.

Több értelme lenne ezt megvalósítani mint a 4-es metrót megépíteni. Annyi pénzből pedig már régen meg lehetett volna csinálni.

sanyix 2009.11.19. 13:37:54

Na mivan kurcsány keze ide is elér? A háttérben a jó öreg elvtársaknak csinálja itt is az üzletet...

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 13:38:50

@Ákibard!:

Én sem mondtam, hogy ez így egy az egyben igaz. Nem tudhatjuk még. De ezt le is írtam a posztban is és a kommentek között is. Meglátjuk mi lesz a vége, bár gyanítom hogy csak fenyegetés.

Mindentől függetlenül vicces, hogy lassan egy éve itt vannak az új kocsik, de utast még nem szállított.

Te tudod a legjobban: A MÁV Flirtekkel volt hasonló baj? Jöttek, futották a köröket és forgalomba álltak...

sanyix 2009.11.19. 13:42:21

@Adani: ígyvan amcsiban futkorásznak 3. sínes, és felső áramszedős motorvonatok egyben, 2 különböző árammal.
Európában is asszem a svájci vasút 1,5 KV egyenáram, 16KV 17 Hz váltóáram, 25KV 50hz váltóáramot tudó vonatokat is üzemeltet, sőt valahol dízel/áramszedős kétéltűek is mennek.

Ákibard! 2009.11.19. 13:44:29

@BKV figyelő:
"A MÁV Flirtekkel volt hasonló baj? "

Nem, ellenben a flirtekre nem szabott meg a hatóság még 125 feltételt a beszerzés után... Például... :S

Traffic Fan 2009.11.19. 13:46:38

Ekkora primitív céget, mint ez a BKV! Persze ez megint úgy jön le, hogy mi nem tehetünk semmiről, mi védtelenek vagyunk, mártírok... Pfujj!

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 13:47:48

@Ákibard!:

Az NKH embereinek kezében maradt a fékcső, kiégett az elektronika egy része, és az új vonat elindul nyitott ajtókkal is... Vagy ez is a hatóság hibája?

Hegyirablo 2009.11.19. 13:48:32

Meg nem erősített információk? Mi a forrás? Kérlek megnevezni! Újságírás írott és íratlan szabálya, hogy légbőlkapott híreket nem közlünk, csak olyat, amit legalább két helyről megerősítettek.

HAL 2009.11.19. 13:51:00

Jok az orosz kocsik.azt kelett volna eleve venni mivel már bevált.

molnibalage 2009.11.19. 13:53:01

@s.p.: De. Van. Csak nem ők döntenek...

Harmincas dógozó jómunkássembör 2009.11.19. 14:00:27

@BKV figyelő:
Jujj.. :((((

Úgy látszik hogy az Alstomnál vagy kihazudtak pár tíz centit a hozzávalók közül, vagy Abu Ben-Baszna és társai nem kaptak elég teveszarprémiumot, hogy motiválva legyenek a tisztességes munkavégzéshez!

Ha már magyar nem lehet a metró, legyen inkább orosz. Sőt mintha a csehek is gyártanának metrókocsit, vagy nem jól tudom?
Miért kell nekünk a Nyugat ülepét nyalnunk mindig, pláne ilyen sok pénzt elpocsékolva a nagy semmire? Kaphattunk volna olcsóbbat is, biztosabban működőt, kevesebb hercehurcával. Sok rohadt korrupt, akasztani való disznó politikus és brékávé góré, lámpavason a helyük!

csuvel 2009.11.19. 14:05:38

A hír igaz lehet, mert én hétfő éjjel láttam megérkezni a cég 2 főnökét a ferihegyi reptérre.

Fittipaldi 2009.11.19. 14:13:02

Ha én lettem volna döntéshozó az elmúlt 20 évben, akkor ma Ganz metrókkal, vonatokkal és Ikarus személyautókkal járnánk, és exportálnánk őket mindenhova. Nem mindenféle fost vásárolnánk akárhonnan.

Sínfékmániás :) 2009.11.19. 14:13:53

Időközben a sok szabályozás miatt megdrágult az egész projekt. A BKV-nak nincs pénze ezt honorálni, így próbálja elseftelni szerintem.

pecs2010 2009.11.19. 14:16:57

@Fittipaldi:

TOTÁLISAN, TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK.

Adani 2009.11.19. 14:17:19

@Fittipaldi:

Egyetértek, így kellett hozza Antallék bűne ez főleg, akiknek az idejében kezdődött meg istenigazából a privatizálásnak nevezett szabadrablás. A többi kormány viszont ugyanúgy folytatta kivétel nélkül mindegyik, 2002 óta pedig fénysebességre kapcsolt a dolog, előtte legalább a mértékre figyeltek meg a látszatot megőrizték már ezzel se foglalkoznak.

Ákibard! 2009.11.19. 14:18:31

@BKV figyelő:
Erre mondtam azt, hogy ha kilazítom a rögzítócsavarokat, akkor igen, bármelyik jérműnél a kezébe marad a fékcső... Ha kitámasztom a végállásjelzőket szintúgy lesz ajtójelzés...

Nem furcsa, hogy több országban járnak ugyanezek a metrók, de csak nálunk esett le róla a fékcső? Csak nálunk rossz az ajtójelzés? Nem fura?? Nekem egy kicsit az...

Adani 2009.11.19. 14:22:18

@Ákibard!:

Az nem lehet, h a franciák megpróbáltak hülyének nézni minket és egy össze-vissza tákolt szart hoztak? Aztán most rábasztak, mert annyi eszünk azért volt, h jobban megnézzük mit is kaptunk ill. nem sikerült lefizetni a megfelelő embert ,h vegye át így is? Nem mondom, h így történt ,de nem is lehetetlen. Volt már ilyen a világtörténelemben és Magyarország is világ része nem lehet annyival elintézni, h ugyan ez egy kis ország itt ilyesmi nem lehetséges nem lehetne megcsinálni.

Ákibard! 2009.11.19. 14:22:54

@Fittipaldi:
Az a helyzet, hogy hiába a Ganz metrót körüllengő éra, az egy fos volt... Én is nagyon szeretem, ott voltam az átszállításán is, de attól még egy hulladék, hogy nagyon szeretünk valamit.
Volt 1-2 jó része, de nagyon sok elfuserált konstrukciós elem volt benne, ami önmagában nem baj, hisz protó jármű volt, a protók erre vannak, hogy próbálgassák, amit papíron kitaláltak.
Ellenben tömeggyártásra alkalmatlan volt, és ezt a Ganz is tudta... Ez párosult azzal, hogy a BKV-nál hajlandóság sem volt túl nagy a dotálására, innentől halott ügy volt az egész.

A Ganz soha nem fejlesztett saját pénzén, a MÁV mozdonyait is a MÁV dotálta, majd vette meg...

Ákibard! 2009.11.19. 14:24:06

@Adani:
Ezt te sem gondolod komolyan?
Már csak azért is, mert garancia van rá, és az ilyen szintű általad feltételezett tákolás bőven előjön a garancia alatt...

Ez már csak a médiabalhé az ügy körül...

ktari (törölt) 2009.11.19. 14:27:51

a hab tortára index főoldalán: januártól emelik a jegy és bérletárakat!!!Azt hidtem nem tudom sirjak vagy nevessek!!Mondom mi a kurvaélet van???EMELIK???TESSÉK???Hát a jó büdös kurva anyátokat ti szemétláda mocskos korrupt milliomos zsidók,már igy se tudjuk megvenni a nulla szinvonal szolgáltatásos bérleteket mert nincs már pénze rá az embernek és akkor még emelik??????????????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ákibard! 2009.11.19. 14:32:07

@ktari:
Hány nickeden teszed még be ugyanazt?

molnibalage 2009.11.19. 14:34:38

@Sakyaputto: Már azok vagyunk. Köszönet a sok birka szavazónak...

ktari (törölt) 2009.11.19. 14:36:11

én csak ismételtem őt,mert ő a barátnőm és igaza van és bemásoltam azt amit ő irt.

molnibalage 2009.11.19. 14:37:55

@sanyix: 4 éve beszélgettem egy BME-s vasútrajongó sráccal. Ma olyan mozdonyokat lehet már csinálni, hogy gyakorlatilag azzal mennek, amivel csak akarnak szinte. Leszarja az országhatárokat. A határon szépen átállítják. Egy sima 2 üzemre tervezett valami ma olyan egyszerű, mint a 2x2...

Adani 2009.11.19. 14:44:42

@molnibalage:

Való igaz, főleg a hibrid üzemet lehet megoldani. Eleve egy mai korszerű ( de még a régiek közül is akad ilyen) dízelmozdony már dízel-elektromos, ahol a dízelmotor csak generátort hajt meg, magát a kerekeket villanymotorok hajtják. És igen innentől már valóban csak egy trafó kell belé, ami bármilyen váltakozó áramnemből képes a megfelelőt előállítani a motornak. Sőt nem villamosított pályán pedig ott a dízelmotor. A fő gond az vele, h sok helyet foglal el a trafó és a dízelmotor, és bárhol is megy az egyik holt tömegként utazik. De pl. Japánban már jár olyan dízel-elektromos gép is, ami napelemről működik akksit tud tölteni a napelemekről vagy szuperkondenzátorokat és ha azokból elfogyott a szufla akkor bekapcsol a dízelmotor esetleg meredek emelkedőkön rásegít a dízelmotor. Persze Japán az más ország még ott is csak próbálkoznak vele, sok idő lesz mire kiforrot technika lesz és Európában is megjelenik.

ZIU9 2009.11.19. 15:00:20

@Ákibard!:

Ezt miből gondolod? Ma már gyártanak szaggatós kocsikat is. Nem emlékszem rá, hogy az 50-es években gyártottak volna ilyet. Ha esetleg a BKV rendel új szerelvényeket, akkor azt csak úgy tudja, hogy tendert írt ki, amelyre az oroszok is csak akkor pályázhatnak ha teljesítik a feltételeket. Minden logikus érv amellett szólt, hogy a 4 évvel ezelőtti tenderen az orosz Metrowagonmash nyerjen, viszont egyéni politikai és pénzügyi érdekek miatt alakították, hogy a francia Alstom nyerje meg (szándékosan erre a típusra szabva írták ki). És ha van arra lehetőség, hogy a BKV úgy visszaadja a cégnek a kocsikat, hogy a cég ezt megtéríti (ez nyilván attól függ, hogy mi szerepel a szerződésben), akkor ezt a lehetőséget ki kell használni és elsősorban nem azért, mert a cég nem tudná kijavítani a hibákat, hanem azért mert egy új tender esetén lehetőség volna arra, hogy olyan szerelvényeket vegyenek, amelyek tudnának a HÉV vonalán is közlekedni.

Roy 2009.11.19. 15:01:10

@Layosh: Az biztos, hogy rég meglenne a négyes metró. Ugyanis az oroszok a 90-es években felajánlotta, hogy az államadóság fejében megépíti a 4-es metrót. Ez nem kellett nekünk, mert akkor nem lehetett volna lenyúlni a pénzt. később kifizették az adóságukat kp-ben, de hol van a mani? kinek a zsebébe vándorolt.

GameOver 2009.11.19. 15:02:05

Rómában működnek ezek a metrók.

Fittipaldi 2009.11.19. 15:12:40

@Ákibard!: nem arra az egy metróra gondoltam, hanem az általános irányra, célokra.
Nyilván be kellett volna ruházni a fejlesztésbe, de már megtérülhetett volna.

TH 2009.11.19. 15:13:58

@ktari: fordult a kocka? Misi beírt egy hülyeséget, amiről első pillantásra látszott, hogy nem sok alapja lehet, és most megjelent egy cikk, amiből megtudjuk, hogy NAHÁT, nem ilyen 1xű visszaküldeni a leszállított kocsikat, és helyette másikat venni. :)

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 15:21:16

@TH:

Nem zörög a haraszt... :)

"Guba elismerte, hogy a tárgyalások során elhangozhatott a BKV részéről, hogy akár vissza is utasíthatja a metrókocsikat, de az egy tárgyalástechnikai fogás volt, gyakorlatilag erre semmi esély."

Wildlion 2009.11.19. 15:27:50

Bocsánat,remélem kiderül az igazság... BKVFigyelő itt van,de ezt nem Tudja... Akkor most Megosztom Veletek is,ha Elolvassátok ezt,katt a linkre (!): index.hu/belfold/budapest/2009/11/19/nem_cserelik_oroszra_az_alstom_kocsikat/

Üdv: Wildlion :)))

avejoe · http://ostobacsajok.blog.hu/2008/04/14/avejoe_szuletese_es_megdicsoulese 2009.11.19. 15:30:12

Na, ezen melyik mocskos kommunista keres százmillát?

No meg melyik faxorrú bkvfejes?

Anyátok...

Wildlion 2009.11.19. 15:30:24

Egyébként a Combinok-nál ugyanígy volt... "Főpolgármesterünk bekeményítatt" a Siemens felé,aztán: No nézd márcsak! Jók lettek az új villamosok,és forgalomba állhattak azon nyomban...

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 15:32:30

@Wildlion:

Csak az ne zavarjon, hogy az Index cikk fél órája ott van a kép alatt, nagy címmel :)

chezcecherserge 2009.11.19. 15:37:07

bravó..tartsunk kelettel..

egy kis összehasonlítás, amit már ismerhetünk ugyanarra a célra: az Alstrom-ot most helyettesítse a Siemens (nyugat) és marad a Metrovagonmas (kelet):

MÁV
1. Siemens Desiro
hu.wikipedia.org/wiki/Siemens_Desiro

2. Metrovagonmas
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%81V_6341

beltérben:

"európid":
www.railfaneurope.net/pix/hu/diesel/dmu/6342/001-008/bcs_030926_6.jpg

orosz "ergonómia":
www.railfaneurope.net/pix/hu/diesel/dmu/6341/001/955563410013_int_2.jpg
sokszor utaztam vele Esztergom felé..a hányás kerülgetett folyton...

na hát ez a mai orosz csúcstermék, és milyen jól jártunk vele, mint államadósság... bravó! :-(

az orosz "kapcsolatokkal" eddig mindig csak szívtunk.remélem ez az egész vagy agyrém,kacsa, vagy nem lesz ideje kifutni, mire a "fiúkat" el nem zavarják tavasszal.. amúgy az Alstrom metro nekem se tetszik, de műszakilag biztos nem szar, a gyakori műszaki hiba is az öröklött keleti rendszer miatt lehet,azon kívül prototipus, szét kell szedni, ki kell hajtani a lelkét, hogy a szériába már ne legyenek benne a hibák (ez mindenhol legalább 1 év, nem tudom miért hiszi a BKV folyton, hogy 1-2 hónap alatt ez megvan, lsd. Combino)

bár csodáltam én is, hogy nem siemens, stadler,bombardier vagy hasonló cég nyert, aki jelen van Mo.on, a hazai nagyarányú beszállítást is rá lehet volna erőszakolni... stadler esetében akár a gyártást is.(kooperálva vkivel,mert tudom hogy nincs még metro-juk)

nem pont ide tartozik,de..
egyszer jó lenne összeszámolni mindazt a pénzt, amit jármű- és gépipari vásárlásokkal kénytelenek vagyunk Brüsszelnek visszafizetni, mert nálunk "nincs" (bár volt!) gép- és nehézipari kultúra - jó, legyen,de akkor a magyar mezőgazdasági és könnyűipari termékeket lehessen cserébe korlátlanul árusítanunk, mert azt ne mondja senki, hogy abban is versenyképesebb a nyugati...
(Fra.o-ban éltem egy darabig, ott szinte érdekes mód minden Renault,Alstrom, valahogy ők nyernek,hazai ipar...nem hülyék a Mercedest kihozni győztesnek egy közbeszerzésen.csak mi...)

FeroxX 2009.11.19. 15:38:18

ganz metrók kénének =(

TH 2009.11.19. 15:40:47

@BKV figyelő: "gyakorlatilag erre semmi esély."
tehát csak a haraszt zörög. :)

TH 2009.11.19. 15:43:58

@BKV figyelő: tudod, sokan csak write-only módban üzemelnek. :)

érdeklődő 2009.11.19. 15:48:47

"Az Alstom kocsikkal kapcsolatban Guba azt mondta, hogy kőkemény vitában vannak a gyártókkal. A kocsik az eddigi próbák során olyan műszaki állapotba kerültek, hogy azt a BKV már el tudja fogadni. A gyártó viszont még mindig nem adta át a dokumentációt, ami nélkül a közlekedési hatóság nem tudja kiadni a végleges típusengedélyt, anélkül pedig nem lehet forgalombahelyezni a kocsikat."

Én csak azt nem értem, hogy nincs ott egy illetékes elvtárs a közlekedési hatóságnál, aki ezt az aprócska bürokráciai akadályt elhárítaná? Ki a faszomnak kell a dokumentáció? Az utasoknak? Én személyszerint lemondok róla, csak helyezzék már forgalomba azt a kibaszott metrót.
Az is vicc, hogy nem a farok volt túl nagy, hanem a pina volt szűk: ergó nem fogadta be egyből az alagút a metrókat, tesztelni kellett fél évig, stb. stb... Olyan, hogy mérnök nincs, vagy túl nagy elvárás tényleg, hogy a metró is úgy működjön, mint a porszívó, hogy hazaviszem bedugom oszt megy? Nem tudom mi az átlagos nyugati prtokoll, de sztem ott legalább ilyen simán megy egy szaros közlekedési eszköz üzembe helyezése.

Bár a kombínó ügy is lecsengett már, de akkor is felháborító még utólag is, hogy magyarországon a dolgok a következőképpen működnek:
1. év: Megígérik, hogy lesz valami.
2. év: Megígérik, hogy mégegyszer meg fogják valamikor ígérni.
3. év: Megígérik, hogy jövőre már tényleg lesz valami.
4. év: Valami tényleg történik.
5. év: Kiderül, hogy az a valami szar, rá kell még költeni valamennyit, de megígérik, hogy már jó lesz.
6. év: Kiderül, hogy a valami ( metró, villamos, kótyomfitty ) már elavult és már megint meg kell ígérni, hogy majd valamikor megígérik, hogy lesz új...

Basszus, legalább ne mondanák, mint Léderer Ákos a 32143253211. vb selejtező meccs előtt, hogy na majd most kijutunk, mert most tényleg jó a csapat és van esély...

Adani 2009.11.19. 15:57:06

@chezcecherserge:

Desiróval mnég nem utaztam viszont Uzsgyival igen, az az orosz csoda és az Alföldön főleg ők járnak. A Desiro külsőleg tényleg szebb, de szinte semmivel sem jobb mint az orosz sőt, a Desirok sorra döglöttek le a nagy melegben az orosz gépek mentek segélyezni, azok bírták. Igaz, h vontatmányként hozták be az országba, de a szentesiek szépen helyretették és jól összerakták, azóta megy mint a parancsolat és mivel orosz technika igénytelen meg csúnya, de hóban-fagyban télen-nyáron bárhol működőképes. Sokan szidják errefelé is, h zörög meg dobál meg tángat meg nyikorog, ami igaz is, de nem tehet róla, h ilyen szar vasútvonalakon járatják mint pl. a Szeged-Békéscsaba vonal. Meg lehet nézni Csorvásig és Szeged felöl Algyőig teljesen rendben van, utána kezd el dobálni mikor már hézagosak a sínek, ott pedig minden vonat dobál. Rendesen megcsinált karbantartott vasúti pályán semmi baj nincs vele, utaztam vele frissen felújított 160-as pályán is Szajol és Tiszatenyő között ott semmi baja nem volt.

ZIU9 2009.11.19. 16:05:17

@chezcecherserge:

Metrowagonmash a világ egyik legnagyobb metró gyártója, olyan kényelmi és műszaki színvonalú terméket gyárt, amilyet a megrendelő kér. Nem hiszem, hogy a fapados budapesti MAN buszok alapján ki lehetne jelenteni, hogy a MAN ennyit tud. Azok a buszok azért ilyenek, mert a szolgáltató (VT) olcsón akart buszt vásárolni, abból a pénzből pedig ennyire tellett. Így van ez a Metrowagonmash-nál is, például Moszkvában nagyon jó színvonalú szerelvények közlekednek, ezt az Alstomot jóval felülmúlva, az orosz építésű alagutak miatt pedig ez sokkal előnyösebb is lett volna, hiszen a Metrowagonmash elsősorban a keleti piacra termel, ahol az alagutak megegyeznek a budapesti alagutakkal, a Metrowagonmash-nak nagyon sok új járművet gyárott már ilyen helyekre, az Alstomnak viszont ezzel kapcsolatban csak Prágában és Varsóban volt tapasztalata és ott is problémák voltak a szerelvényekkel, oly annyira, hogy a következő metróbeszerzésnél Alstom helyet ismét Metrowagonmasht vásároltak.

RedWing 2009.11.19. 16:05:29

@érdeklődő:
"lyan, hogy mérnök nincs, vagy túl nagy elvárás tényleg, hogy a metró is úgy működjön, mint a porszívó, hogy hazaviszem bedugom oszt megy?"

Mérnök az van, csak éppen nem ők döntenek, hanem a politikusok meg a tanácsadók...

TH 2009.11.19. 16:08:09

@ZIU9: Alstom? Prágában? Lemaradtam valamiről?

hapcika 2009.11.19. 16:26:02

Miről vitázunk? Index címoldalon a hír: Mégse cserélik le az Alstom kocsikat.
Az orosz kocsik felújításáról tárgyaltak. Minek ez a kapkodás?

kaszáska 2009.11.19. 16:37:42

@skovalsky: Akkor már biztosan nem! :D

yerrko 2009.11.19. 16:42:52

@BKV figyelő:

Szerintem azért most egy kicsit érdemes lenne elgondolkoznod, hogy érdemes volt e szenzációhajhászásból egy üzemi pletykát közölnöd (ami mondjuk már első ránézésre is igencsak sci-fi kategóriába tartozott) anélkül, hogy bármelyik érintett felet megkérdezted volna.

Meg nem erősített hírnek pedig nem azt nevezzük, amit valamelyik haverodtól hallassz és amiről eszed ágában sincs megkérdezni az érintetteket, hogy megerősítik-e vagy sem. Ezt pletykának nevezik, ahol ezeket terjesztik azt pedig pletykalapnak.

Innentől no comment.

ubk · http://www.youtube.com/watch?v=t-Am2L4aPgE 2009.11.19. 16:44:50

@Adani: 160as pályán max az 1-es vonalon utazhattál. De az Uzsgyi úgyis csak 100-at bír, míg a "szar" Desiro 120.at :-S

Amúgy jó a színvonal gyerekek, csak így tovább! :-P

TH 2009.11.19. 16:48:51

@yerrko: ez esetben pletykablog. :)

kvp 2009.11.19. 16:57:12

"azon is érdemes lenne elgondolkodni, h miért is kötelező a HÉV-nek felsővezetékesnek lennie. igen, persze, temérdek pénz átállítani az üzemeket, de néha szükséges. csak ehhez előre látó gondolkodás kell, nem úgy mint az örsi felújításnál."

A fo gond az, hogy a hev vonalon sok helyen az emberek a sineken jarnak at. A harmadik sin nagyon veszelyes lenne egy olyan palyan, ahol az emberek bemaszkalnak a sinekre. A masik gond a peronmagassag, tehat a metrokocsik miatt a teljes hev vonalat at kellene epiteni magasperonosra.

Mondjuk en a hevet behoznam a keletiig, az orsvezer teri hev allomast pedig attennem a metroallomas melle az ut tul oldalara, mozgolepcsos aluljaroval. A regi sin meg ott van, tehat helye lenne. Ha nagyon zavar, akkor a ternel be lehet sulyeszteni az aluljaro szinthez es akkor meg a forgalmat sem zavarna. (lasd: Batthyany ter)

"A Ganz a mai napig megvan szerkezetileg egyben, törés nélkül..."

Idezet egy oldalrol, de mas helyen is irnak rola: buszok.freeweb.hu/m400.htm

"A szerelvény az előírt 100.000 km próbafutást 1987-ben kezdte meg, 62.700 km felszíni és alagúti futást követő hatósági vizsga után 1990-ben kezdte meg az utasforgalmi üzemet. A metró sok problémával rendelkezett, mivel prototípusról van szó, s emiatt az alkatrészellátás is nehézségeket okozott. A szerelvény amíg közlekedett, adiig az Észak-Déli (3-as) vonalon járt, azonban nem látták el a 3-as metrón lévő AVR (Automatikus Vonalvezető Rendszer) berendezéssel, így továbbra is kézzel kellett a kocsikat irányítani. Fékproblémái, valamint tengelytörése is volt, ami miatt 1995-ben kivonták a forgalomból."

Arrol nem beszelve, hogy ugyanazt a hibas tervezesu kereket kapta, ami miatt nemreg ki kellett vonni a fel berlini sbahn-t a forgalombol es ami mar a nemeteknel is okozott par balesetet. Egyebkent anno ultem rajta, es szimpatikus lett volna, ha egy kicsit jobban megepitik.

Egyebkent egyenaramu vontatasnal a visszataplalas sokkal egyszerubb, tehat az oroszok is gyarthatnanak ilyen technologiaju szerelvenyeket. (arrol nem beszelve, hogy a regi kisfoldalatti kocsik kozzul az egyik tipus mar gyarilag tudta ezt, meg a 19. szazadban)

Whanssel 2009.11.19. 17:33:01

Alstom metró sose volt prágában xD ez kb olyan hogy a Bécsi E6-os kocsik budapesten,csak Siemens meg skodásított ruszkik,meg van egy darab skoda kocsi,de arról semmi infó. A másik nem mennek haza az alstomok a 4-ik szerelvény már úton van ide. A alstom kocsik köszönik szépen jól vannak,ma is megyek vele egy kört éjszaka. Képeket ne kérjetek mert nem szoktam csinálni és nem is tervezem.
Majd más Zsindexes seggnyaló megcsinálja helyettem,akik minden éjszaka a fotómasinájukkal ugrándoznak az alstomban és a fasz tudja melyik gyökér az aki megengedi nekik hogy ők "utasként"ott legyenek a futópróbán mellesleg fotózzanak és még a neten terjesszék. ha valaki szupermodern csuklós metróval akar utazni az menjen Bécsbe ott 5 metróvonalon rájuk találhat vegyesen. Vagy ha nagyon metrózásra fáj a foga vegyen egy metrószimulátort.

koszegiandras 2009.11.19. 18:12:37

Szerintem megérdemelnék az Alsztrom cég vezetői, hogy a BKV hazaküldje a metrójukat, ha már ilyen selejt minőséget hoztak hozzánk és még szórakoznak is velünk, az is igaz, hogy akkor az Alstrom beperelné a BKV-t.

Adani 2009.11.19. 18:57:12

@ubk:

Tévedés. A 120-as is 160-as már Gyomától-Szajolig, igaz 120-as most még ,de ez csak formalitás, 160-asra van kiépítve.

A Desiro tényleg 120-at tud, de hol lehet azt kihasználni dízeles pályán? A strapát pedig jobban bírja az Uzsgyi. Igaz a Desirok sem tehetnek róla, h évtizedek óta fel nem újított erősen lerobbant vicinálison kell járniuk ahogy az Uzsgyi sem, ezért nem kell leszarozni egyiket sem, nem tehet arról, h a pálya olyan amilyen. A Bzmot sem olyan borzasztó jó minőségű pályán.

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 19:03:41

@ZBR:

Nem kamuposzt és nem is kamusztori. Egy kérdés lett feltéve, nem állítottam semmit. "Hazamennek a metrók?" ennyi volt a kérdés, valamint le lett írva, hogy egyesek szerint miért küldhetnék haza a vonatot. A BKV szerint, bár volt ilyenről szó (de csak fenyegetés szintjén) nem mennek haza a vonatok, maradnak.

Ennyi. Nem tudom ezen mit kell kiakadni. Vagy ha te valakitől kérdezel valamit, amire nem tudod a pontos választ, akkor az azt jelenti, hogy hazudsz? Szállj már egy kicsit magadba.

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.19. 19:05:56

@yerrko:

Neked is ajánlom figyelmedbe az előző hozzászólásom.

Összeégett főkontaktor 2009.11.19. 21:34:38

@BKV figyelő:
Cccc...
Fogtál egy belső üzemi pletykát, aztán kiposztoltad (CSAK TE, senki nem vette át), anélkül, hogy érdekelt volna, hogy egyáltalán bármi köze van-e az igazsághoz, valósághoz. Ráizgult mittudomén 200, vagy esetleg 700 olvasó... Mert a "meg nem erősített hírek" az általában azt jelenti, hogy igaz, csak a BKV-nál még nem mondtak róla semmit. Tehát mondjuk trélren van ez a szar, vinnék vissza, de a BKV lapul. Aztán jött a hoppá, hogy "ja, mégsem".

És a legszebb, hogy ilyenkor az olvasódnak kell magába szállnia.

Rocko- · http://autofilia.blog.hu 2009.11.19. 22:09:42

@s.p.: igen, a magyar autógyártás is híres. suzuki swift meg f astra.

Tomi324 2009.11.19. 23:12:46

Két dolgot ne feledjünk:
-az orosz Ev tipusu metrókocsik is amikor idekerültek szörnyen megbízhatatlanok voltak. Rengeteg hiba volt velük. utána ők is kinőtték a "gyermekbetegségeiket", lett belőlük egy megbízható, használható jármű
-Az oroszok viszont nagy tapasztalattal rendelkeznek metró-téren, és úgy hallottam, hogy elég jó metrókocsikat gyártanak. A szaggató gondolom (ugye XXI. század) alapkövetelmény. A visszatáplálás sem egy egetrengető dolog, a GVM troli, és a GANZ G2-ese is tudta már...

Viszont ha mégis az oroszok gyártanák a metrókocsikat, azt gondolom előbb meg kell tervezni, idő. nem hiszem, h kikapnának az asztalfiókból egy mappát, h "nézzétek, ezt pont nektek terveztük.." Szóval 2011-re se lesz itt metró, ha minden terv szerint alakul... :S

Feri BPO-537 2009.11.19. 23:33:40

@Ákibard!: Olyan metró nem igazán lehet elavult technikájú, amiben aszinkron motor és IGBT van.
A mai ruszki metrók igen modernek; szerintem semmivel nem rosszabbak, mint bármelyik nyugati cég, csak valamiért nálunk nem divat orosz cuccokat venni.
Egyes pletykák szerint Varsó is azért vett újra orosz kocsikat (2008-ban), mert az Alstom aranyárért kezdte kínálni az alkatrészeket.
Szóval én azt mondom (bevallom, kissé elfogultan), hogy nem kell a ruszkikat lenézni.
Szerintem a jó öreg 81-717-est is felszerelik a legmodernebb kütyükkel, ha a megrendelő úgy kéri :)
(Jó lenne tudni, hogy a 2000-es években gyártott példányok milyen technikával készültek.)

yerrko 2009.11.20. 02:07:22

@BKV figyelő:

Ne haragudj már, de egy kicsit el vagy tévedve. Még az olvasónak kellene magába szállni azok után, hogy egy nyilvánvaló marhaságot kitettél ide mint "meg nem erősített információ"?

Mert kérdés legfeljebb a címben volt, a tartalom kizárólag kijelentésekből állt, amikről ráadásul józan paraszti ésszel is első ránézésre látható volt, hogy baromságok.

Az egyetlen helyes megoldás az lett volna, ha egyszerűen elismered, hogy felültél egy hülye pletykának és ahelyett, hogy nagyképűen kiosztod az olvasókat akik ezt az első pillanatban megmondták (mint én is), talán inkább elnézést kérhettél volna a félretájékoztatásért, főleg, hogy minden lehetőséged megvolt a kérdések tisztázásához (hiszen még beszéltél is a BKV-val más ügyben, te magad írtad), de még a legminimálisabb erőfeszítést sem tetted meg, hogy megpróbáld megtudni a valóságot az ügyben.

Ha kérdésed van a BKV-val kapcsolatban, akkor fel sem merül benned, hogy azt esetleg a BKV-nak kellene feltenned, nem pedig "meg nem erősített hírként" tálalni és mezei kommentelőktől várni rá a releváns választ? Hát hogy a jó életbe erősítse meg a BKV, ha egyszer nem kérdezed meg tőlük? Vagy azt gondolod, hogy te vagy az MTI és ha felraksz egy pletykát a blogodra, akkor a BKV-nak kellene rohanni és reagálni rá? Nos szerintem itt neked kellene egy kicsit magadba szállnod...

BKV figyelő · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.20. 06:52:07

"Az egyetlen helyes megoldás az lett volna, ha egyszerűen elismered, hogy felültél egy hülye pletykának és ahelyett, hogy nagyképűen kiosztod az olvasókat akik ezt az első pillanatban megmondták (mint én is), talán inkább elnézést kérhettél volna a félretájékoztatásért"

Ha bedőltem volna bármi féle pletykának, akkor "BRÉKING NYÚSZ: Hazaküldi a BKV az Alstom metrókat!" Lett volna a cím. Nem tettem mást, csak megkérdeztem. Az olvasóktól kérdeztem. Majd ha lesz a BKV-nak gyorsreagálású sajtóosztálya vagy szóvivője akkor majd a BKV-tól, addig az utasoktól:)

Adani 2009.11.20. 08:06:02

@Tomi324:

Na igen biztos idő lenne megtervezni egy mindenben megfelelőt, de az már tényleg olyan lenne ami maximálisan megfelelne. Pl. Szólhatunk már az elején, h van nekünk egy HÉV-ünk is, amit szeretnénk idővel összekötni a kettes metróval, felsővezetékről üzemel 1000V DC-ről, jó lenne ha meg tudnátok oldani ,h azon is menjen, avagy azt is fel fogjuk újítani és akkor áttérünk a HÉV-nél is a 825V-ra és akkor csak azt kellene megoldani ,h felül is legyen áramszedő. Esetleg el lehet mondani még ,h mi minden kellene még ami ma már mondhatni alap dolog pl. digitális vezérlés AVR rendszer ( mint a hármason), utastájékoztató rendszer, energia visszatáplálás, GPS-es jeladás, mert pl. tervben van egy megállóba kihelyezett utastájékoztatót, ami a GPS alapján képes jelenteni hol jár a szerelvény. Persze mivel itt a BKV-ról van szó ebből nem lesz semmi de egy normális tömegközlekedési vállalatnál normális vezetőkkel és normális városban ez így menne. Demszkygárdban BKV-nál és liberális városban meg úgy, h megvesznek vmit amivel még akár évekig szórakoznak mire működni fog úgy-ahogy, és ha egyszer mégis győz a józan ész és lesz metró-hév osszekötés akkor lehet kidobni mert felsővezetékről nem fog működni.

CYR · http://thatsall.blog.hu 2009.11.20. 09:52:35

@yerrko: Szerintem nem kéne osztani a Misit. Nem mintha nem utólag mosdatná a szerecsent - egyszerűen a te elvárásaid hibásak: újságírást feltételezel egy bloggertől. Ez nem újság, Misi nem újságíró, ez blog, a Misi blogger.

Szerintem egy blog sokkal szélesebb kereteket biztosít: nem vár el újságírói skilleket a szerzőtől, lehet szar a helyesírása, "beszélhet" vulgárisan - a blog szerintem sokkal inkább önkifejezés, mint újságírás.

Más kérdés, hogy az elvárásaink - mint a példa mutatja - félrecsúszhatnak, ha egy blogról egy idő után az lesz a benyomásunk, hogy az nem is blog, hanem "hírlap".

CYR · http://thatsall.blog.hu 2009.11.20. 09:53:50

@BKV figyelő: "Majd ha lesz a BKV-nak gyorsreagálású sajtóosztálya vagy szóvivője" - hehhe, azért nagy poén volt kirakni a két arcot azzal az indoklással, hogy "így mindenkinek sokkal jobb lesz, mert rögtön a téma szakértője nyilatkozik majd"... :)

TH 2009.11.20. 10:53:06

@BKV figyelő: Vazzeg, komolyan mondom, ezt most tényleg nem értem. A cím nem mentesít. Ez egy gyér bulvárposzt, nem kérdés volt a szövegben, hanem kijelentés, ezt előttem sokan kielemezték már. Tényleg nem értem, hogy lehetsz ennyire korlátolt vagy beképzelt vagy öntelt vagy nemtudomén, hogy ne fogd fel, ha nincs igazad véletlenül.

@CYR: csakhogy Misi sem annyira blognak, mint megélhetést jelentő újságírásnak tekinti a saját munkáját (már ahogy én látom). Innentől kezdve a mérce is emelkedik a blogjával kapcsolatban. Szerintem egy ilyen népszerű és olvasott blog esetén már normális, ha mások az elvárások, mint a szomszéd Gizike blogjával kapcsolatban. Itt kérem újságokcikkekhez hasonló posztok jelennek meg, rendes újságcikk címekkel. Az elvárások is ehhez igazodnak.

TH 2009.11.20. 10:57:19

@BKV figyelő: "Nem tettem mást, csak megkérdeztem. Az olvasóktól kérdeztem."
Vazzeg, menj politikusnak! Ekkora arcbőrrel sokra vihetnéd!

eszkimó asszony 2009.11.20. 11:13:51

@TH:
Szerintem csak kattintásszám okán ír olyanokat, ami bulvár szintre viszi a blogját.
Nekem azt tetszett az egyik kommentjében, hogy hívták őt a sajtóosztályról, de erről nem beszéltek neki. Az új metrókról. Jaja, biztosan gondolatrendőrség a BKV, hogy előre kitalálja, miről posztol a Mihály, és már cáfol is. Kérdés nélkül. :-))
Bezzeg címkézni már úgy tud, mint a blog látogatóinak a zöme!! :-))
Tényleg lehetne több a felelősség is, ha már a bemutatkozóban azt írta, hogy végülis a szeretet indíttatta vele a blogot.

Adani 2009.11.20. 11:24:17

De kérem hol volt itt a probléma? Hiszen Figyelő hallott valamit, ezért kitette ide a blogra és még oda is írta, h ezt hallottam nem biztos, h igaz, ti mit gondoltok?

Nemhogy bloggerek, de még sokszor hivatásos újságírók is csinálnak ilyet. És mikor kiderült, h nem igaz azt is kitette. Hol itt a baj?

Ez nem sajtótermék hanem egy blog.

CYR · http://thatsall.blog.hu 2009.11.20. 12:11:19

@TH: No offense, de nem értem az érvelésed. Ha jól értem, azt írod, hogy ez a blog azért nem blog már, hanem valami "komolyabb" médiatermék, mert
a) Misi pénzt kap a hirdetésekért - ez szerintem nem áll meg, a 7-es busz sem egy Népszabadság, pedig van hirdetés az oldalán)
b)népszerű és olvasott a blog, ezért mások az elvárások - tudod melyik a legnépszerűbb és legolvasottabb napilap? Az, amelyikre gondolsz. És akkor ebből ugye egyértelmű, hogy a népszerűség és az olvasottság független kategóriák a tartalomtól, hiszen az elvárások a tartalom és műfaj iránt lehetnek, nem a közönség iránt.

Az tény, hogy az elvárásaid félrecsúszhattak azért, mert Misi az újságíróktól ellesett fordulatokat használ ("meg nem erősített információk szerint", "úgy tudjuk"), na de pont itt a különbség, hogy egy blog esetében nem szabad, hogy elvárás legyen az újságírói munka, míg egy újságnál a "meg nem erősített információink szerint" mögött - mert te azt hallod oda - valóban ott kell lennie, hogy az újságíró a lelkét kitette, hogy valaki mondjon neki erről valamit, de senki nem volt hajlandó. Ajánlom figyelmedbe: gulyas.blog.hu/2009/11/17/a_hircsinalas_technikaja

TH 2009.11.20. 12:34:12

@CYR: Jó volt a linkelt poszt, köszi. :)
A többiben meg alapvetően tényleg igazad van, próbáltam érveket gyűjteni ellene, de hirtelen nem találtam. Talán annyi, hogy mondjuk a Blikk és társai esetében a legtöbb ember tudja helyén kezelni a dolgokat, nem várunk mást egy bulvárújságtól. Én egy BKV-val foglalkozó blogtól elvileg többet várnék, bár már régen beláttam, hogy sajna ez is durva bulvárszínvonalra állt be...de azért eddig még nem olvastam olyan posztot itt, ami egyértelmű baromság lett volna, és - egy kérdőjelet leszámítva - szinte kész tényként volt közölve (hiszen pontosan, ahogy mondod, ha egy újság azt írja, hogy "meg nem erősített információink szerint", akkor nem csak azt gondolod, hogy senki nem volt hajlandó névvel nyilatkozni, de hogy több, független és megbízható forrás is suttogott valami ilyesmiről. Tehát nem biztos még a dolog, de mondjuk komoly esély van rá v. ilyesmi).

TH 2009.11.20. 12:40:02

@CYR: De azért itt: "Nem tettem mást, csak megkérdeztem. Az olvasóktól kérdeztem" gondolom te is érzed a durva cinizmust. hiszen nyilvánvaló a posztból, hogy semmit sem kérdezett az olvasóktól. :)

Wildlion 2009.11.23. 11:52:14

@BKV figyelő:

Ha konkrétan tudod,írd le bátran,de ha már állandó kapcsolatban vagy a BKV Ügyfélszolgálatával,akkor legalább kérdezz rá,és nincs félreértés! Bocs,hogy segíteni próbáltam! Legközelebb hagyom hogy "falatozzanak" belölled az oroszlánok....

Üdv

cso zsi · http://www.szepsegbolt.info/ 2009.12.04. 10:09:17

@kvp: "A fo gond az, hogy a hev vonalon sok helyen az emberek a sineken jarnak at. A harmadik sin nagyon veszelyes lenne egy olyan palyan, ahol az emberek bemaszkalnak a sinekre. A masik gond a peronmagassag, tehat a metrokocsik miatt a teljes hev vonalat at kellene epiteni magasperonosra."
Csak épp vagy 40 éve kellett volna.
Ugyanis a jó kis NDK gyártású HÉV-szerelvények eredendően magasperonos járművek, csak nálunk/nekünk alakították át erre az idétlen megoldásra.

@Tomi324: Túl sok terveznivaló nincs rajta, hiszen az utóbbi 40 évben Kelet-európában, és az orosz fennhatóság alá eső területeken a mienkhez hasonló, esetleg újabb típusok futnak, gyaníthatóan az áramellátás, és a bizt.ber. különösebb átalakítása nélkül.

@Feri BPO-537: Ez elég érdekes, mert (ha jól tudom) az Alstom metrókat is Lengyelországban készítik. (Bár a szintén lengyel Volvo buszokból kiindulva ez nem vigasz.)
Tény, hogy régen ott is orosz metró járt, így bármikor berakható egy új széria.