BKV-Figyelő

A hátsó ajtó néha odazár...

BKV figyelő.hu

2007.06.16
20:32

kb. 2 hete történt az, hogy a sofőrnek az elhúzódó kávézgatás miatt sietnie kellet. Lett is egy két nagy fékezés, sőt egy nénit oda is csukott a hátsó ajtóhoz, a 114-esről jelentjük!

Rendszeres sietés, késő buszok, modortalan sofőrök, néhány szóval így lehetne jellemezni a 14-114-es járatokat napközben, legalább is akkor, amikor én utazom rajtuk. 2-3hete volt, hogy délutánra kellet menni suliba, így 4 óra felé végeztünk. Iszonyat meleg, várjuk a buszt, megállóban természetesen leülni nem nagyon lehet mind a 3 hely foglalt. Kb. 10perc várakozás után, a távolban már megcsillant az ikarus lámpája, láttuk, van még remény. Döcögősen de beállt a megállóba, gyorsan felpattantunk, bár fent sem volt hűvösebb mint lent. Ajtók záródnak, már majdnem indulunk, hátul nagy hangzavar, "Leszálló, Leszálló" bár a 2 fiatalember elég alkoholos állapotban volt, mindenki azt hitte, hogy Ők akarnak még elszállni, csak kicsit későn, nem lehetett pontosan érteni, mit mondanak. Kiabálás folytatódott " Te k*cs*g, odazárod az öreget" "Ha nem kávéztál volna b*zm*g nem kéne ennyire sietnünk" "Te k*cs*g MSZP-s" Tehát mint kiderült, odazártunk valakit. A sofőr azonnal kipattant és hátraszaladt segíteni, még vagy 5 percet voltunk a megállóban, de nem hagyta csak úgy elmenni a nénit, jelezve, hogy nem szándékos volt csak siettünk vazze. Egész úton kiabálás volt még, a busz hátsó fele fel is lázadt, a káromkodások csak követték egymást, ezután pár utas szólt, hogy fejezzék be semmi baj nem történt, attól hogy kiabálnak a sofőrnek és szidják a néninek nem lesz jobb.

Reméljük, hogy a sofőr ezek után jobban figyel majd, és abban is bízunk, hogy a néninek semmi baja nem történt!

komment komment Címkék: budapest bkv busz észrevétel bkvfigyelő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása