Az idősebb vagy nehezebben mozgó utasoknak még a megállókban sem könnyű a HÉV-ekről vagy azokra le- vagy felkapaszkodni, a muzeális korú járművek annyira magasak. Ha a szerelvény nem jut el a megállóig, a le- és felszállás szinte akrobatikus képességeket igényel. Erre panaszkodik olvasónk, Erzsébet, aki a napokban segítségnyújtás nélkül volt kénytelen lekászálódni a HÉV-ről, ami nem jutott el a megállóig.

A 2015. február 13-án, pénteken 6 óra 57 perckor Szigethalomról induló H6-os HÉV-szerelvény a Duna híd végén felsővezeték-szakadás miatt kb. 7óra 15 perckor megállt. A vezető közölte az utasokkal, hogy szálljanak le a vonatról és gyalogoljanak be Dunaharasztiig. A HÉV-szerelvény lépcsője és a talaj közti különbség kb. 1 méter volt, durva kövekkel szórva.

Fotó: BKK

Hogy is szálljanak le az utasok baleset és sérülés nélkül? Az utasok zöme fiatal volt, de senki sem segített a másiknak. Mi a helyzet a vezetővel, illetve a kalauzzal? Sétáltak, nézegették a felső vezeték állapotát!

Természetesnek találnám - ha már ez a helyzet előállt -, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akiknek szükségük van rá, vagy ilyen esetben biztosítsanak más, alternatív megoldást, ami nem veszélyezteti az utas testi épségét. Teljesen elfogadható az, hogy oldja meg az utas - ahogy tudja - a leszállást?

Én, az egyik utas hátramenetben valahogy leszálltam, majd a térdem kifordult és ilyen lábbal gyalogoltam el Dunaharasztiig, ahol a bent álló tömött HÉV-en állva végigutaztam a Közvágóhídig.

Önök szerint ez a problémamegoldás normális? Némi empátiát tanúsíthatnának... A segítségnyújtás teljes hiánya elfogatható? A Közvágóhíd forgalmi irodájában jegyzőkönyvet vetettem föl a történtekről, de az állomásvezető még elnézést sem kért. A jegyzőkönyvből másolatot nem kaptam. Kérném a BKV-nál dolgozó kalauzokat, illetve vezetőket, hogy a hasonló helyzeteket próbálják emberségesebben kezelni és jobban odafigyelni az utasokra.