BKV-Figyelő

Re: Bűncselekményre készül a BKV

BKV figyelő.hu

2007.08.31
18:00

T. BKV Figyelő Szerkesztőség, kedves Olvasók!

A BKV Zrt. fontosnak tartja, hogy munkavállalói a rendelkezésre álló forrásokhoz mérten a lehető legtöbb juttatásban részesüljenek, és folyamatosan javuló munkakörülmények között végezhessék a társaság és a budapestiek számára kiemelten fontos munkájukat. Nehéz hetek állnak mind a szakszervezetek, mind pedig a menedzsment mögött, és egyelőre még nem született meg a megegyezés. Bízunk azonban a kölcsönös együttműködésben és abban, hogy a megállapodás irányába tett lépéseink meghozzák a várt eredményt - amely mind munkavállalóink, mind utasaink, mind pedig cégünk szempontjából optimális volna -, és így nem lesz szükség a kilátásba helyezett sztrájkra.
A vezetésnek azonban a tárgyalások során mindvégig számolnia kellett és kell azzal, hogy megegyezés hiányában a munkavállalók bizonyos hányada élni fog sztrájkjogával. Erre az eshetőségre felkészülve dolgozták ki azt a részletes tervezetet, amely alapján a cég a még elégséges szolgáltatást a kérdéses napon is nyújtani tudja. Ez a tervezet minden biztonsági követelményre tekintettel, a hatályos jogszabályok figyelembevételével, a szolgáltató cég számára előírt kötelezettségek megtartásával készült el.

A BKV Zrt. minden esetben, így a szakszervezetekkel folytatott tárgyalási időszak alatt mindvégig, valamint az esetleges sztrájk idején is a jogszabályok megtartásával és a jóhiszeműség és tisztesség alapelveinek figyelembevételével járt el és fog eljárni. A társaság egyetlen munkavállalóját sem korlátozza jogainak szabad gyakorlásában!

A szerkesztőség által közzétett levél hamis állításokat közöl, ezek mindegyikét a BKV Zrt. menedzsmentje saját maga és munkavállalói nevében visszautasítja! Egyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy azzal szemben, aki a társaság hírnevének rontására alkalmas hamis állításokat fogalmaz meg, azzal szemben a BKV Zrt. kezdeményezi a megfelelő jogi lépéseket.

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása