Kedves BKV-figyelő!

Cattish héves-köpködős története inditott meg, hogy leírjam a tapasztalataimat a reggeli kék metró Ecseri-Kálvin közötti élményeimről. Én most nem a BKV-t szidnám, ha nem haragszatok meg, volt velük egy-két problémám, de azokat mindig meg tudtuk oldani relatív normálisan.

Én most az utasokat szidom. Elöljáróban annyit, hogy a 168 centimhez 80 kg-vel rendelkező termékeny korú nőnemű utas vagyok, akit bizony elég gyakran állapotosnak néznek, ami nem baj. A baj ott van, hogy a tapasztalataim szerint középkorú, illetve idősebb nők ajánlják fel a helyet (amit természetesen nem fogadok el), de eddig még EGYETLEN EGYSZER sem jártam úgy, hogy férfi (sem fiatal, sem középkorú, sem idős) lett volna olyan kedves, hogy átadja a helyét. Sőt: a múltkor egy elég hasas kismamát láttam a reggeli 7:30-as metrón, aki valószínűleg a 9. hónap és a szülés között volt fél lábbal, tehát nem lehetett volna ráfogni, mint mondjuk rám, hogy "csak kövér". Olyan szépen végigállta az utat a forró, levegőtlen, emberszagú metróban (amitől én már ájuldoztam), hogy sírni lett volna kedvem, ahogy néztem. Leszállása előtt valaki valamit odaszólt neki, amire ő így válaszolt: igen, persze hogy néznek, de nem adta át senki a helyét... Elég sok fiú-férfi üldögélt ott, belebámulva a kismama terhes hasába, és EGYNEK SEM JUTOTT ESZÉBE, HOGY ÁTADJA A HELYÉT!!!

Ismét hasonló eset, pár héttel később: Anyuka, kb. 1,5 éves poronttyal a karján (nem hordozóban, nem kendőben, nem babakocsiban - a karján) felszáll a reggeli szardíniásdobozba. Ismét várom, hogy valaki átadja a helyét (én mindig állni szoktam, egyrészt hely nincs, másrészt azt a 6 megállót én vígan kibírom, harmadrészt, meg ne pont az ilyenek elől vegyem el a helyet) és a változatosság kedvéért megint senki nem adta át a helyét, annak ellenére, jól láthatóan nem tudott kapaszkodni, mivel alacsony is volt, és ugye, a gyerekkel a kezén nem tud kapaszkodni. Az ülések természetesen foglaltak, senki a füle botját nem mozdította meg, hogy segítsen neki. Szegény, mikor kiszállt, olyan szenvedő arcot vágott, hogy legszívesebben a következő két napban Uzival csináltam volna helyet a rászorulóknak.

A változatosság kedvéért ismét reggel, Népliget, két nénike 80 és a koporsó között. Mikor én leszálltam a Kálvinnál, a nénik még mindig álltak, kis ráncos kezükkel kapaszkodva az ülések oldalába, mivel sem az előttem ülő középkorú, aktatáskás (tehát feltételezem, nem egy útszéli tanulatlan bunkó) férfi, sem a mellette ülő fiatal srác, aki a barátnőjével bájolgott, nem adta át a helyét. Bár itt, ebben a kontextusban a kiscsajt is legszívesebben megvertem volna, mert semmibe nem került volna neki egyszer felemelni a picsáját, és átadni a helyet. Nem nézett ki sem sérültnek, sem terhesnek, úgyhogy néha a csajok is gondolkozhatnának, hogy ha ők most nem adják át a sérülteknek-terheseknek-öregeknek a helyet, akkor ugyanezt fogják majd visszakapni, ha sérültek-terhesek-öregek lesznek.

No, röviden ennyi az agymenésem, egyszerűen annyira zavar a mostani helyzet, amivel minden reggel szembekerülök, hogy nem tudok úrrá lenni rajta. Egypárszor gondolkoztam, hogy ha ismét ilyen helyzetet látok, akkor elüvöltöm magam, hogy "emberek, kinek lenne kedve átadni a helyét?", de attól félek, hogy egyrészt senkinek nem lenne kedve hozzá, másrészt meg leszállás után meglincselnének, hiszen én is a megvetett kasztba tartozom - nő vagyok. És ugye tudjuk, hogy a nőnek kuss a neve, főleg, ha terhes, vagy sérült, vagy öreg.

Azért remélem, hogy a férfiak egyszer majd rájönnek, hogy mekkorát buknak anyagilag azon, ha nem segítenek a terhes-gyerekes nőknek: egyszerűen egy idő után nem leszünk hajlandóak szülni, nem fogjuk a lakosságot reprodukálni, és a mostani fiatal-középkorú férfiak öregkorukban azon veszik észre magukat, hogy nem szültük meg nekik azokat az adófizetőket, akiknek az adójából lehetne fizetni a nyugdíjukat. (Ja, és ezt közgazdászként mondom, nem fideszesként, vagy mszpésként...)

Szóval az utasoknak sem ártana fejlődnie, nem csak a BKV-nak. Eléggé az evolúció kezdeténél tartunk: kb ott tudnám a fejlődésünket meghúzni, mint amikor a grizzlymedve hím meglátja a nőstényt a két bocsával, amik egy másik hím kölykei, és hogy párosodhasson, és az ő genetikai állományát örökíthesse tovább, megöli a bocsokat...

Üdvözlettel,
Kata