BKV-Figyelő

Antal: A fiam raktáros volt az Alfa Busznál

BKV figyelő.hu

2008.02.08
23:26

Egy hónappal később döntenek arról, megvásárolja-e a drágának tűnő genfi Volvókat az Alfa Busztól. Az ok nem a buszbotrány: még fedezete sincs a kb. 4 milliárdos közbeszerzésnek. Közben a BKV azt is vitatja, mi hangzott el korábban vezérigazgató-helyettesétől a buszok árára vonatkozóan.

Egy hónappal elhalasztották a döntést a BKV használt buszok vásárlására kiírt tenderéről, így legkésőbb március 30-án derülhet ki, az Alfa Busz Kft. hozhatja-e be a Genfben lecserélés alatt álló 84 darab Volvót.

A döntés mögött nem az áll, hogy kiderült, Antal Attila fia a tenderen egyedül versengő Alfa Busznál dolgozik vagy dolgozott, sokkal prózaibb magyarázatot adott Hagyó Miklós szóvivője, Horváth Éva: a használt buszokra szánt kb. 3,5-5 milliárd forint nem áll a BKV rendelkezésre.

Mint azt megírtuk, hogy a főváros vezetése számára is meglepetés volt a BKV decemberi tendere, Demszky Gábor januárban levélben érdeklődött Antal Attilánál, honnan van erre a BKV-nak pénze. Miután a BKV tulajdonosa a fővárosi önkormányzat, ilyen tételek átcsoportosításáról közgyűlési döntés kell. Január 31-én a közgyűlés csupán 906 millió forint átcsoportosításáról döntött (a 2007-es metrószerelvényekre eltett keretből, amit nem használtak fel), a többiről (ami a 2008-as keretet, a BKV-költségvetést érinti) február 28-án fog.

A szavazás várhatóan nem lesz könnyű menet a koalíciónak, hiszen a január 31-ei előterjesztés is kavart vitákat, pedig akkor még botrány sem volt, és csak azért volt többségben az MSZP-SZDSZ koalíció, mert a Fidesz-KDNP frakció nem volt jelent teljes létszámban, Bőhm András (SZDSZ) pedig tiltakozásul a fedezetnélküli tender miatt nemmel szavazott.


2006 és 2007 között dolgozott ott

"A fiam soha nem volt alkalmazottja az Alfa Busz Kft-nek. Egy olyan cégnél dolgozott, amelyik alvállalkozója az Alfa Busznak (...) Soha nem volt köze, de még közelében sem döntéshozói pozíciókhoz, logisztikai munkatárs, de úgy is mondhatnám, hogy raktáros. 2006 végétől 2007 végéig dolgozott ott" - nyilatkozta Antal Attila fiának munkájáról a Figyelőnetnek beszélt. A BKV-vezér elmondta, pert indítottak a Heti Válasszal szemben.

Antal Attila a 48 millióért kínált genfi Volvókkal kapcsolatban a Figyelőnetnek azt állította, a BKV műszaki vezérigazgató-helyettese, Balogh Zsolt szavait félreértették, ő nem azt állította, hogy ezeket a buszokat az új 30-50%-áért éri meg megvenni, hanem hogy 30-50% százalékkal csökkentett áron (vagyis az eredeti ár 50-70%-áért). Hagyó Miklós másnapi előterjesztésében már a javított változat szerepelt.

Balogh a városüzemeltetési bizottságban beszélt erről, amikor a képviselők a használtbusz-beszerzésről kérdezték (A jegyzőkönyv idézeteit lásd a keretesben.)


Mennyi az annyi: 30 vagy 70?

Wintermantel Zsolt (Fidesz) az "arcpirító módon zajló" közbeszerzési eljárás leállítására és a közgyűlési döntés felfüggesztésére szólította fel Demszky Gábor főpolgármester. Az ellenzéki képviselő sajtótájékoztatóján bemutatott egy, a közgyűlésen készült felvételt, amin Antal Attila már bizonyos Volvó buszokról (a Nógrád Volán tulajdonába tartozó buszokról) beszél, holott az ajánlatok beadásának határideje aznap volt.

Az MTI-nek pénteken nyilatkozó Lakos Imre (SZDSZ), a városüzemeltetési bizottság elnöke sem úgy emlékszik, ahogy Antal. Lakos szerint ilyen használt buszt a 72 millió forint körüli új jármű árának 30-50 százalékáért, maximum 36 millió forintért lenne érdemes megvenni. A BKV tenderére egyedüliként jelentkező cég viszont 48 millió forintért kínálja a svájci Genf város által eladásra szánt Volvo-buszokat.

A busztenderről készült BKV-s jelentést Antal Attila pénteken elküldte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek, aki továbbította azt Demszky Gábor főpolgármesternek, mondta az Indexnek Horváth Éva, szóvivő.

Jegyzőkönyv: Vita a használt buszok áráról

Endrédy István: Az a hír járja, hogy amelyik cég nyerni fogja ezt a közbeszerzést, annak a vezetője, vezérigazgatója vezette azt a buszt, amelyik a Budapest Bamacon részt vett, a BKV busz, igaz-e, vagy sem?

Balogh Zsolt: Még egy összehasonlító adatot akarok mondani, mert az elnök úrnak volt egy ilyen kérdése, hogy kb., milyen árszintet tervez a BKV. A közbeszerzés alapján, úgy gondoljuk, hogy egy új autóbusznak a 30-50 %-áért lehet hozzájutni egy euró 4-es minősítésű használt autóbuszhoz.

Vitézy Dávid: Engem megnyugtat az, ha azt mondja a vezérigazgató-helyettes úr, hogy a 70 millió körüli árnak legfeljebb a felét, de inkább 30 %-át éri el, ha ez egy jó autóbusz, akkor rendben is van. Nyilván azokat, amiket az előbb mondtam, amik még fenn állnak, ezeket tisztázni kell. Ha ezek az autóbuszok drágábban, és ez a kiírásból, illetve a rendelkezésre álló költségekből kikövetkeztethető, hogy drágábban, akár az 50 % felett, mondjuk, 40 millió körüli áron kerülne beszerzésre, rövidesen látni fogjuk, hogy ennek mi lesz a következménye. Azt gondolom, hogy kifejezetten rossz üzletet köt a BKV.

Dancs Gábor: Kérem, valahogy tisztázzuk, mintha a vezérigazgató-helyettes úr azt mondta volna, hogy az új árakhoz képest 30-50 %-os engedmény, Vitézy úr, pedig azt mondta, hogy 30-50 %-os áron. Nem tudom, hogy ez így _és nyilvánvaló, hogy akkor valamilyen maradvány érték van utánuk.

Lakos Imre: A másik, az ár, tisztázzuk még, hogy mit értesz te ez alatt az árviszony alatt, hogy ne maradjon félreértés?

Balogh Zsolt: úgy gondolom, hogy az új beszerzési ár 30-50 %-a alatt lehet ilyet kapni.

Lakos Imre: Ez a remény.

(a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság 2008.01.30-i rendes üléséről)

Forrás: Index

komment komment Címkék: budapest bkv tender alfabusz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása