BKV-Figyelő

A szabályzatból csemegézünk

BKV figyelő.hu

2008.04.21
12:28

A jegyellenőri feladat ellátásával kapcsolatos szolgálati utasítás című füzet teljesen korrekten és pontosan kimondja, az adott helyzetben mit kell cselekedni az ellenőrnek. Mit büntethet meg és mikor. Hogy kell bánni a külföldiekkel, milyennek kell lenni a megjelenésnek, stb. Minden le van írva, mit szegnek meg az ellenőrök.
 
Egyik nap a Deákon büntettek meg két külföldit annak ellenére, hogy a kezükben volt két darab érvényesítetlen jegy, már akkor tudtam, hogy ma írnom kell. Amikor az biztonsági őr előtt meglebegtettem a számára már ismert tanfolyami füzetecskét egy nagyot mosolygott, majd megköszönte a bérletem és mutatta az irányt előre, jelezve ezzel, hogy ne merjek belepofázni a munkájába, mert megjárom. Persze az ilyen eseményekről számtalan cikk szólt már. Hiába járt el az ellenőr szabálytalanul, mindig az utas volt a hülye a BKV szerint, még akkor is, mikor az ellenőrön azonosító szám/jelvény sem volt.

Kezdjük azzal, hogy sok biztonságinak a modorán kívül az öltözéke sem a legmegfelelőbb. Egy villamosvezető ismerős mesélte, hogy sokszor a Hungária kocsiszínnél alszanak lefektetett kartonlapokon, mint a hajléktalanok, majd fürdés és átöltözés nélkül jelentkeznek másnap szolgálatra. A szabályzat kimondja,  hogy az ellenőrzést végző személynek rendszeresen tisztálkodni kell, és kerülni kell a szélsőséges öltözéket is. A metró területén lévő biztonságiak többnyire bomber dzsekit viselnek, mely engem az őszi zavargásokra emlékeztet, de valószínűleg én vagyok kötekedős kedvemben, így ezt most kihagyom.

A szabályzat kimondja, hogy ha a külföldi utasnál van jegy, de nem érvényesítette mert esetleg tájékozatlan, nem szabad megbüntetni. El kell kérni a jegyét, majd fel kell rá vezetni az ellenőrző személy számát, és az ellenőrzés helyszínét. Szabályzatban az is feketén-fehéren benne van, hogy tilos mutogatni a külföldinek, és tilos velük szemben nyomdafestéket nem tűrő szavakat használni (magyarral szemben szabad? kérdem én…)

Sajnos a szabályzatban leírtaknak csak az ellenkezőjét tapasztalom. Ez is olyan mint a menetrend, tájékoztató jellegű.

Itt van ajándékba néhány fénykép, a fent említett szabályzatból:








komment komment Címkék: budapest bkv ellenőr szabályzat bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása