BKV-Figyelő

Pozitív visszajelzések

BKV figyelő.hu

2008.06.04
21:35

A BKV-figyelőhöz nem csak negatív, hanem pozitív észrevételek is érkeznek, melyeknek ugyan úgy örülünk. Ezek általában rövidebbek, ezért önálló cikkeket nem tudunk csinálni belőlük, de most ezeket is elolvashatjátok összesítve.
Tisztelt BKV!

Több pozitív észrevételt szeretnék megosztani Önökkel. 2008 május 27-én és 28-án többször is utaztam a 4-es villamoson, és volt szerencsém többször is ugyanazon járművezetőjükkel utazni.

A villamosvezető többször is bemondta, hogy a klímaberendezés működik, tartsák zárva az ablakokat, és kellő tájékoztatást adott, és a „kapaszkodni szíveskedjenek” sablonszöveget is többször bemondatta az automatával, mint ami a megszokott, ezzel is ügyelt, hogy hirtelen fékezések esetén ne sérüljön meg senki.

Szerdán azaz 28-án ugyan ez a járművezető ment Lágymányosról a Hungária kocsiszín felé kb. 20.05-20.10 körül. Szinte végig utaztam ezen a vonalon, így ismét megtapasztaltam, hogy a járművezetőjük a jó és pontos utastájékoztatás híve, ugyanis minden megálló nevét bemondta (itt már nem működik az automata) és az egyik megállóban azt is bemondta, hogy a megálló rövidsége miatt, csak az első ajtónál lehet leszállni.

Örülök, hogy még vannak ilyen normális, és rendes járművezetők a BKV-nál. Kérem, munkáltatói dicséretben részesíteni szíveskedjenek.
Június első napja, mi a gyerekkel épp tartunk kifelé a 72-es trolival a ligetbe. BKV soför, minden megállót szépen, érthetően bemond, jön a Dózsa György út, mire a vezető közli, hogy akik a vágtára érkeztek, itt javasolja leszállni!!! Kiült a döbbenet az orcámra :) Tök jó volt, hogy ilyenek is vannak...

Üdv:
Zoli
Kedves BKV-Figyelő!

Rendszeres olvasótok vagyok, és a sok negatív - és biztosan jogos - kritika mellé írnék egy rövid, de velős pozitív tapasztalatot is:

Fáztam a 60-as buszon, fáztam a Combinon! 2008. május 31, szombat. BKV-ra pattantam, hogy beutazzak a belváros szívébe, egy Kiscsillag koncertre. Nem ide tartozik, de a nagy liberalizmus tökéletes példája a Blaha Lújza tér. Gyalázat, hogy pár ember ilyen mocsok csinálhat.

Szóval, vártam a találkozást a légkondis járművekkel, és bejött kellemes hűvös a 60-ason, kifejezetten hideg a Combinon. Tökéletes lett volna, ha kedves utastársaim ismernék a tisztálkodás alapjait, mint víz, szappan, dezodor. De sebaj örüljünk a jónak. Nekem egyébként sokkal jobb véleményem van a BKV-ról, mint amit a BLOG alapján kialakíthatnék, ennyi pénzért nekem tökéletes a szolgáltatás...

Üdv.: Bálint

komment komment Címkék: budapest bkv busz levél villamos észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása