BKV-Figyelő

Igénytelen emberek között utazni

BKV figyelő.hu

2008.06.13
09:59

Ismét a 23-as buszról jelentkezem. Most nem robbant le, és a pólóm se ragad oda, csak utaztam, ahogy minden este szoktam. Néhol kicsit nyersen fogok fogalmazni, de megköveteli a történet. Szabadkai úton szálltam fel megint, az utolsó ajtónál, ahol a következő látvány fogadott:

2 erősen bekábítószerezett, férfi és egy nő, fejenként egy kutyával. Egyiknek sebhelyes a feje, másiknak az orrából takony csorog, melyet többször az ülésbe ken, harmadik meg alszik, és cipőfűzőn tartja a kutyáját. Igen erős hígító szag csapott meg mikor felszálltam, így tudtam, miért utaznak lehajtott fejjel. Kutyán természetesen szájkosár nincs, állapotukat nézve bérletük sem lehetett, igazi hajléktalanszálló volt a busz hátuljában. Előre menni már nem tudtam, annyian álltak az élesek között, nem akartam tolakodni és nyomorogni.

Beszéljünk előbb a fikásról. Szép fehér kutyája van, aki annyira barátságos volt, hogy az összes ajtónyitásnál meg akart szökni, sajnos a lánc visszatartotta. Emberünk lehajtott fejjel utazott egész végig. Orrából valami förmedvény csorgott. Mikor már a fulladásos halál állapotába lépett felhajtotta a fejét, egy laza mozdulattal letörölte a „termést” és az ülésbe kente (képen éppen a termés betakarításának állapota látható). Így utazott Ő:



A hölgy utas rendkívül szimpatikus volt. Megkérdezte tőlem, hogy a Tesco-nál hol kell leszállni. Kigondoltam a választ, de mire elmagyaráztam volna neki, visszaaludt. Ezt eljátszotta háromszor, utána már nem próbálkoztam vele. Kutyáját nagyon sajnáltam, mert odanyomta az üléshez többször, és spárgára és cipőfűzőre volt kötve:



Harmadik emberünk sajnos a menetiránynak előre (nekem háttal) ült, így róla nem tudtam képet csinálni. Sebhelyes arca volt, és neki is volt kutyája. Az Ő cipője látható a fenti képen. Utána ült le az arany táskás hölgy (aki az első képen még áll). Volt hozzá gusztusa.

A Tesco-nál leszálltak a buszról, majd a hölgy helyére leült egy igen ittas férfi, akinek a gatyája erősen össze volt vizelve. Sajnos a képen ez nem látható a folt, mert pont a kezéig ért. Sajnálni tudom azt, aki utána ült le.



Hát ez az oka annak, hogy én BKV járművein csak indokolt esetben ülök le. Inkább fogom a koszos kapaszkodót és állok, majd otthon megmosom a kezem. Szerintem senkinek nem hiányzik, hogy ezektől ez emberektől bármilyen fertőzést is összeszedjen. Persze tudom, hogy a hajléktalanokról nem a BKV tehet, de kiadhatnák már végre utasításba, hogy az ilyen embereknek tiltsa meg a felszállást a buszvezető. Jogvédőknek pedig ha nem tetszik, karoljanak fel egyet, és vigyék haza.

BKV-figyelő
 

komment komment Címkék: budapest kép bkv kutya busz 23 as utasok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása