BKV-Figyelő

Azt sem tudják, melyik buszt vezetik

BKV figyelő.hu

2008.06.24
08:45

Alvállalkozó buszvezetőiről eddig még pozitív észrevételt nem kaptunk. Fröcskölnek, beszólogatnak és balesetveszélyesen vezetnek. Mai buszvezetőnk annyira tett a munkájára, hogy az sem érdekelte, hogy a 187-es busz helyett a teljesen másik útvonalon közlekedő 87-es buszt vezeti.

Kedves BKV Figyelő!

Az alábbi esetet szeretném megosztani veled, mert szerintem ez a pofátlanság teteje, ami a BKV-s alvállalkozóknál is folyik!

Nagyapám telke Kamaraerdőben van, ezért gyakran kell igénybe vennem a 87-es VT-Transman-os szolgáltatását. Nagyapám gyakran számol be a vezetők bunkóságáról és az állat vezetési módszereikről, amit volt alkalmam megtapasztalni az utóbbi napokban.

Pénteken (06.20) Öcsémmel igyekeztem a Kosztolányi Dezső térre, hogy elcsípjük a 13.20-as 87-est. Javaslatomra a Bocskai úti megállóba álltunk, csak a biztonság kedvéért. A lényeg nem ez, hanem, ami utána történt! 13.35-kor állt be a megállóba egy busz 87-es számon, holott a menetrend szerint 15 perccel korábban kellett volna elindulnia, ráadásul 187-esnek kellett volna lennie! Aztán nem nyílt a középső ajtó, ami nem csoda, hisz, ahogy írtátok, ez szinte mindennapos az Alfa Localoknál! Az állat vezetési módot már említettem, de, ami ezután jött, az kicsapta a biztosítékot! Az Örsöddűlő megálló után az egyik utas rémülten kezdett körbe nézelődni, aztán előre küzdötte magát a vezetőhöz, ahol az alábbi párbeszédet csíptem el:

Utas: "Elnézést, de ez nem 187-es lett volna?"
Sofőr: "Igen, de végül nem az lett..."

Első gondolatom az volt, hogy WTF, ez meg hogy lehet? Szegény utas meg kénytelen volt a semmi közepén leszállni! Aztán meg volt egy-két balhé az ajtó miatt is, aminek az lett a következménye, hogy a vezető rajtunk, tisztességes utasokon vezette le a dühét egy kib**ott ajtó miatt!!! Az agyam elszáll!

Kérdéseim a következők lennének:

1, Mióta van joga a sofőrnek megváltoztatni a járatszámot, holott a menetrendben erről szó sincs? Vagy ez a fejesek bűne? 2, Ha már megváltoztatják a járatszámot, akkor miért késik negyed órát a busz? 3, Hogy engedhetnek ki a forgalomba műszaki hibás buszt? (frsz.: KXM-026) 4, Miért kell autóversenyzőket buszsofőrnek alkalmazni?

Ennyit szerettem volna leírni, bocs, ha hosszúra sikeredett! Köszönöm a figyelmet!

GZ

komment komment Címkék: budapest bkv busz panasz vezető vt transman 187 es 87 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása