BKV-Figyelő

Vak ember vezeti a Földalattit

BKV figyelő.hu

2008.06.29
09:11

Blogolni veszélyes, ezt tegnap az Index is megírta. Vannak olyan országok, ahol börtönbe zárják vagy megkínozzák azokat, akik le merik írni a véleményüket. Tegnap a Földalatti vezetője ismert meg, majd csukta rám az ajtót azért, mert nem szeret. Na a hülyeséget félretéve, itt a tegnapi esetemből készült levél a BKV-nak:

Tisztelt BKV!

Egy tegnapi (2008. június 28) esetemről szeretnék beszámolni önöknek, mely a Földalattin történt. A Deák Ferenc térről szerettem volna eljutni az Oktogonra, amihez a fent említett járművet használtam. 18:10 körül érkezett egy szerelvény a Deák térre (az utastérben található pályaszám: 23-as), amelyre igen sokan vártak, nagy volt a tumultus. Mivel tudtam, hogy ma a Hősök tere közelében Santana koncertet tartanak, a mögöttem álló 5 embert előreengedtem, ugyanis biztos voltam benne, hogy én szállok le hamarabb. Az utasokat azért engedtem előre, hogy az Oktogonon ne kelljen tolakodnom, ne tartsam fel a szerelvényt, amíg leszállok.

Az 5 előreengedett ember felszállása után én kíséreltem meg a felszállást /az első ajtónál/, azonban a járművezető megnyomta az indulásjelzőt és zárta az ajtókat úgy, hogy csak az egyik lábam és a fél testem volt bent. A rám csapódó ajtót kézzel próbáltam visszatolni, szerencsémre az ajtónál álló egyik úr segített, így be tudtam szállni. Miután ez sikerült, a járművezető visszanyitotta az ajtókat. Szerencsére a rám csapódó ajtótól semmilyen sérülésem nem történt, ám a baleset pillanatában erős fájdalmat éreztem mind két kézfejemen. Az utóbbi időben egyre sűrűbben tapasztalom, hogy a járművezetőjük –legyen az busz, villamos vagy metróvezető- az indulásjelzőt az utasok sürgetésére használja, és nem arra, amire eredetileg használniuk kellene.

Kérem, kérdezzék meg a járművezetőjüket, miért indította be az indulásjelzőt akkor, amikor még nem szálltam fel a járműre, miért zárta be az ajtót, amikor látta, hogy a fél testem még a kint van.


A földalattit természetesen érvényes bérlettel vettem igénybe, melyet a Deákon a 2-es metró szintjén lévő ellenőrnek, illetve az Oktogonon visszafelé a biztonsági őrnek is megmutattam. Száma: 002452.

komment komment Címkék: budapest bkv m1 levél panasz földalatti vezető bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása