BKV-Figyelő

Magyar embernek magyar villamost! /Ganz villamosteszt/

BKV figyelő.hu

2008.07.12
08:25

Egy éve indult járműpark tesztünk eddig szünetelt, de nem ért véget. Ma a Ganz első csuklós villamosát mutatja be nektek TA-TB nevű olvasónk, saját cikkével, és saját képeivel. Igény esetén további járműveket fogunk hasonló részletességgel bemutatni, tesztelni.

Bemutató

Ezt a villamostípust 1965-67-ben kezdték el kifejleszteni a Ganz-MÁVAG gyárban, az akkor szolgáló 50-60, sőt 70 éves villamosok kiváltására. Akkoriban ez a villamos a legkorszerűbbnek számított, hiszen csuklós volt, már nem közvetlen kapcsolású, hanem távvezérelt. Ezen kívül szokatlanul gyors volt. Az első ICS még csupán hattengelyes volt (3730-as pályaszámú), ezt azonban 1965-ben megtoldották egy középrésszel, és nyolctengelyes lett.”Születésükkor” még két áramszedőjük volt: egy az A járműrészen, egy pedig a B részen.(Mára csak egy szedő maradt meg, az  A végen.) Az első kocsikban még utastéri fűtés is volt.

 



A sorozatkocsikat azonban csak 1967 és 70 között vették állományba. A kocsikat az 1301-1370, valamint 1400-1481 pályaszámokkal látták el. A kocsi üzemi fékezése villamosfékkel történik , amely a motorral nem rendelkező forgóvázakon lévő tárcsafékekkel működik együtt. Ez a rossz anyagminőségű fékbetétek miatt sokszor furcsán és élesen nyikorog. Vészfékezéskor a forgóvázakon 2-2 elosztásban elhelyezett sínfékek (szlengben tappancsok) állnak rendelkezésre. Az ajtók elektromos motorral működnek, ezáltal a villamosban nincs levegőrendszer. Ha két szerelvényt összecsatolunk, mint anno a Körúton, mindkét áramszedőt fel kellet engedni, ugyanis a két kocsi között csak vezérlési csatolások vannak, erős áramú nincs.

Jelen

Manapság az ICS az a villamostípusunk, amely a legtöbb változáson ment keresztül. 1997 és 99 között 30 kocsit korszerűsítettek az akkor még működő GANZ-ban, ezek lettek a KCSV-k.

A sima ICS-kocsik rengeteg változáson mentek keresztül: A kocsik eredetileg műbőr üléshuzattal és körtés világítással voltak ellátva, ezeket az ezredforduló éveiben kezdték el kicserélni a korszerű fénycsöves világításra és kárpitozott ülésekre. A villamosok egyik hátránya a mai időkben az ablak, mivel anno az elődeink ún. vonatablakkal gyártották ezeket a kocsikat.

 

 

Ezeket az ablakokat megfelelő karbantartás esetén rendesen lehetett mozgatni, ez azonban 2000-2003 környékére egyre inkább kezdett romlani. A kocsik ablakait a főműhelyes javításokkal, korszerűsítésekkel együtt kicserélik a sokkal jobban mozgatható, a hannoveri villamosokból megismert nagy, eltolható ablakokra. Ezek nyáron kitűnő szellőzést biztosítanak. A kocsikba 2003-tól elkezdték visszaépíteni a fűtést, ami télen kicsit jobb időt biztosít az utasnak. Utaskomfortból megemlítendő, hogy néhány kocsit felszereltek ún. egyedi ajtónyitási lehetőséggel, amelyet az idei téltől folyamatosan használnak 25 fok alatt.

Budapesten jelenleg Pesten, a Ferencvárosban találhatók ICS-k, illetve ebben a kocsiszínben található mind a 30 KCSV. Budán is vannak ilyen villamosok, mégpedig a 19-es és a 41-es vonalon, továbbá a kelenföldi kocsiszín látja el villamosokkal a 2B vonalat.

A két üzem között rendkívül nagy különbség van mind komfort, mind műszaki állapotot illetően: Kelenföldön találhatók a legfrissebb fővizsgás kocsik, szám szerint negyven. Ezekben többnyire megtalálható a fűtés is. Itt van kettő kivételével az összes egyedi ajtós kocsi.

 



Ferencvárosban van a legtöbb ICS és az összes KCSV. Itt már sokkal rosszabb komfort-  illetve műszaki állapotban lévő kocsik vannak, ami egyaránt köszönhető az elhasználódásnak és a gyengébb karbantartásnak.

KCSV-k jellemzése

Ezeket a kocsikat, mint már fentebb említettem, a régi ICS-k ből alakították át 1997 és 99 között. A felújítási munkákat a Ganz-Hunslet és a Ganz-Ansaldo cégek végezték. A jármű kocsiszekrényét a Ganz-Hunslet építette át, míg a műszaki berendezések átalakítását a Ganz-Ansaldo végezte.

Műszaki újdonságok:

A járművet egy vezérlőelektronika, számítógép vezérli, amely a járművezető parancsára működik.


A jármű irányváltását, illetve a menet-fék átkapcsolásokat  is a számítógép végzi, ezzel kevesebb kontaktort használva. A jármű tetején találhatók a vasutas szlengben használt „kutyaházak”, amelyekben az elektronika, illetve a GTO tirisztoros szaggató berendezés található. Ez hivatott elősegíteni a kevesebb indítóáram-felhasználást, illetve fékezéskor az áram visszatáplálását a felsővezetékrendszerbe. A járműben elektronikus hibanaplózás történik, amely - több-kevesebb sikerrel - képes javaslatot tenni a hiba orvoslására. A karbantartás hiánya miatt ez a rendszer sokszor meghibásodik és érdekes dolgokat képes produkálni :)

Komfort változás:

A járművet felszerelték belső audiovizuális utastájékoztatóval, amely felvilágosítást ad a megállókról és az átszállási kapcsolatokról, továbbá megtalálhatók a hagyományos műanyag táblák is. Az utastérben kizöldültek a kapaszkodók, és megváltozott a kárpit színe. A vezetőfülke is nagymértékben javult.

Jelenleg ICS-vel közlekedő viszonylatok: 2B (Jászai Mari tér-Havas utca), részben a 17-es, 19-es, 30 és 30A, 37 és 37A, 41-es

KCSV-vel közlekedő viszonylatok: 2 -es(Czuczor utca-Közvágóhíd), részben 17-es, 24-es

Ha egy KCSV-vel kiadott vonalra nem jut elég kocsi (KCSV), azt ICS-vel pótolják.

 

Hossz ütközők nélkül (mm):

26000

Szélesség (mm):

2300

Magasság (mm):

3100

Tengelyek száma:

8

Tengelytávolság (mm):

1800

Forgócsap távolság (mm):

6000

Jármű tömege üresen (kg):

34.750

Felszállósávok száma:

10

Összes férőhely (4 fő / m2):

169 fő (1300 sor.) 166 fő (1400 sor.)

Ülőhelyek száma:

32 fő (1300 sor.) 40 fő (1400 sor.)

Állóhelyek száma (4 fő / m2):

137 fő (1300 sor.) 126 fő (1400 sor.)

Motorok száma:

4

Motorok teljesítménye (kW):

4 * 66


Egyéb adatok:

Pillanatnyilag 119 Ipari Csuklós és 30 KCSVvan állományban. A 119 szabvány kocsin kívül van még egy oktatókocsi, a 1323-asból lett 7671, és a lent említett 1303, így összesen 121 ICS van. Egyetlen csodapók villamos van, mégpedig az a 1303. Ez a példány azért érdekes, mert egy 80-as évekbeli balesete után nem selejtezték, hanem egy korszerűsített hajtásrendszerrel újították fel, ez lett a jövőbeni KCSV-k elődje. Ez jelenleg egyedi alkatrész hiánya miatt nem közlekedik.

A Hungária kocsiszínben áll két balesetes ICS, az egyik a 1405, amely egyik év májusában a Salgótarjáni utca-Hungária körút keresztezésében balesetezett a 1427-esel (Budán dolgozik). A másik a 1475, amely korábban a 42-esen tört össze egy dömper miatt. Az ICS-k javítóbázisa kelenföldi kocsiszínben van, a korábbi Füzesi Árpád Főműhely mellet, ide szoktak jönni Pestről a KCSV-k és egyéb ICS-k.

A KCSV7 típusú villamos vezetése:

A vezérlőkontrollernek meneten nincsenek fokozatai, kivéve az MX fokozatot. Ezen a fokozaton felold a rögzítőfék és egy nagyon pici menetet vezérel a járművezérlő. Tovább mozdítva fokozatmentesen beállíthatjuk a kívánt áramalapjelet. A lágy indításhoz célszerű kitartani egy pár másodpercig az MX fokozaton, így sima és rántásmentes lesz az elindulás, ugyanis meghagyták az eredeti „iparis” rögzítőfékeket.

Féken három fokozat van: Üzemi fék: fokozatmentesen állítható, 50%-nál nagyobb fékerő esetén a tárcsafékek is dolgoznak, nem csak a generátoros villamosfék. Gyorsfék: legnagyobb fékerő, tárcsafékek használata mellett Vészfék: legnagyobb fékerő és sínfék, homokszórás mellett. A villamosnak van egy olyan tulajdonsága, hogy ha 15 km/h alatt fékre kapcsolunk, a hajtásvezérlő nem gerjeszti fel a motorokat és nincs generátoros fék, ezért a sínfékekkel segít rá a tárcsafékek mellett a fékezésre. Megállás előtt azonban feljönnek a sínfékek, elkerülve ezzel a hirtelen megállást.

 

Vezetéstechnikailag és ergonómiailag is nagyon kényelmes a villamos, csak finoman kell vele bánni. Tulajdonképpen nem a magyar pályaviszonyokhoz és felsővezetékekhez tervezték. Olasz szaggató révén, az olaszok nem gondoltak arra, hogy itt rendszeresek az áramkimaradások, durvák a szakaszszigetelők, és a a trolikeresztek is dobálják a szedőt. A titok nyitja a finom kapcsolás és a hirtelen, össze-vissza kapcsolgatások elkerülése. A meghibásodások nagy része járművezetőfüggő, ugyanis vannak olyan kocsik, amelyeknek bizonyos hibái csak egy adott járművezetőnél jelentkeznek.

A KCSV-t össze sem lehet hasonlítani a TW6000-es villamossal, ki erre ki arra esküszik. Egy dolog tény, a KCSV gyakrabban hibásodik meg, mégis sokkal okosabb és precízebb szerkezet a többinél és szerintem a legkényelmesebb az összes villamostípus közül. Ha valaki az elején ráéresz a vezetéstechnikájára, nem lesz gondja a villamossal.

KCSV-kocsik pályaszámai: 1321, 1325, 1326, 1327, 1328, 1329, 1330, 1331, 1332, 1335, 1336, 1337, 1339, 1340, 1343, 1344, 1345, 1346, 1347, 1348, 1350, 1351, 1352, 1353, 1354, 1355, 1356, 1359, 1362, 1370

 

További képek:

 

 

komment komment Címkék: budapest teszt cikk bkv képek villamos bkvfigyelo ganz ics

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása