BKV-Figyelő

Kiabált a mozgássérült utassal

BKV figyelő.hu

2008.08.15
12:00

Reméljük egyszer buszvezetőnk is megtapasztalja majd, milyen kerekesszékkel közlekedni, és milyen az, amikor a buszvezető nem foglalkozik vele, mert rádiót hallgat.

Tisztelt BKV-figyelő!

Vasárnap a 9-es buszon történt a következő eset a körútnál. Megáll a busz, és leszállnak az utasok, egy mozgássérült utas a többiek után megáll az ajtónál, mert a mozgássérült jelzővel jelzett, várta, hogy a sofőr lehajtsa a rámpát. De az ajtó becsukódott, és a busz ment tovább, erre megnyomták a vészjelzőt, a sofőr belenézett a tükörbe, kinyitotta, majd visszacsukta az ajtót és megint indult a busz, erre folyamatosan nyomni kezdték a vészjelzőt, és a mozgássérült előre gurult, hogy személyesen szóljon, hogy le szeretne szállni. Ekkor már kiabáltak az utasok, hogy álljon már meg. Végül megállt, kiszállt a sofőrfülkéből, és ekkor láttuk, hogy fülhallgató van a fülében, kivette, és kérdezte, hogy mi a baj. A mozgássérült utas közölte, hogy már amikor felszállt megmondta, hogy hol fog leszállni, a mozgássérült jelzővel jelzett, és a vészjelző is szólt, szóval igazán észrevehette volna a sofőr a dolgot. Nemkülönben megjegyezte, hogy nem rádiót kéne hallgatnia vezetés közben. Erre a sofőr elkezdett kiabálni, a mozgássérülttel, hogy honnan veszi, hogy rádiót hallgat, és különben sem utazhatna kísérő nélkül. Nagy duzzogva lehajtotta a rámpát és még a megállóban is kiabált vele, miután leszállt.

Azon túl, hogy a sofőr egy hanyag bunkó volt, kérdem én: mi az, hogy csak kísérővel utazhat. Hát hol itt az esélyegyenlőség? Minden akadálymentesítés lényege, hogy a segítséggel élők egyedül tudjanak boldogulni! Vajon mit szólna a kedves sofőr, ha ezentúl csak kísérővel mehetne a boltba? Egyszerűen felháborító volt a viselkedése és nagyon megalázó helyzetbe hozta az utast.

G. Bálint

komment komment Címkék: budapest bkv busz panasz észrevétel mozgássérült vezető 9 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása