BKV-Figyelő

Ráhúzta a kormányt, majd kiabált

BKV figyelő.hu

2008.09.12
07:12

A BKV hetekkel ezelőtt nagyon büszke volt arra, hogy mennyire együttműködnek a kerékpárosokkal, és hogy mindenkinek mennyire jó lesz. Erről az együttműködésről biciklis olvasónk mesél, akit leszorított egy BKV busz az útról, majd a vezetője üvöltözni kezdett vele.

Tisztelt BKV! 
 
Levelemet Önöknek küldöm, de tekintsék nyílt levélnek, mert több országos médiában is meg kívánom jelentetni. Önök miatt, de Önökért is írok, mert ha a dolgok nem változnak, annak hamarosan súlyos következményei lesznek. 
 
A következő afférba keveredtem 2008. szeptember 10-én este 8 óra körül BPO-516 rendszámú buszukkal. Az Andrássy úton a Hősök tere felől kerékpárral érkezve kereszteztem a Nagykörutat, majd haladtam tovább, miközben a fent jelzett rendszámú, mögöttem haladó busz az előzésembe kezdett balról. Amikor már félig elhagyott (kb. a középső ajtó volt mellettem), dudált egyet, majd elkezdte rám húzni a kormányt, a megálló felé. Sem a busz kerekeit, sem a járda padkáját nem tartottam megfelelő menekülési célpontnak, ezért fékezni kezdtem, különben a busz nekilökött volna a járda padkájának. A busz tovább húzta felém a kormányt, végül mire mindketten megálltunk, én a hátsó ajtó és a járda közé szorítva kötöttem ki. Ezek után a vezető kiszállt, és minősíthetetlen hangnemben ordítozni kezdett – sajnos enyhébb kifejezést nem találok – orbitális baromságokat. Amikor a rendőrség hívását helyezte kilátásba, örömmel beleegyeztem. 
 
Amíg vártunk, a következők hangzottak el BPO-516 vezetője szájából, legalábbis mire lecsillapodott annyira, hogy nem csak kiabálva tudott kommunikálni: 
 
– „A busznak a buszsávban elsőbbsége van.” Ez a kijelentés így értelmezhetetlen, azonban a kérdéses útvonalon nincs is buszsáv. Buszmegállóhely van, sárga, keresztbe felfestett csíkokkal, a vezető ezt tekintette buszsávnak. Ha buszsáv lenne ott, akkor a KRESZ értelmében az attól balra eső sávban mentem volna, dacára azoknak az autósoknak, akik ezt a szabályt nem ismerik, és folyamatosan ledudálnak, leszorítanak. Kerékpársáv azonban van, igaz, a buszmegállóban nincs felfestve, de kerékpárral csakis ott, a járda mentén szabályos a közlekedés. 
 
– „A Nagykörút után a kerékpárnak elsőbbséget kell adnia.” Kértem, hogy mutassa meg azt a táblát, ami ezt jelzi. Ilyet természetesen nem talált. Ezután visszatért is a buszmegállóhelyet jelző sárga csíkok mutogatásához, mely szerint az elsőbbségadási kötelezettséget jelent (hogy lehet elsőbbséget adni valakinek, aki éppen leszorít?). 
 
– „Kerékpárommal átmentem a piroson a 40 méterrel korábbi kereszteződésen, ezért kényszerült erre a manőverre.” A Nagykörút keresztezése előtt nem a kerékpárúton (járdán) haladtam, hanem az autóúton. Ha a gyalogosok forgalma akadályozza a kerékpár haladását, a KRESZ szerint szabad az autóúton kerékpározni, márpedig a szóban forgó járda tele volt gyalogosokkal. Következésképp nekem az autóútnak szóló lámpákat kell figyelnem, és nem a kerékpárútét. Természetesen a lámpa zöld volt, ezen haladt át a busz is nem sokkal utánam. De ez a 40 méterrel későbbi eseményeket egyébként sem befolyásolta. 
 
Tájékoztatom Önöket, hogy BPO-516 vezetője a következő szabálysértéseket és bűncselekményt követte el:
 
– Dudálás. A KRESZ értelmében lakott területen belül csak baleset elkerülése érdekében szabad a dudát használni. Amikor vezetőjük dudált, nem állt fenn balesetveszély, hacsak nem az ő általa szándékosan, tervszerűen létrehozott balesetveszélyre próbált figyelmeztetni. 
 
– Akadályoztatás. A KRESZ szerint tilos az egyenesen, szabályosan haladó jármű akadályoztatása. BPO516 vezetője a buszt rám húzva fékezésre kényszerített. 
 
– Szándékos veszélyeztetés. Ez már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény. Vezetőjük nem csak akadályoztatott, hanem szándékosan úgy kormányozta járművét, hogy ha nem fékezek, súlyos sérüléseket szereztem volna. 
 
Tisztelt BKV! A mindennapi közlekedés során a fentiek sajnos nem számítanak kirívó esetnek. Önök is tudják, hogy sok vezetőjük van, akik visszaélve erőfölényükkel szándékosan leszorítják, megfélemlítik a kerékpárosokat, ezt még néhány buszvezető is elismerte egy velük készült interjúban. Ebben az esetben azonban buszvezetőjük SZENTÜL HITTE, HOGY IGAZA VAN. Tökéletesen meg volt győződve arról, hogy helyesen cselekedett, bár az általa emlegetett jelek és táblák csak a képzeletében léteztek. Tisztelettel érdeklődöm, hogy van-e buszvezetőiknek jogosítványa? Letettek-e valaha KRESZ-vizsgát? Ismerik-e azt az útvonalat, amelyen dolgoznak? BPO-516 vezetője olyan mértékű hiányosságokról tett tanúbizonyságot a KRESZ ismerete terén, amiért engem a KRESZ-vizsgán azonnal hazaküldtek volna, Önöknél meg ilyen emberek vezetnek buszokat. 
 
Nem csak magam miatt írom ezt a levelet Önöknek, hanem minden kerékpáros nevében, akiket az Önök alkalmazottai rendszeresen terrorizálnak. Felhívom a figyelmüket, hogy eme alulképzett alkalmazottaik BÁRMELYIK NAP MEGÖLHETNEK VALAKIT, mint ahogy most is kizárólag rajtam múlt, hogy nem történt súlyos baleset. 
 
Minden bizonnyal tisztában vannak vele, hogy a budapesti kerékpárosok összefogása az országban és a világon is egyedülálló. Könnyen előfordulhat, hogy a helyzetet megelégelő kerékpárosok kamerákkal, fényképezőgépekkel felszerelkezve feljelentések és perek százait zúdítják Önökre a hasonló esetek miatt, aminek súlyos anyagi következményei is lehetnek. Mindenkinek jobb lenne, ha sokkal komolyabban vennék a vezetőik felkészítését és vizsgáztatását, különös tekintettel azokra a helyzetekre, amelyek csak az elmúlt időkben váltak gyakorivá. 
 
Köztudott, hogy alig találnak munkaerőt, ezért még azokat sem küldik el, akik balesetet okoznak; nincsenek is illúzióim a dolgok kimenetelét illetően. Ezúttal a rendőrség nem lett kihívva, mert BPO-516 kb. 15 perc eltelte után közölte, ő mégsem hívta a rendőröket, én pedig siettem. Azt viszont megígérem, hogy amikor csak tehetem, rajtam lesz a sisakkamerám, és minden vezetőjüket feljelentem, aki az életemet veszélyezteti – a bírósági várótermekben talán lesz idejük a KRESZ tüzetesebb tanulmányozására. A jelek szerint másképp nem megy. 
 
Üdvözlettel, Baki Ádám

komment komment Címkék: budapest bkv busz bicikli kresz utas panasz észrevétel vezető

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása