BKV-Figyelő

Mindent magába szív a szövet

BKV figyelő.hu

2008.11.01
11:32

Attila olvasónk elkötelezett híve tisztántartható, higiénikus üléseknek, olyannyira, hogy egyszer be is vizsgáltatta őket. Leveléből kiderül, hogy a szövetből vagy a bőrből tenyészett-e ki több baktérium, és miért jók illetve rosszak ezek az ülések:

Kedves BKV-figyelő!

Sokat olvasom a blogot, és mindig részt veszek a szavazásokon, így volt ez az ülésekkel is. Örülök, hogy végre a civilek is foglalkoznak a témával, és kikérik az utasok véleményét is erről.

Sajnos Budapest a szövetből készült ülésekre még nincs felkészülve. Rengeteg a koszos ember, és nagyon sok a hajléktalan, akikkel osztoznunk kell a tömegközlekedési eszközökön. Arról nem is beszélek, hogy egyes népcsoportok úgy utaznak, hogy a sáros lábukat felteszik az ülésre. Hiába szólok rájuk, anyáznak, és ugatnak. Nem tudok ellenük mit tenni. Egy a lényeg: Nem kell a szövet!

Sokat foglalkozom magam is a témával, sőt, munkahelyemnek hála be tudtam egyszer vizsgáltatni ülés mintákat. Az eredmény nem lepett meg. A bőrülésből sokkal kevesebb baktérium tenyészett ki, mint a szövetből. Ez azért van, mert a szövetülés mindent magába szív és ezeket nem emészti meg. A hajléktalan ülepén lévő ürüléktől kezdve a kiöntött innivalóig. Mivel a BKV ritkán cseréli ezeket az üléseket, nagyon sokáig benne maradnak a fertőzések, amiket bár nehéz elkapni, nem lehetetlen. Ezért lenne jó véleményem szerint a műanyag/műbőr ülés.

Ami miatt írtam igazából azaz, hogy sajnos a BKV a műbőrt sem tartja rendben. Használódik, néha cserélni kell. De úgy néz ki ugyan úgy sz@rnak bele mint a szövetbe, és az ilyen állapotú ülésekkel elriasztják az embereket a bőrtől…

 


UI.: Egyszer egy 7-es buszon való kapaszkodás után vakartam meg a jobb kezem, amin másnapra kiütések jelentek meg. Az orvos szerint valami gombás fertőzés, aminek a helye még mindig látszik a karomon… Mindenki mosson kezet, amikor csak teheti.

Attila

komment komment Címkék: budapest bőr kép bkv ülés utas észrevétel szövet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása