BKV-Figyelő

Félmilliós szlogenpályázat

BKV figyelő.hu

2009.02.08
11:41

A BKV Zrt. új akciót hirdetett, melyben magánszemélyek nem, csak kreatív ügynökségek vehetnek részt. Cél: Megtalálni a BKV-ra egyáltalán nem illő, hülyék által könnyen megjegyezhető kizárólag pozitív hangvételű szlogent. (Tehát a BKV ellenőr által mondott „Járj autóval te köcsög” szlogent nem lehet beküldeni).

Sajnos a BKV és annak vezetése még mindig a kommunizmusban él. Azt hiszik, hogy a cég logójának lecserélésével, a szlogen megváltoztatásával egy jobb, használhatóbb, szerethetőbb tömegközlekedési cége lesz a városnak. Pedig nem. Nem az új szlogen, és az új logó fogja kihúzni a szarból a BKV-t, hiába adnak ki ilyen célokra felelőtlenül több millió forintot. Egyébként minek van a BKV-nak marketing osztálya, ha egy 4 szavas szlogent nem képesek maguktól kitalálni? Minek erre pályázatot kiírni, minek ezért fizetni?

Mivel a BKV-figyelő számára az utasok, a magánszemélyek a legfontosabbak, várjuk a ti ötleteiteket is! Találjatok ki egy szlogent a BKV-nak. Olyan szlogent ami a valóságnak megfelel, bemutatja a BKV jelenlegi helyzetet, az utasok véleményét helyezve előtérbe. A legjobb szlogen beküldője garantáltan egy BKV-figyelős pólót kap ajándékba! A szlogeneket a hozzászólások között várjuk :)

A BKV közleménye:

A BKV Zrt. 2009-es stratégiájához illeszkedve az utas, és az ő igényeit teljes körűen kielégítő szolgáltatás megvalósítása kerül a középpontba.

Ezt a célt szem előtt tartva a BKV Zrt. pályázatot ír ki új szlogenjének megalkotásához.

A pályázaton magánszemélyek nem vehetnek részt, kizárólag kreatív ügynökségek jelentkezését várjuk.

A szlogennek az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

• Az utast állítja a központba
• Rövid (max. 4 szóból áll), érthető
• könnyen megjegyezhető
• Pozitív asszociációt kelt
• Közvetlen hangvételű, de udvarias
• Bizalmat kelt az utasban a cég iránt
 
Ha az alábbi tulajdonságok hangsúlyozására is képes a fentieknek megfelelő szlogen, az előnyt jelent.


• Felhívja a figyelmet a dinamikusan fejlődő BKV-ra
• A BKV sokszínűségének kihangsúlyozása
• Jelenítse meg, hogy a közösségi közlekedés a budapesti közlekedés leginkább környezetbarát formája.
 
Egy pályázó maximum 3 szlogennel pályázhat. Az ötleteket a BKV Zrt. Marketing osztályára (1072 Budapest, Akácfa u. 15.) várjuk jeligés, zárt borítékban 2009. február 20-áig. A pályamunkát tartalmazó borítékban helyezzék el a jelige feloldását, a cég nevét, ügyvezetőjének nevét és elérhetőségeit tartalmazó borítékot.


A szlogenekből szakmai zsűri választja ki a legjobbat. Eredményhirdetés 2009. március 9-én a honlapon.


Kérdéseiket e-maliban a szlogen@bkv.hu címen tehetik fel.

A nyertes pályázó szerződéskötés után nettó 500 000 Ft díjazásban részesül.

komment komment Címkék: budapest bkv hülyeség közlemény tájékoztató bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása