BKV-Figyelő

Miért hazudik a BKV?

BKV figyelő.hu

2009.02.19
07:32

Kedden a BKV kiadott egy közleményt, ami nyomán több hírportálon megjelent hír, a BKV-figyelőn is. A fő téma a korrupt ellenőrök, azok elbocsájtásra és a rendkívüli intézkedés volt. A hírben megjelent az alábbi szöveg:

A szóvivő tájékoztatása szerint a cégnél 406 ellenőr teljesít szolgálatot, akik évente mintegy húszmillió utast ellenőriznek. Évente négy-öt, a szombatihoz hasonló eset fordul elő a cégnél - tette hozzá.

Évente 4-5? Nem kevés ez egy kicsit? Szerintem óránként több ellenőrt fizetnek le, mint ahogy azt a szóvivő állítja. Karola ellen beszél az az ellenőr is, aki néhány hónapja a BKV-figyelőnek mesélt munkájáról. Az ellenőrünk akkor azt mondta, hogy 450 kollégája közül 20-25 ember van aki nem dolgozik zsebre, nem fogadja el a kenőpénzt. Részletek az interjúból:

Sokat olvashattál arról a blogomon, hogy miként fizetnek le ellenőröket, miként tekintenek el a bírságtól 1-2 ezer forintért. Így az utas is jól jár, meg az ellenőr is, csak a BKV-nem. Minden ellenőr lefizethető szerinted?

Van olyan, aki nem, és ezzel az arányokat is elárultam. A kb. 450ből (mínusz kb. 70-120, aki betegállományban van) talán 20-25. És nem leszek álszent: Nem tartozok a 20-25 közé.


Mennyi az a pénz, amitől az ellenőr már eltekint a bírságtól?

Egyéne válogatja. Én nem szeretek apróval szöszölni. Van akinek elég, ha elad egy kobzott jegyet, én elkérem 3 jegy árát, és nem találkoztam vele (ezer forint).


A kobzott jegyet el lehet adni? Nem kell elszámolni vele?


A kobzott jegyet elméletileg le kellene adni, de annyi vele a papírmunka, hogy nincs értelme. Nem kell nagy mennyiségre gondolni. Ha az utas nyújtja a jegyet, hogy nem kezelte, és nekem nincs kedvem vitatkozni, akkor elveszem tőle, és zsebre rakom. Neki ugyanúgy egy jegybe került az utazása, mint ha lekezeli, nekem meg van egy jegyem.

(A teljes interjúért kattints ide!)

Tehát az interjúból is látszik, hogy a szombati eset egyáltalán nem egyedi. Minden napos eset, hogy az utasok lefizetik az ellenőröket, kobzott jegyet adnak el nekik, esetenként drágábban. Vajon akkor a BKV szóvivője miért mondja azt, hogy évente 4-5 ilyen eset történik? Miért hazudik, miért nem marad inkább csendben?

komment komment Címkék: budapest interjú bkv közlemény szóvivő ellenőr bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása