BKV-Figyelő

Nem vitatkozott, inkább lyukasztott

BKV figyelő.hu

2009.03.30
13:00

Olvasónk a Batthyány téren szeretett volna felszállni a metróra, ezért jegyet lyukasztott, de ezt a lépcsőnél álló őrök nem fogadták el. Azt mondták, hogy az egy perce lyukasztott jegy érvénytelen, mert az állomás-kód nem megfelelő rajta. Ádám kerülte a biztonsági őrrel való vitát, mert tudta, hogy hülyékkel nem érdemes vitatkozni. Csak lesüllyedt volna a szintjükre, és legyőzték volna a rutinjukkal, ahogy a mondás tartja. De mivel BKV-s őrökről van szó, még egy pofont is kapott volna. Inkább lyukasztott még egy jegyet:

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma (március 28) a Batthyány téri metró állomásnál, 9:36-kor a következő kellemes szerencsejátékban volt részem:

Jó szokás szerint 2 jegyellenőrző droidon való átjutás után lehet megközelíteni a mozgólépcsőt ezen a reggelen is. Gyűjtő jegyesként jó szokás szerint jegy dugdosása a szent gépbe, de persze megint nem megy. Hál' isten a második már megy, beleharapott a jegyembe, ráfirkált, így mennék is tovább. Elhaladva a drága ellenőrök mellett már tenném is el gyűjtőjegyemet, de ekkor megszólal egy hang "Hé te!".

Visszafordulok, nem igazán értem a helyzetet. Odaadom a jegyemet, droid megtalálja, hogy merre is kéne tartani, majd "ellenőriz". Felpillant a Batthyány tér feliratra, majd pár másodperc múlva hallom is a sorsolás eredményét: "Nem nyert!". Erőteljesen meglepődve én is vetek egy pillantást a jegyemre, 08_5700 az eleje (a _ azt jelenti, hogy nem volt kivehető a sőtétkék gyűjtőjegy felirat miatt), aztán egyel nagyobbal 0328, végül vaknak is láthatóan 0937. Jelzem, hogy márpedig ezt ott lyukasztottam, az idő is stimmel. Cserében pedig közlik velem, hogy nem is kattant a gép, ne kamuzzak. Gondolván, hogy van esélyem odamutattam a jegyet, odaraktam ujjacskámat a 0937-hez és próbáltam bizonyítani. Odafordul a másik is, de egy szót nem szól. Mennék is tovább, de megint "Hé! Mondom nem nyert, ezt valahol máshol lyukasztottad". Megunván az egészet - mivel társasággal voltam -, visszasétáltam a gépekhez, jól láthatóan, szép nagy mozdulatokkal betömtem a következő jegyet a gépbe, a gép kattant, ránéztem a sorsolóbizottság elnökére, és vártam a nyertes számokat. Ezúttal azt hiszem nyertem (-235 forintot a tömb ára alapján).

Az Astoria felé tartva még megnéztem a nyertes szelvényemet, 0328 0936. Még a gépek sem járnak egyszerre...

Nem tudom pontosan, hogy a tisztelt ellenőr úrnál problémát jelent-e a közellátás, esetleg problémás a számsor értelmezése, vagy esetleg csak bal lábbal kelt fel, de remélem nem kell vele többet játszanom. Amúgy is mindig a bank nyer... Még ha 1 perc alatt nem is lehet a környéken ilyen jegykezelőt találni.

Ádám

komment komment Címkék: budapest bkv m2 metró ellenőr utas panasz jegy észrevétel biztonsági őr 2 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása