BKV-Figyelő

Kötekedett az utasokkal, megverték az őrök

BKV figyelő.hu

2009.04.06
08:10

Leköpte, kávéval öntötte arcon az utasokat egy férfi a Batthyány téri HÉV-állomáson még március 30-án. Az utasok az őrök segítségét kérték, akik a kötekedő férfit bevitték egy helyiségbe –az utasok kíséretében- és megverték. A barátságos őrök a sértetteknek még azt is felajánlották, hogy üssenek bele a férfiba ők is párat, vezessék le így a feszültséget. Szavazás a levél végén!

Tisztelt BKV-figyelő!

2009. március 30-án, hétfőn történt :

A Szentendrei HÉV-vel utaztam egy barátommal a Batthyányi téri végállomásra. Leszállás után az aluljáróban megálltunk elköszönni egymástól a metróbejárat előtti bérletárusító bódé mellett, mivel egyikünk a felszínen, másikunk metróval folytatta volna utazását.

Mindez körülbelül másfél percet vett igénybe, amikor egy arra járó férfi, kezében az automatából valószínűleg frissen vásárolt kávéval, egyszer csak ránk ürítette szája tartalmát, azaz leköpött minket. Nekem a hajamban landolt és a nyakamon szépen lassan lefelé csordogált, neki pedig az arcában.

Az „úriember” ezután igen sietős léptekkel megpróbált távozni, de a barátom utána ment, hogy „kérdőre vonja”. Ekkor a maradék forró italát 2 idősebb hölgy arcába borította, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetett minket.

Elérkezettnek láttam az időt, hogy felhívjam a metrónál szolgálatot teljesítő biztonsági őrök figyelmét az esetre. A három biztonsági őr a férfit már a felszínről taszigálták vissza, és szóltak nekünk, hogy kövessük őket egy az ajtóval az utasok elől elzárt helyiségbe.

Ami itt történt, nos azt biztosan nem felejtem el egy jó darabig. A férfit a falhoz lökték, körbeállták és ütötték, verték, rúgták tiszta erőből. Még azt is felajánlották a barátomnak, hogy üssön „bele” párat, akkor nem lesz olyan ideges. Természetesen visszautasította a „nagyvonalú ajánlatot”, és sietősen távoztunk.

A történethez hozzátartozik, hogy a barátom estére belázasodott, és szegényben nem maradt meg semmi …

Nem állítom teljes bizonyossággal, hogy attól az embertől kapott el valamit, de azért vannak elképzeléseim.

Azért osztottam meg ezt a történetet, mert már több mint 3 éve Budapesten közlekedem nap mint nap, de ilyesmi még sosem fordult elő velem. Most már látom, hogy csak nagy szerencsém volt.

Mindenki nagyon vigyázzon magára!

komment komment Címkék: budapest bkv szavazás hév utas panasz észrevétel biztonsági őr

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása