BKV-Figyelő

Bliccelni próbáltak, megszívták

BKV figyelő.hu

2009.06.06
11:10

Miskolcon jól működik az első ajtós rendszer. Az MVK Zrt. járataira már időtlen idők óta csak az első ajtónál lehet felszállni. Az utasok többsége ezt felfogta, és nem is próbálkozik a többi ajtónál, mert tudják, hogy teljesen felesleges. A Budapesten is bevezetett rendszertől is ugyan ezt várjuk. Hogy ha lekerülnek az őrök (vagy csak 1 marad fent buszonként) akkor se lógjanak fel a hátsó ajtókon a bliccelők és a hajléktalanok.

Persze Miskolcon is van, hogy jegy és bérlet nélküli utasok megpróbálnak fellógni. Tegnap a 35-ös buszra szállt fel a hátsó ajtónál egy „kiscsalád”, összesen 8-an voltak. Egyiknek sem volt érvényes jegye vagy bérlete, ezért a buszvezető felszólította őket, hogy szálljanak le. Nem tették, ezért a busz félreállt, a buszvezető pedig hátra sétált. Többit ti is megnézhetitek ezen a videón:


Nem indul a videó? Kattints ide!

Igen, jól látjátok. A csoport előbb egy kicsit ellenkezett, kérték a buszvezetőt, hogy ne szállítsa le őket, de belátták, hogy semmi értelme. Szó nélkül leszálltak. Vajon a hozzáálláson múlik minden? A buszvezető határozottan ment hátra, ezért szálltak le a bliccelők –szinte- ellenkezés nélkül?

Tisztelt BKV Figyelő, Tisztelt olvasók!
 
Az alábbi videót a mai nap (06. 05.) rögzítettem az MVK Zrt. 35-ös járatán. A sofőr (miután hiába szólt az első ajtós rendszernél) egy társaságnak, hogy nem szállhatnak fel a hátsó ajtón, azok mégis felszálltak. Miután felszálltak az utasok, a sofőr megkérte a társaságot mikrofonon keresztül, hogy szálljanak le. A sötét bőrűek erre rá sem hederítettek, a sofőr elindult a busszal, de a megálló után közvetlen (hogy a forgalmat ne akadályozza) megállt, és kiszállt a fülkéből. A további eseményeket a videón rögzítettem.

komment komment Címkék: budapest bkv videó utas panasz észrevétel bliccelők mvk mickolc elso ajtos rendszer

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása