BKV-Figyelő

Pótlóbusz, vagy inkább semmi ? avagy visszafejlődik az utastájékoztatás

BKV figyelő.hu

2009.09.08
16:10

Néhány hete örömmel írtam arról, hogy a BKV-nál elindult valami, többek között az utastájékoztatás is fejlődött. Aztán kipattant a botrány, először Kocsis MVM ügyei miatt, majd jött Szalainé akit a többiek követtek. Cégen belül elkezdődött a kisemberek cseszegetése, elküldték a szóvivőket, átalakítják az egész utaskapcsolati osztályt. Mindeközben az utasokról, az utasok tájékoztatásáról elfeledkeztek:

Tisztelt BKV figyelő!

2009.09.05-én Budapesten számos forgalmi korlátozás volt érvényben. Délután a 4-6-os villamos vonalán szerettem volna eljutni a Nyugatiig. A Blaha Lujza téren bemondták a villamoson, hogy innen villamospótló busz közlekedik tovább. Ennek megfelelően átmentem a megállóba, ahol rajtam kívül még 30-40 ember várta a buszt.

Nem jött kb. negyed órán át, majd ezt megelégelve lementem a metróba. Ott bemondták, hogy a lezárások miatt a 4-6 villamos a Blaha Lujza tértől a Moszkva térig nem közlekedik. Botrányosnak gondolom ezt a tájékoztatást, még akkor is, ha különleges helyzet volt szombaton Budapesten.

Üdvözlettel, P. Jenő

És egy másik:

Kedves BKV!

A mai napon sikerült teljesen alulmúlni az eddigi legrosszabb forgalomszervezéseket is. Egy hetek óta szerveződő felvonulás miatt megbénul a belvárosi BKV? Természetesen igen.

A Keleti pályaudvartól az Izabella utca Podmaniczky felőli végéhez eljutni szűk egy órába telt, háromnegyed 12-től háromnegyed egyig. Tehát ekkor még nem is kezdődött el a felvonulás az Andrássy úton. A kihelyezett információs tábla szerint a 78-as troli a Lövölde térig közlekedik. A vezetőnek éppen az indulás előtt sikerült tájékoztatnia az utasokat, hogy az Arany János utcáig közlekedik. Majd "valamelyik következő" megy a Lövölde térre. Szuper. Kérdeztük, hogy mégis merre megy. Hát nem volt hajlandó elsorolni az útirányt, de legalább megsaccolta, hogy egy órás lesz az út. Jó, akkor metróval a Nyugatihoz. (Intermezzo: a Keletinél a felszínen található káoszban egyetlen táblát, jelzést nem lehet találni, ami mutatná, hogy melyik lejárat vezet a metróhoz.) A Nyugatinál tucatjával álltak az emberek a 4-6-os megállójában, az Oktogon felé, a szerelvényen is az Oktogon szerepel célállomásként. A beérkező szerelvény vezetője nem éppen a legfinomabb hangnemben buzdította az utasokat a leszállásra.

A 4-6-os felújításánál kezdtem örülni, az utastájékoztatás és a szervezés flottul, európai módon zajlott. Azt hittem, ezután ez a gyakorlat lesz az alapértelmezett. Hát sajnos nem. Forgalomszervezés? Utastájékoztatás? Na, az nincs.

Köszönjük, hogy utazhattunk.

H. A. Sándor

Tömegközlekedsz? Észrevételed, panaszod van?

Írd meg nekünk a bkvfigyelo@gmail.com címre!

 

komment komment Címkék: budapest bkv busz metró késés villamos utas panasz tájékoztatás észrevétel troli

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása