BKV-Figyelő

Fojtogatta az ellenőr a leszálló utast

BKV figyelő.hu

2009.09.15
12:20

Olvasónk reggel a 61-es villamos megállójában egy dulakodásnak volt a szemtanúja. Egy jegy nélkül utazó srác le akart szállni a következő megállóban, az ellenőr hagyta is, de „társa” (akinek nem volt karszalagja) utána eredt, és lökdösni, fojtogatni kezdte. Az utasok nem nézték ezt jó szemmel, a már induló villamosról többen is le akartak szállni, ezt látván az ellenőrök elszaladtak:

Tisztelt BKV-figyelő!

Ma reggel (09.15.) szem-, és fültanúja voltam egy újabb „ellenőri” túlkapásnak, ami mélységesen felháborított.

07:40 körül utaztam a 61-es villamossal Hűvösvölgy irányába, amikor a Völgy utcai megállóban 2 igencsak feltűnő személy szállt fel. Egyikőjük ~190 cm magas, 40-es éveiben járó, ránézésre úgy 130-140 kg-os, a másik ~185 cm, 20-es évei elején járó, 100-110 kg-os, kopasz, feltűnő aranylánccal és fekete napszemüvegben. Rövidesen az idősebbik elővette karszalagját (valamint az arra tűzött igazolványát) és elkezdte a jegyellenőrzést. A fiatalabb eközben mozdulatlanul álldogált a kocsi végében.

Az egyik utazónál nem volt jegy, így az ellenőr felszólította a leszállásra (természetesen a kötelező tiszteletkörök, mint pl. igazolvány kérése után). A Heinrich István úti megállóban emberünk le is szállt, majd elindult gyalog a villamos mellett. Ekkor a fiatal gyerek nagy lendülettel leszállt és elállta az útját. Emberünk először ki akarta kerülni, de a srác folyamatosan elé állt. Mikor emberünk ezt szóvá tette (kulturáltan, nyugodtan!) a gyerek elkezdte szó nélkül 2 kézzel lökődni, majd megpróbálta lefogni, míg a kolléga (az erősítés) is odaér. Emberünk ekkor már emelt hangon követelte elengedését, amire a válasz egy torkon ragadás volt. Ekkor már a teljes villamos utazóközönsége az esetet figyelte, többen kopogtak és ordibáltak a suhancnak, hogy azonnal engedje el, amire ő egy nemzetközileg is ismert kézjellel válaszolt. Csupán akkor engedte el, láthatóan ingerülten, mikor észrevette, hogy az utasok egy része megpróbál leszállni a már mozgó villamosról. Ekkor nagyon gyorsan elfordult és eltakarta az arcát.

Emberünk végleg kiszabadult és folytatta útját gyalog. Hűvösvölgyben, a buszon ülve viszont sikerült két (nem túl jó) fényképet készítenem az állítólagos ellenőrről, miközben épp kollégájának ecsetelte (feltűnő kézmozdulatok kíséretében), hogy hogyan fojtogatta az illetőt. Hangsúlyozom, hogy sem az „intézkedés” előtt, sem közben, sem pedig utána nem viselt karszalagot, fényképes igazolványt pedig pláne.(A villamoson körülbelül 12-15 ember látta az esetet.)

Üdvözlettel: RedWing


 

Tömegközlekedsz? Észrevételed, panaszod van?

Írd meg nekünk a bkvfigyelo@gmail.com címre!

komment komment Címkék: budapest bkv busz verekedés fénykép villamos ellenőr utas panasz bérlet jegy észrevétel megálló

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása