BKV-Figyelő

Félnek a büntetéstől, ezért vezetnek lassan a buszvezetők

BKV figyelő.hu

2009.10.15
19:40

Olvasónk megelégelte, hogy a BKV alvállalkozójának, a Nógrád Volánnak a buszai a városban, és a városon kívül is csak vánszorognak, és olyan megállóknak is megállnak, ahol se le- se felszálló utas nincs. A végállomáson buszvezetőkkel beszélgetett, akik elmondták neki, hogy a BKV szerződésben rögzítette, mikor kell a végállomásra érniük, és ha ezt nem tartják be, akkor megbüntetik őket. Ezzel nem is lenne baj, csak a menetrend olyan rosszul lett megírva, hogy ha a buszosok normális tempóban haladnak, akár 10 perccel előbb is beérhetnek a végállomásra. Nem akarnak büntetést, ezért mennek lassan:

Tisztelt BKV!

Napi rendszerességgel utazom a Nógrád Volán által üzemeltetett járműveken, amik bosszantó módon lassan haladnak, gyakran feleslegesen megállnak olyan megállókban is, ahol se le-se felszálló utasok nincsenek. Teszik ezt még lakott területen kívül is (Pl.: 104-204-s vonal): 40-50-s sebességgel poroszkálnak feltartva ezzel a járműforgalmat  a 2-s úton, illetve a Megyeri hídon (ami ráadásul autó útnak számít).

Néhány hete alkalmam nyílt a dunakeszi végállomáson rákérdezni a dolog miértjére az egyik ott várakozó buszvezetőnél. Amit elmondott annyira megdöbbentő volt a számomra, hogy elsőre el sem hittem. Egy kis nyomozásba kezdtem, és elbeszélgettem több járművezetővel az Újpest központi, illetve a Rákospalotai végállomásokon akik megerősítették a kollégájuk által elmondottakat. A fontosabb dolgokat lejegyzeteltem, hogy ne essek tárgyi tévedésekbe.

Tehát a lassú haladás egyik oka, az ún. "korai érkezés" kivédése. Ez azt jelenti, hogy ha az autóbusz a menetrendben leírtnál korábban ér be a végállomásra, akkor a járművezetőt megbüntetik. Természetesen van egy kis engedmény: ez a Nógrád Volán esetében 2 perc. (ezt állítólag a BKV erőltette az alvállalkozói szerződésbe).  Ez "természetesen" a BKV-s járművezetőkre nem vonatkozik, náluk a következők a szabályok: a menetidő 10%-val korábban érkezhetnek a végállomásra, ha ezt az arányt túl lépik, akkor is csak abban az esetben szankcionálhatók, ha bizonyítottan szabálytalan munkavégzés az oka a korai érkezésnek. Tehát Pl. 50 perces menetidő esetén a BKV-s busz 5 perccel előbb is beérhet a végállomásra, míg az alvállalkozós csak 2-vel. Ezt az elvárást gyakran lehetetlen teljesíteni: ha néhány megállóban nem kell megállni, vagy jól halad a forgalom, máris 3-4 perccel előrébb járnak a menetrendhez képest, ezért kénytelenek gyakran a KRESZ-t is megszegve (indokolatlan lassú haladás) totyogni, illetve feleslegesen egállni.

A Nógrád Volán járműveibe GPS van szerelve, ami számítógépen tárolja az adatokat. A járművezetők elmondása szerint főnökeik kedvenc elfoglaltsága ezeket az adatokat visszanézegetni, és súlyos 10 ezreket levonni 3-4 perces korai érkezésekre hivatkozva. Teszik ezt akkor is, ha a BKV nem kötbérezte meg ezek miatt a céget (tehát kár nem érte ). Gyakran hónapokra visszamenőleg veszik elő ezeket az adatokat (főleg, ha valakire pikkelnek), van olyan kollégájuk, akitől több , mint 60 ezer forintot vontak le ezen a címen. Reklamálni, munkaügyi bírósághoz fordulni nem mernek a buszvezetők, féltve az állásukat. (Pedig szerintem jogilag nem igen állnák meg a helyüket az ilyen ügyek.)

A másik ok az üzemanyag megtakarítás: a vállalkozás indulásakor még hasonló órabéreket kaptak a Nógrádos buszvezetők, mint a BKV-sok. Néhány hónap múlva csaknem a felére csökkentették az órabérüket, és a fizetésüknek majdnem a felét üzemanyag megtakarítás címen kapják. Ezért ott spórolnak , ahol tudnak, mert a megélhetésük függ attól, hogy mennyit fogyaszt a járművük.

Amikor közöltem velük, hogy szándékomban áll levelet írni a BKV-nak ez ügyben , még egy dologra megkértek, amit nem mernek forszírozni az állásukat féltve:

Kötelezve vannak az emelt árú jegy árusítására. Ez néhány helyen a BKV-nál is működik, de ott a járművezetők jutalékot kapnak az eladott jegyek árából. A Nógrád volános buszvezetők viszont egy fillért sem kapnak.

Kérdéseim a következők:


Jár-e a Nógrád Volán buszvezetőinek a jegyárusítási jutalék? Ha nem , akkor miért kerül a jegy 400 Ft.-ba, ha igen, akkor ki rakja zsebre helyettük a pénzt? Miért vonatkoznak más szabályok a BKV-s buszvezetőkre, mint a Nógrád Volán sofőrjeire , csigalassúságú haladásra kényszerítve őket, bosszantva ezzel az utasokat, és a közlekedés többi résztvevőjét is?

Kívánnak-e lépéseket tenni az irányba, hogy egyforma elbírálásban részesüljenek a két cég járművezetői, anyagilag,  erkölcsileg, és munka jogilag. (amíg egy BKV-s buszvezető napi munkaideje max. 10 óra lehet, addig a Nógrád volánnál nem ritka a 11-12 órás műszak sem!)

Kívánnak-e lépéseket tenni az irányban , hogy a Nógrád Volán budapesti üzemágának a vezetői ne presszionálják jogilag megkérdőjelezhető módszerekkel a dolgozóikat, megkeserítve azok mindennapi munkáját?

Várom válaszukat, köszönettel: Kósa Tamás

Ezt a levelet elküldöm a BKV Figyelő című internetes oldalnak is.

komment komment Címkék: budapest bkv busz ügyfélszolgálat menetrend panasz alvállalkozó nógrád volán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása