BKV-Figyelő

Nyomorognak az utasok a 3 kocsis HÉV-en

BKV figyelő.hu

2009.11.13
15:10

A BKV augusztusban a Ráckevére induló 18:35-ös HÉV-et 6 kocsisról 3 kocsisra cserélte. Ezzel csak az a baj, hogy ebben az órában csak ez az egy járat megy el a végállomásig, és a szerelvény már a Vágóhídnál tele van:

Kedves BKV-figyelő!

Az észrevételem a Ráckevei HÉV-vel lenne kapcsolatos. Körülbelül augusztus elejéig a 18 óra 35-kor, vágóhídról induló HÉV 6 szerelvényes volt! Szomorúan vettem ezután tudomásul, hogy 3 szerelvényre csökkent ez a járat. A problémám ezzel csak az, hogy ebben az órában ez az egy járat megy végállomásig, és már a Vágóhídon olyan tömeg van a HÉV-en, hogy állni is nehézkes rajta. Aki pedig ül, borzasztóan kényelmetlenül tudja ezt tenni, mert mozgásra nincs lehetősége.

Azt hiszem el lett felejtve, hogy rengeteg ember dolgozik a kereskedelembe, és még vannak boltok amelyek 18 óráig vannak nyitva, és örül az ember ha a 35-ös járatot eléri, mert a következő csak 19 óra 15-kor megy, persze az is csak Tökölig. Van még 2 járat, nos ezek 18:20, illetve 18:55-kor indulnak, azonban mind a kettő csak Dunaharasztiig jár! Ha ránézünk a menetrendre tényleg nem lehet sok kifogásunk, hiszen  csak néhány HÉV megy már csak Harasztiig, de a 18 óra után közlekedők ezt is megszívták , hiszen egy óra alatt itt 2 is van. Mellesleg egyik nap még egy szipuzós hölgyemény is volt a szerelvényen, akit az emberek hála istennek letessékeltek, de a szagot elviselni nem volt egyszerű. Szerencsére az ablakok jól működnek, úgyhogy hamar elillant a szag.

Az észrevételem  az, hogy a legtöbben már Szigetszentmiklóson, Szigethalmon, illetve még messzebb laknak. A kérdésem az lenne, hogy miért volt a BKV-nak sok a 6 szerelvény ebben az időpontban?

Félreértés ne essék én mindenkinek csak dicsérni tudom a HÉV-et, mert pontos és megbízható jármű, és eddig semmi bajom nem volt vele, de higgyék el roppant kényelmetlen ha az emberek egymás hegyén hátán tudnak csak utazni, és ebben a vírusos, influenzás időben nem is túl egészséges!

Várom válaszukat!

Üdvözlettel, K. Szilvia

komment komment Címkék: budapest bkv menetrend hév utas panasz észrevétel ráckevei hév

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása