2008 őszén a BKV egy éjszakai járatán nyolc biztonsági esett neki egy utasnak, aki nem akart jegyet venni, mert korábban már megbüntették, amit csekkel bizonyítani is tudott. Az utast lelökték a buszról, kirúgták a lábát, majd a földön fekvő és összegörnyedő embert körbeállták és együttesen nagy erővel rugdosták, valamint ököllel ütötték. Vádat emeltek ellenük.
Vádat emelt az ügyészség nyolc, a BKV éjszakai járatain szolgálatot teljesítő biztonsági őr ellen, akik még 2008 decemberében bántalmaztak egy utast a Széna téren, közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.
A vádirat szerint a biztonsági őrök 2008. december 2-ára virradó éjjel a 906-os éjszakai buszon teljesítettek szolgálatot, ennek részeként ellenőri feladatokat is elláttak. Egy ember a II. kerületben, a Mechwart téren szállt fel a buszra, és utazási jogosultságának igazolására egy csekket mutatott fel, mivel nem sokkal korábban már emiatt megbüntették. A csekket azonban a másodrendű vádlott nem fogadta el, és jegyvásárlásra szólította fel az embert, aki erre nem volt hajlandó.
Az időközben elindult buszon szóváltásba keveredtek, az őrök pár perccel később a Széna téri buszmegállóba érve elkezdték letolni az utast a buszról. Az utas védekezésként megragadta a busz kapaszkodóit és az elsőrendű vádlott ruháját, erre az első- és másodrendű vádlott egy további társukkal együtt ököllel ütni és rúgni kezdték, miközben letolták-lerángatták a járdára.
A történteket látva a többi biztonsági őr is leugrott a buszról, és mind a nyolcan az utasra támadtak, a lábát kirúgták, és a földre vitték. Az őrök a földön fekvő és összegörnyedő embert körbeállták és együttesen nagy erővel rugdosták, valamint ököllel ütötték, amelynek csak a busz indulását, illetve az ajtók záródását jelző csengő vetett végett.
A körülbelül egy percig tartó folyamatos bántalmazás miatt az utas a fején és a mellkasán szenvedett zúzódást, amely ugyan nyolc napon belül gyógyult, de - figyelemmel az ütések és rúgások erejére, valamint a támadott testtájékokra - fennállt a nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés reális lehetősége is.
A II. és III. kerületi ügyészség a vádlottakat társtettesként, csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolja.
(Index)
Garázda BKV-s biztonsági őrök ellen emeltek vádat
BKV figyelő.hu
2010.01.07
16:30
komment komment
Címkék: budapest index bkv büntetés ellenőr utas panasz bérlet jegy biztonsági őr őr
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.