BKV-Figyelő

Önálló buszsáv épül a Régi Budaörsi úton

BKV figyelő.hu

2011.07.14
16:32

A Régi Budaörsi úton a Virágpiac és a Gazdagréti út között az útpálya szélesítésével kialakítandó buszsáv kivitelezése az utolsó fázishoz érkezik. Július 14. és 16., illetve július 20. és 22. között aszfaltozási munkákat végzünk, emiatt időszakosan forgalomkorlátozásra, félpályás útlezárásra kerül sor több alkalommal. Július végétől az erre közlekedő 40-es, 240-es és 240E buszokon utazók ? a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törekvéseinek megfelelően ? gyorsabban és megbízhatóbban érhetik el úticéljukat, -olvasható a BKK közleményében.

A Régi Budaörsi úton megvalósuló buszsáv 255 millió forintba kerül, ennek 85 százalékát Európai Uniós támogatásból fedezzük. A projekt keretében 790 m hosszan szélesítjük ki az utat és megújulnak az ezen a szakaszon érintett közművek is. A buszsáv létesítése miatt két helyen a meglévő kerékpárút nyomvonalát is kiigazítják, valamint egy autóbuszmegálló is megújul a munkák során. A projekt kedvezményezettje a Fővárosi Önkormányzat.

A projekt során a meglévő útpálya is felújításra kerül. Kamerarendszert is kiépül: 2 helyen 1-1 kamerapár figyeli majd a buszsáv forgalmát. A projekt keretében a közúti forgalom korlátozására nem kerül sor, a buszok új sávon kapnak majd lehetőséget a gyorsabb haladásra.

A ?Budapest Főváros ? XI. Régi Budaörsi út (Virágpiac ? Gazdagréti út) ? buszsáv kialakítása útszélesítéssel? (KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008) projekt keretében a buszfolyosó kialakításával és az ennek részét képező sávszélesítéssel
megvalósul a közösségi közlekedés zavartalansága. Csökkenek a csúcsidőben tapasztalt torlódások, az önálló buszsáv kiépítésével a menetidő rövidebb, a tömegközlekedés pedig kiszámíthatóbb lesz.

A fejlesztés előnyeit nem csak az erre közlekedő 40-es, 240-es és 240E jelzésű autóbuszokat naponta igénybe vevő 19 ezer utas érzékeli majd, de előnyt jelent a személyautóval közlekedők számára is. A tömegközlekedés feltételeinek javulásának hatására a környező településeken is többen választják majd a tömegközlekedési eszközöket a személygépkocsival szemben reményeink szerint.

A projekt kivitelezője a Magyar Aszfalt Kft., a munkák befejezésének határideje 2011.július 31.

A munkák befejezéséig az erre közlekedők időszakonkénti forgalomkorlátozásokra számíthatnak. Köszönjük az erre közlekedők munkavégzés idején tanúsított türelmét, gyorsabb és kellemes utazást kívánunk!

(BKK)

komment komment Címkék: budapest közlekedés bkv busz autó közlemény észrevétel sáv buszsáv budaörsi út bkk közlekedési központ

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása