BKV-Figyelő

Pénzszűkében a BKV, Tarlós szerint leállhatnak a villamosok

BKV figyelő.hu

2011.10.13
12:50

Ha a BKV nem kap októberben hatmilliárd forintot, emellett nem fizeti vissza a hónap közepén lejáró hitelét, könnyen lehet, hogy novemberben nem futnak ki a villamosok a kocsiszínekből - mondta Tarlós István főpolgármester a Napi Gazdaságnak.

Hatmilliárdos tőkeinjekcióra van szüksége a BKV-nak októberben, és a hónap közepén ötmilliárd forint hitel visszafizetése válik esedékessé - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. Tarlós István főpolgármester a lapnak azt mondta, állami segítség híján könnyen lehet, hogy novemberben "a remízben maradnak a villamosok".

Ha a közlekedési társaság nem tudná visszafizetni a lejáró hitelt, akkor a bank lehívja a kölcsön mögött álló állami garanciát - írta a Napi Gazdaság. A lap szerint még az idén 7,4, jövő januárban pedig 8,9 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a BKV-nak. Mindezeken felül 2012-ben összesen 58,1 milliárd forint hitel visszafizetése és törlesztése esedékes, minderre azonban nincs fedezet.

Tarlós István a lapnak azt mondta, ezeket a problémákat már tavaly ősszel jelezte a kormánynak, és kiemelte, hogy megoldásukra a főváros egyedül képtelen.

(Origo-NG)

komment komment Címkék: budapest origo közlekedés bkv busz hír tarlós támogatás villamos napi gazdaság észrevétel bkk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása