BKV-Figyelő

Kitették a fagyos éjszakába a buszon utazó részeget

BKV figyelő.hu

2011.10.17
11:43

Az alább olvasható történet az, amiben nehéz igazságot tenni. Megértem a buszvezető cselekedetét, hiszen jogos elvárás, hogy a buszon olyanok ne utazzanak, akik nem felelnek meg az utazási feltételeknek. Ugyanakkor megértem az utas reakcióját is, hiszen ha mínusz van, talán nem az a legjobb megoldás, ha a buszon utazó részeget egyszerűen csak ledobjuk a buszról (főleg ha semmi kárt nem okozott), mert mág meg is fagyhat. Azt nen értem, hogy indulásnál a busz vezetője miért nem cselekedett? Miért nem az Örsön tette le a buszról emberünket?

Tisztelt BKV!

A mai napon 2011.10.16-án (vasárnap) tanúja voltam egy igen megdöbbentő szituációnak, ami az egyik sofőrük és egy illuminált állapotban lévő utas között zajlott.

A járat amin utaztam a 85 viszonylaton közlekedő első generációs (sárga kapaszkodós) Volvo 7700 típusú autóbusz, a vezetőállásban lévő OTE készülék kijelzőjéről az alábbi információkat olvastam le (V850F12) a jármű az Örs vezér téri végállomásról indult Kőbánya-kispest felé 23:06 perckor.

A busz vezetője,  2011.10.16-án 23:13 perckor Csősztorony megállónál észrevette, hogy az egyik utas -illuminált állapotából kifolyólag- eldőlt ülő helyzetéből, egyszerre két ülőhelyet is elfoglalva. (a másik ülésen senki nem ült)

Ezt követően elhagyta a vezetőállást (természetesen a motort nem állította le) és kommentálta az esetet az "így nem lehet utazni" felkiáltással, és két másik utas segítségével letették az illuminált utast a buszról. Itt megjegyezném hogy az online hőmérséklet adatok szerint a külső hőmérséklet -1C° ami egy illuminált ember esetén a megfagyással, illetve halállal egyenlő. Miután a vezető és a két utas visszaszálltak a buszra tanakodtak pár pillanat erejéig. Ekkor közöltem a véleményem, mely így hangzott:  "Igazuk is van, így sokkal egyszerűbb, maximum megfagy az illető, mit számít, a BKV-t ez úgysem érdekli" A sofőr erre úgy reagált hogy "Akkor inkább leszáll mindenki a buszról? Mert én nem viszem el a balhét".

Miután én egy személyben nem nyilatkozhatok körülbelül 15 másik utas nevében így ráhagytam a dolgot.

Kérdem én Önöket, Magyarország kétes hírnévnek örvendő, monopolhelyzetben lévő, pénznyelő tömegközlekedési részvénytársaságát, hogy ez lenne az eljárás ilyen helyzetekben? Ilyenkor hol vannak a megkülönböztető jelzést használó forgalmi zavar elhártó járműveik? Ilyenkor hol van a "modern informatikai, illetve járműkövető" rendszerük (ami mentesítette a BKV-t az elsősegélydobozok elhelyezése alól)? Tényleg ez az ami "önnek jár"?

(Azt már meg sem említem, hogy ilyen hőmérsékletnél illene például a buszok ajtaját becsukni a végállomáson várakozás idejéig, hogy a fizető utasok, akik eltartják a tetű BKV-t ne fagyjanak meg)

Tájékoztatom Önöket, hogy levelemet továbbküldöm a BKV-figyelőnek, illetve a VEKE-nek.

Válaszukat várva maradtam tisztelettel, egy elégedetlen utasuk:

R. Emil

komment komment Címkék: budapest bkv busz utas panasz észrevétel vezető utazási feltételek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása